Századok – 2001
FOLYÓIRATSZEMLE - Webb; Diana: Szt. Jakab Toscanában a pistoiai Opera di San Jacopo és a Compostella-i zarándoklatok II/526
526 FOLYÓIRATSZEMLE angol papság, de egyes főpapok igyekeztek megoldást találni a hitetlenek előretörésének megakadályozására. (Korán felmerült pl. a rodoszi lovagok pénzbeli támogatásának gondolata.) A megoldást végül az 1455-ös angliai jubileumi év meghirdetése jelentette, amelynek létrehozása lényegében néhány angol főpap, ill. a pápa és kardinálisai nevéhez fűződik. Pápai oldalról elsősorban Bessarion, Tusculum püspökkardinálisa, Domenico Capranica kardinális, Aeneas Sylvius Piccolomini (a későbbi II. Pius), valamint Guillaume d'Estouteville és Alain Coetivy neve említhető meg, mint akik támogatták mind a keresztes hadjárat, mind a jubileumi év tervét. Angol részről —jegyzi meg a szerző — közvetett indíttatás kellett ahhoz, hogy a papság érdemi lépéseket tegyen a körvonalazott keresztes hadjárat, egyáltalán a török visszaszorítása érdekében. Anglia bel- és külpolitikai nehézségei miatt kezdetben érzéketlen maradt a pápaság, ill. utóbb III. Frigyes felszólítására. Változást végül a rodoszi johanniták nagymesterének segítségkérése hozott, amelynek eredményeképpen a VI. Henrik által összehívott királyi zsinat 1454. július 15-én úgy döntött, a pápánál kezdeményezi a 1455-ös szentév (annus jubilaeus) meghirdetését. A tervet sokan két főpap kezdeményezésének tekintették: John Kemp, Canterbury érseke és Michael Treguiy, Dublin érseke ui. már 1454 tavaszán sürgették a kereszténység védelmének előmozdítását. Ugyanakkor John Kemp a pápához intézett folyamodvány elküldésének idején (1454. március 22.) már nem élt. A szentév ügyét inkább két másik főpap nevéhez köti a szerző: William Booth, York érsekéhez, ill. William Grey richmondi főespereséhez, későbbi Ely-i püspökéhez. Kemp halála után, az új canterbury-i érsek hivatalba lépéséig Booth volt Anglia első számú főpapja, s mint ilyen hathatósan támogatta a tervet a királyi zsinaton. William Grey éppen azt a Thomas Bourgchier-t követte Ely püspöki székében, aki nem különösebben támogatta a szentév tervét. A királyi zsinat idején éppen Rómában tartózkodott, s Harris szerint ő volt az, aki az Angliából érkezett kérés útját egyengette a Curia előtt. V Miklós kedvező döntést hozott az ügyben, engedélyezte a szentév kihirdetését Angliában és Írországban. Az erről szóló levelet valószínűleg Bartolomeo Rovarella ravennai érsek adta át Londonban, 1454 decemberében. A tanulmány a továbbiakban a szentév kihirdetésének menetével foglalkozik. Részletesen bemutatja, hogy — szűkebben Angliában — mely egyházakat jelölték ki Canterbury és York egyháztartományokban a szentév meghirdetésére. A fő kérdés azonban továbbra is az maradt, milyen célt, célokat szolgált a szentév. Historiográfia-i adatok bevonásával Harris alapvetően két célkitűzést tart körvonalazhatónak. Az első és legfontosabb a keresztények, különösképpen a pápaság (III. Callixtus), ill. a rodoszi johanniták támogatása lelkiekben, ill. anyagi téren. Másodsorban segítséget kívánt adni elsősorban anyagi értelemben a török fogságba esett keresztényeknek a szabadságuk áraként megszabott váltságdíj összegéhez való hozzájárulás formájában. Találóan jegyzi meg a szerző, hogy ekképp az egyén ügyét az egész kereszténység közös problémájává avatták, midőn a híveket adakozásra szólították fel a fogságba esett keresztények megsegítése, kiváltása céljából. Ε mellett még egy érdekes elemet is bemutat a szerző. 1455-ben több bizánci is feltűnt Angliában segítséget kérve rokonaik kiváltásához, a kereszténység védelme érdekében folytatott harchoz, stb. Név szerint is ismertek John Jerarchis, Thomas Eparchos, George Diplovatatzes, akik mind egy-egy kardinális támogatását is magukénak tudhatták ügyükben. Különösen nagy szerepet játszott a már említett Bessarion, Guillaume d'Estouteville. Ez utóbbi támogatta a bizánci menekült Nicholas Agallon „kampányát" is, amelynek során 1454-1455 során számos európai uralkodót igyekezett rávenni a törökök elleni fellépésre. Bessarion, Domenico Capranica, Alain Coetivy ajánlólevelekkel látták el az említett bizánciakat angliai útjuk során (1455 február). Végül képet kapunk beszámolóikról, amelyekben részletesen is előadták Bizánc elestének történetét, s amely élénk nyomot hagyott az angol krónikás irodalomban. Ez sötét képet festett a genovaiakról, Bizánc védőinek egyikéről, akiket sokan felelősnek tartottak a város elestéért. Journal of Ecclesiastical History 50 (1999) 23-37. K. G. Diana Webb SZT. JAKAB TOSCANÁBAN A PISTOIAI OPERA Dl SAN JACOPO ÉS A COMPOSTELLAI ZARÁNDOKLATOK A cikk a középkori laikus vallásosság egyik jellemző megnyilvánulását, a zarándoklatot mutatja be konkrét környezetben. A vizsgálat tárgyát képező egyház a pistoiai Szt. Jakab zarándokhely. A szerző nem pusztán a népi vallásosság eme tipikusnak mondható jelenségét