Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Harris; Jonathan: A keresztes hadjárat meghirdetése: angol püspökök és az 1455-ös jubileumi szentév II/525

FOLYÓIRATSZEMLE 525 Rouvray udvarbíró pedig április 15-én vonult be a városba. Hogy eközben mit csinált Nogaret, azt homály fedi, mert nyolc hónapon át nincs semmilyen adatunk róla. Nincs a káptalan négy tanácsosa közt 1292 decemberében, s az udvarbíró bevonulását megakadályozni szándékozó püspök kérésére 1293 áprilisában tiltakozó iratot szerkesztő egyetemi professzorok közt sem találjuk. Az udvarbíró bevonulása után alig két hónappal újra felbukkan, június 12-én Alphonse de Rouvray egy bizottság tagjának nevezi ki, amely a Sauve-tól függő húbérbirtokok elismerését fogadja. Frédol püspök képviselőjét küldi hozzá szeptember végén, hogy beszéljék meg Sauve értékét, de ekkor már az udvarbíró helyettese. Karrierjének folytatása és a templomosokkal kapcsolatos ténykedése már széles körben ismert, ezért arra a szerző nem tér ki. A hatalmas Maguelone-i Cartularium, amelyet az Hérault megyei Levéltárban őriznek, egy névtelen és dátum nélküli értekezést tartalmaz, amelyben apróra leírják a püspök jogait Montpellier fölött, hogy hogyan következnek azok egy 1260-as döntőbíráskodás eredményéből. Rouquette kanonok, a cartularium jelentős részének kiadója ezt az értekezést magyarázat néven említi, és a püspök egyik tanácsosának tulajdonítja, ami arra utal, hogy nem vették alaposabban szemügyre, mert aligha a püspöki érdekek figyelembevételével szerkesztették. Keletkezése minden bizonnyal előbbi, mint a püspöknek a francia királlyal való 1293 márciusi szerződése, feltehetőleg a megelőző év végén készülhetett, készítője már tudhatott a folyó tárgyalásokról. Ami pedig az értekezés címzettjét illeti, az nem lehet más, mint Szép Fülöp, mert az egész szöveg mást sem igyekszik bizonygatni, mint hogy milyen előnyök származnak Montpelliéret és a Montpellier fölötti egyházi hűbéri jogok megszerzéséből. Az írást elemezve a következőket tudhatjuk meg a szerzőjéről. Vagy született montpellier-i volt, vagy nagyon régóta ott lakott; kiváló jogász volt, alaposan ismerte mind az egyházjogot, mind a polgári jogot, de valószínűleg ez utóbbi volt a profilja. A korabeli bonyolult helyi politikai palettán lévő főszereplők iránti viszonyulását is tapintani lehet. Maguelone püspököt soha nem illeti kritikával és a káptalannal is nagy óvatossággal bánik. Ám a városi önkormányzat autonómiáját igyekszik erősen kisebbíteni, holott a város konzuljai közel száz éve a legnagyobb fokú önigazgatást — már-már függetlenséget — tartják magukénak. Mallorca királyának, aki a püspök hűbérese, de a város legnagyobb részének tényleges ura, kifejezett ellenfele. Ha ezen adatok ismeretében átrostáljuk a montpellier-i jogászokat, csak a jövőbeli pecsétőr, Guillaume de Nogaret marad fenn a tizenhatból, mivel a püspök sociusa volt, polgári joggal foglalkozott, távol maradt a konzuli és a mallorcai közigazgatástól, és az események után közvetlenül be tudott kerülni Szép Fülöpébe. Az értekezés stílusát, szóhasználatát vizsgálva szintén erős hasonlóságokra bukkanunk az anonim szerző és Nogaret művei között. A szöveg tehát a püspök világi előjogainak igen kedvező bemutatása, néhány elhallgatással, mint például a III. Ince óta a városnak adott pápai védelem és ugyanakkor az ezért járó jelképes adó fizetésének problémája. Jelentősen igyekszik szélesíteni a város által teljesítendő regálé jogokat, különösen katonai téren, abban a városban, amely oly érzékenyen vigyázta önállóságát. A regálé koncepciójának tágítása már előjelzi a későbbi pecsétőr politikai gondolkodásának lényegi vonását. Revue Historique, No. 605. janvier-mars 1998, 25-46.) Sz.L. Jonathan Harris A KERESZTES HADJÁRAT MEGHIRDETÉSE: ANGOL PÜSPÖKÖK ÉS AZ 1455-ÖS JUBILEUMI SZENTÉV Bizánc 1453. évi eleste mély hatást gyakorolt az egész kereszténységre. Mindenhol katasztrófaként élték meg, s ez alól Anglia sem volt kivétel. Szinte azonnal felmerült a keresztes hadjárat terve, amely, bár már letűnőben volt a 15. században, továbbra is kézenfekvő megoldási lehetőségnek számított a kereszténységben. Harris rámutat arra, hogy bár e tervet a pápaság kiemelt módon támogatta, megszerveznie nem sikerült (V Miklós (1477-1455), III. Callixtus (1455-1458). Ez, úgy tűnik, elsősorban a politikai megosztottságnak volt köszönhető. Angliában is természetesen felmerült a keresztes hadjárat terve, de ennek gyakorlati kivitelezésére nem volt lehetőség. Az angol papság sokkal inkább volt hajlandó közvetett pénzbeli támogatást nyújtani, mint személyesen felvenni a keresztet. Erre a magatartásra már Thomas Gascoigne, az Ofxordi Egyetem kancellárja is felfigyelt, s sajnálattal állapította meg, hogy az angol papság hevesen ellenzi a keresztes háború finanszírozására szánt püspöki tizedjövedelmekre vonatkozó pápai követeléseket. Ugyanakkor a szerző arra is figyelmeztet, hogy Gascoigne véleménye túlzottan szélsőséges, s ha nem is az egész