Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tanulmányok Ritoók Zsigmond hetvenedik születésnapja tiszteletére (Ism.: Vaday Andrea) II/517

518 TÖRTÉNETI IRODALOM Németh András „A Dado-levélben szereplő eredettörténet jelentősége a Hungri népnévvel kapcsolatban" c. tanulmánnyal tiszteleg Ritoők Zsigmond előtt. A tudományban vitatott Hungri népnév értelmezéséhez nyújt újabb adatokat a Dado-levél, amelynek a szerző elkészítette kritikai kiadását. Érintőlegesen foglalkozik a vitatott kérdésekkel, hogy kinek szólt a levél, hol kelt, és ki írta, végül mikor keletkezett. Elemzése során megállapítja, hogy az avarokra vonatkozó eredettör­ténetet később a magyarokra vonatkoztatták. Kiss Farkas Gábor „Adalékok a mítoszok reneszánsz újjászületésének történetéhez" c. ta­nulmányában a Második Vatikáni Mitográfus alakjával foglalkozik, majd rátér az Egyetemi Könyv­tárban őrzött kódexének egyes vonatkozásaira. Ennek kapcsán elemzi a velencei humanizmus kérdéseit is. Hermann István „Egy házasságtörés a XVII. század első feléből" címmel írt tanulmánya a Magyar Országos Levéltárban fennmaradt jegyzőkönyv alapján mutatja be egy kisnemesi-polgári házasságtörés történetét és az 1628-ban ezt követő pert, közölve a jegyzőkönyv teljes tartalmát. Végül Fejérdy András hosszú tanulmánya zárja a kötetet: A Magyar Katolikus Egyház hi­vatalos állásfoglalása a „zsidótörvényekkel" kapcsolatban. Rövid történeti példák ismertetése után rátér a három zsidótörvény megszületésére, tartalmára és a Magyar Katolikus Egyház ezekkel kapcsolatos állásfoglalására és magatartására. " A tanulmánykötetet az irodalmi rövidítések listája egészíti ki. Vaday Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents