Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Hámori Péter: Kísérlet a visszacsatolt felvidéki területek társadalmi és szociális integrálására. A Magyar a Magyarért Mozgalom története (1938-1940) III/569
576 HÁMORI PÉTER A Magyar a Magyarért Mozgalom Központi Irodájának vezetőségében a már említett személyekkel szemben a gyakorlati szakértelmet, amely egy leendő szociális hálózat kiépítésénél elengedhetetlen volt, a Magyar Vöröskereszt Egyesület szociálpolitikai tanácsadója, Bronts Gézáné képviselte, kezdetben egyedül. A konkrét munkatervek megalkotását ugyanis nem csak az információhiány, de a képzett szakemberek hiánya is gátolta. Magyarországon — habár megvalósítását több, mint évtizede sokan sürgették4 3 — nem létezett szociális szakképzés. A Stefánia Országos Anya- és Csecsemővédelmi Szövetség, illetve a Zöldkeresztes Állami Közegészségügyi Szervezet védőnőképző tanfolyamain ugyan szociális tárgyakat is oktattak,4 4 ám a képzés java részét mégsem ez alkotta; a Vöröskereszt tanfolyamai pedig rövidebb időt öleltek fel, általában néhány hetesek voltak.4 5 Az autonóm Közgazdaságtudományi Kar mellett 1920. óta létezett az Országos Szociálpolitikai Intézet, melynek — elvben — a felsőfokú szociális szakképzés megteremtése is feladata lett volna, ám ennek 1938-ig nemigen tett eleget.4 6 A Magyar a Magyarért Mozgalom szervezéséről az 1938. október 8-i Minisztertanácson Antal István tárca nélküli miniszter tartott tájékoztatót.4 7 Előterjesztése szerint — mely főbb pontjaiban Kovrig gondolatmenetét követte — a Mozgalom célja kettős lenne: részben gyakorlati (azaz, hogy „lényegesen enyhítse a visszacsatolandó területek ínségét"), másrészt viszont propagandisztikus: az, hogy „a Felvidék népe előtt kifejezze a magyar haza társadalmának népszeretetét és szociális érzületét." A siker érdekében szükségesnek tartotta valamennyi minisztérium, de főleg a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium Jíözreműködését, különös tekintettel arra, hogy az ügyvitelt a közigazgatás feladatává kívánta tenni. A segélyezés gyakorlati részét viszont — aligha függetlenül az anyaországi tapasztalatoktól4 8 —járásonként, illetve városonként szociális szakközegek kezébe szán-43 Konkrét tervek is születtek erre (Pl.: Rajniss Ferenc: A szociális nevelés értéke és anyaga. Társadalombiztosítási Közlöny, 1928. 2. 42-90. Egyébként a szociális képzettség — és érzék, érdeklődés hiányát — Kovrig Béla a két világháború közti magyar politikai elit sajátos vonásaként tartja számon: „Nem erkölcstelenség, nem megvesztegető befolyás, sem politikai számítás váltotta ki a magyar kormányzati szociálpolitika legtöbb mulasztását és hibáját, hanem egyszerűen a szociális műveletlenség, az intellektuális tunyaság és szolgalelkűség egymásra találása, amely gyakran előfordulhat ott, ahol a közvéleménynek a hatalom birtokosai felett nincs szankcionáló ereje." (Magyar társadalompolitika, im. 198.) 44 Szabó Tibor, Zallár Andor: Adatok a szegedi Védőnőképző Intézet történetéhez. Csongrád megyei Honismereti Híradó, 1988. 109-119; Johan Béla: Gyógyul a magyar falu. A M. Kir. Közegészségügyi Intézet Közleményei, 7. Budapest, 1939. 57. (Johan véleménye szerint egyébként „a falun nincs — és soká nem is lesz — megfelelően képzett szociális gondozó vagy gondozónő", ezért ezt a feladatot a védőnőknek kell ellátnia...) 45 Vöröskeresztes védőnői hivatás. Női szociális életpályák, 1. Budapest, 1943. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt első Országos Kongresszusának naplója. Szerk.: Sebestyén Erzsébet. Budapest, 1928. A tanfolyam vázlatos volta ellenére a Felvidékre kiküldött szociális megbízottak közül 16-nak volt ilyen képzettsége; közülük 9 volt az Egyesület alkalmazottja (A Magyar a Magyarért és a Vörös-Kereszt Egylet. Magyar Vörös-Kereszt, 1939. 2. 55-58.) 46 Hámori Péter: A magyar settlement-mozgalom eszméi. Valóság, 2000, 9. 90-105. 47 MOL. K-27. 198. doboz; 1938., október 8, 2. napirendi pont. Az előterjesztés szövegét ld: Magyar a Magyarért. A Felvidékért. Beszámoló. Magyar a Magyarért Munkabizottság, Budapest, 1939. 8-11. (A kötet — tudomásunk szerint — egyetlen fellelhető példánya megtalálható: Somogyi Ferenc országos szociális felügyelő levelezése. BML IX. 705. 2. dob.) A szöveg szerzősége vitatható; gondolatmenete, indok- és érvrendszere alapján írója valószínűleg nem Antal, hanem Kovrig Béla lehetett.
