Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Webb; Diana: Szt. Jakab Toscanában a pistoiai Opera di San Jacopo és a Compostella-i zarándoklatok II/526

FOLYÓIRATSZEMLE 527 veszi górcső alá, hanem, s ebben áll újdonsága, a zarándokoknak juttatott alamizsnák összegét, megoszlását elemzi az 1359-1478 közötti idő­szakban. Vizsgálatai korábbi tanulmányokra a­lapozódnak, elsősorban Rosalia Manno Tolu ku­tatásaira, aki csak általánosságban szólt az a­lamizsnaosztást rögzítő registrumokról. A szerző először röviden bemutatja Pistoia szerepét a zarándoklatokban, miként vált az 1140-es évektől az Eszak-Itáliából Compostellá­ba igyekvő zarándokok egyik kedvelt állomásává az eredetileg Szt. Zénónak ajánlott templom. A kegyhellyé válás egyik fontos mozzanata volt, hogy az 1140-es években Atto püspök egy darabot megszerzett Szt. Jakab relikviáiból, kápolnát a­lapított, s meghatározta a szent itteni officiumát. Ugyanakkor röviden azt is bemutatja, milyen ha­tással volt Pistoia életére a régióért és a városért folytatott politikai csatározás Milánó és Firenze között. Eme, más tekintetben Itália történetében sem jelentéktelen harcnak számos neves képvise­lője beírta magát Pistoia történetébe, mint pl. a Cancellieri család, Uguccione della Faggiuola, Castruccio Castracani da Lucca. Végül a 14. század második felére Firenze uralma alá került a város. A szerző a továbbiakban a Pistoiaban megfordult zarándokoknak juttatott alamizsnát rögzítő mű, az Opera bejegyzéseit vizsgálja. Az első szempont a bejegyzések pontos­sága, rendszeressége. Ebben a tekintetben azt állapítja meg, hogy 1340 előtt töredékesek a be­jegyzések. Ezután kissé rendszerezettebbek, megjelenik a kiadott alamizsnák külön regiszt­rációja (uscite). Az alamizsna juttatásának elsőd­leges célja a zarándok megsegítése, de e mellett megtalálható még a szegények, éhezők segélye­zése, sőt a házasságkötés támogatása is. A zarándokok támogatása általában vala­melyik nagyobb egyházi ünnephez kapcsolódott, külön esemény volt az induló zarándokok gyer­tya-adománya, amely sokszor külön is bekerült a bejegyzésekbe a nevek mellett. A segélyezésnek külső támogatói is akad­tak, 1363-ban a Cancellieri-k nagy ellenfele Bar­tolomei dei Bartolomeo di Ninciguerra de Panci­atichi 300 aranyforintot juttatott e célra, rokona Corrado de messer Andrea pedig 2000 ezüstöt. A továbbiakban a szerző a registrum belső tartalmát vizsgálja. Elsőként a Pistoiaban meg­fordult zarándokok számát állapítja meg. Az ösz­szes itt megfordult zarándok száma természe­tesen nem egyenlő mértékben oszlik meg az egyes évek között. 1359 és 1478 között igen hul­lámzóan alakult a zarándokok száma. Az első évek lassú emelkedése után 1362-ben és 1367-ben is visszaesés tapasztalható. Az 1380-as évek­ben aztán lassú növekedés indult meg, a legjobb évben, 1385-ben 142 zarándok fordult meg Pis­toiaban. Az 1390-es évek elején visszaesés, majd a dekád végén és az 1400-as évek elején újabb jelentős emelkedés tapasztalható. Az 1407. év alatt találhatók a 756-os regiszter bejegyzései, ezután 1417-ig nincs bejegyzés. 1418 után lassú csökkenés jellemző, időszakos emelkedésekkel (1430, 1435, 1436, 1446), különösen 1424 után. 1418 azonban más tekintetben is korszak­határ. Ezt követően ugyanis sokkal szabályosab­bak a bejegyzések. Elkülönítik a városiakat, a con­tado-t és az „idegeneket", azaz származási-tele­pülési különbségtételt alkalmaznak. Ez a regiszter azonban később pontatlanná válik (754-es regisz­ter), különösen 1449-től sok az üres folt, szó sze­rint. Egyre több a kettős vagy hibás bejegyzés. A vizsgálat további része a bejegyzés mód­jait vizsgálja. Elsőként azt, hogy kiket és hogyan regisztrált az Opera. A probléma ugyanis az, hogy számos zarándokról lehet tudni, akiket az egyébként nevet, kereszt- és esetenként becene­vet, ill. lakhelyet/származást rögzítő regiszter nem említ. A számokat természetesen az is befolyásolja, hogy egy-egy megnevezett zarándok sokszor nem egyedül érkezett, útitársait már viszont nem, vagy csak általánosságban jegyezte fel a regiszter. Min­dezek alapján 1359 és 1478 között több mint 3100 zarándokkal számol a szerző. Az is érdekes kérdés, hogy a zarándokok milyen úticéllal keresték fel Pistoiat. Döntő többségük, 98%, Compostellába igyekezett, de kedvelt úticél volt Róma, a Szentföld, ill. a vi­enne-i Szt. Antal is. Ennél nehezebb a zarándokok származá­sának, lakhelyének feltérképezése. A bejegyzé­sek sokszor szűkszavúak, pontatlanok, eseten­ként csak becenevek utalnak a származásra. 1380-ban például csak a nem pistoiaiaknál je­gyezték fel származásukat. A bejegyzések alap­ján, származást tekintve 5 kategóriát állít fel a szerző, ezt ábrázolja az I. Táblázat (p. 218.). Ezek: „Ismeretlen", „Város" (Pistoia), „Conta­do", „Régió", „Egyéb". A contado ez esetben el­sősorban Pistoia egyházmegye területét jelenti, Toscana északi részének kivételével a terület min­den más részét. Az északi rész, Firenze, Prato és Bologna és annak contado-ja alkotja a régiót. A táblázat azt mutatja, hogy a két vizsgált időszak (1359-1406 és 1406-1478) közül az utóbbiban jelentősen előretört a contado aránya, kb. oly mértékben, mint ahogy Pistoia város aránya csökkent, ill. ahogy az egyéb kategória is veszí­tett arányából. A II. Táblázat előre kiválasztott években mutatja be a Pistoia és környéke lakos­ságából származó zarándokok számának meg­oszlását Pistoia város, contado és régió bontás­ban. A III. Táblázat az egyéb származásúak te-

Next

/
Thumbnails
Contents