Századok – 2001

DOKUMENTUMOK - Schweitzer Gábor: "Szomorú a jövő; mert szomorú a jelen." Angyal Dávid naplófeljegyzései III/697

ANGYAL DÁVID NAPLÓFELJEGYZÉSEI 701 meréshez, hogy a szövetségesek észak-afrikai partraszállása fordulópontot jelenthet a háború menetében, miként ez a költő, Kemény Simon naplójában — 1942. november 8-án — olvasható: „Rommelék sorsa, minden valószínűség szerint evvel meg van pecsételve. Olaszország sem tarthatja magát, le kell tennie a fegyvert. A német szövetségi rendszer ezzel össze fog dőlni, s kifejlődik a háború fináléja, melyben Németország összeomlása hozza meg a tragédia utolsó jeleneteit."10 Az 1942. november 9-i bejegyzésben merült fel Angyalban először a háborúból való kiugrás gondolata. Angyal a katonai fejlemények ismeretében ugyanis egyre világosabban érzékelte, hogy a végső összeomlás legfeljebb csak elodázható, de nem kerülhető el. „Ha az olasz kiugrik, mi is elszakadhatunk a háborútól." Három héttel később pedig már — november 30-án — a „háborús pesszimizmus" terjedéséről írt. Angyalt őszintén elkeserítették a magyar csapatokat a keleti fronton ért rendkívül érzékeny veszteségek. A voronyezsi vereség időszakában már egyenesen arra a kérdésre kereste a feleletet, hogy mi indokolta a magyarok háborúba lépését? „Szegény magyar? Miért kellett téged oda vinni?" (1943. február 9.) Angyal egyúttal a háborús felelősség kérdését is felvetette naplófeljegyzéseiben, s egyértelműen a Bárdossy-kormányt tette felelőssé a bekövetkezett tragédiákért. A voronyezsi katasztrófa kibontakozása napjaiban írta — 1943. január 18-án —, hogy „Bárdossy szörnyű felelősséget vállalt." A német csapatok sztálingrádi veresége idején — 1943. február 2-án — azt jegyezte naplójába, hogy Hitlernek, miután a vereség az ő stratégiájának volt köszönhető, „most el kellene kotródnia". A front és a „kommunizmus" közeledte több bejegyzés témájául szolgált, s jóllehet a háború végét epekedve várta, remélte, Magyarország elkerülheti a szovjet megszállást. Sőt, egyenesen abban reménykedett, hogy Magyarország — amennyiben idejében kimenekül „a nagy viharból" — megerősödve kerülhet ki a világháborúból (1942. november 7.). Paradox módon Angyal — miközben borzadva vette tudomásul a nácik által elkövetett háborús és népellenes bűntetteket — a német haderőben reménykedett, hogy feltartóztatja a keleti fronton ellentámadásba lendülő Vörös Hadsereget, még mielőtt az Magyarországra érne. A szövetséges haderő itáliai partraszállása 1943. nyarán az olasz fasizmus összeomlásához vezetett. Mussolini bukását a diktátorok megérdemelt bukásaként értékelte. „Ha a diktátort vereségek érik a háborúban, akkor vége a hatalmának. Hitler is így járhat, ha vereségek érik," - jósolta 1943. július 29-én. (A holokauszt naplója) A hadszínterekről érkező hírek mellett rémisztően hatottak Angyalra a polgári lakosság ellen elkövetett gonosztettek — polgári célpontok elleni légitámadásokról, munkatáborokról, megtorlásokról és tömeggyilkosságokról érkező hírek —, ezek közül is a beteljesedő holokauszt rémtettei. Ez utóbbi különösen félelemmel töltötte el az agg tudóst, hiszen zsidó származású lévén, családja — gyermeke, Paula és unokái, Kati és Tamás — sorsáért aggódott. Angyal számára döbbenetes felismerésként hatott, hogy e büntettek elkövetői ugyanolyan (?) németek, mint amilyenek egykoron Lessing és Goethe voltak. „Churchill szerint — olvassuk 1942. október 12-én —, mikor Hitler bevonult 10

Kemény Simon: Napló 1942-1944. Válogatta, a szöveget gondozta, jegyzetelte: Papp Anna és Kovács Béla. Bp., Magvető, 1987. 232.