Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Jurek; Tomasz: A sziléziai regionális öntudat középkori fejlődése II/519

FOLYÓIRATSZEMLE Jurek, Tomasz A SZILÉZIAI REGIONÁLIS ÖNTUDAT KÖZÉPKORI FEJLŐDÉSE A középkori ember identitását az államhoz, a szülőföldhöz, a közvetlen környezethez fűződő kapcsolata határozta meg, és a szülőföld valamint az ott élő emberek iránti kötődés sokkal erősebb volt a nacionalizmusnál. Ezt a regionális öntudatot rendkívül nehéz meghatározni, hiszen a szubjektív emberi érzéseket szinte lehetetlen nyomon követni. A regionális öntudat kibontakozását kétféle módon lehet megközelíteni: az objektív tények szociológiai vizsgálatával, amelyet Szilézia esetében a kutatás kezdetlegessége nem tesz lehetővé, vagy a középkori források elemzésével. A szerző a második módszer segítségével, 10-16. századi források felhasználásával táija elénk a sajátos sziléziai öntudat kialakulását és fejlődését. Már a legkorábbi írott források is arról tanúskodnak, hogy a 10-11. század fordulóján Szilézia több törzsi birtokból állt, de ennek ellenére egységes territóriumként kezelték ill. említették. A törzsi területek egyesítése a lengyel hercegek uralma alatt fejeződött be, ezt bizonyítja az is, hogy a breslaui püspökség hatásköre már egész Sziléziára kiterjedt. A 12. században Szilézia már zárt egységként bukkan fel a forrásokban, Gallus pedig regio Zlesnensisnek nevezi, minden bizonnyal az egyik ott letelepedett törzsről. Gallus még nem beszél a lakók különleges tulajdonságairól, egyszerűen lengyelekként említi őket. A 12-13. század fordulóján Vinzenz mester már sziléziaiakról és sajátosjellemvonásaikról ír, ezek azonban az egész lengyel nemzetre jellemzőek. Ekkor Lengyelország politikailag már széttagolódott, Szilézia is külön részhercegséget alkotott, így Vinzenz mester művében önálló, Isten áldását élvező területként jelenik meg, amely a Piast-dinasztia örökségének részét képezi. A 13. században felerősödtek az egyes területek különállási törekvései. Sziléziában 1163 óta a Piastok Németországból hazatért ága uralkodott Boleslav és Mieszko hercegek személyében. Haláluk után a család két ága megosztotta Sziléziát, Boleslav fia, I. Szakállas Henrik pedig felvette a dux Zlesie címet, amely nem egész Sziléziára, hanem csak az általa kormányzott Alsó-Sziléziára vonatkozott. A Szilézián kívüli fejedelmeket idegennek tekintették, akkor is ha Piastok voltak. Ez a folyamat nem jelentett elszakadást Lengyelországtól, csak azt jelezte, hogy más területekhez hasonlóan Szilézia is a Piastok egyik ága által kormányzott örökletes hercegség lett. Lengyelország politikai széttagoltsága megkönnyítette a regionális öntudat kialakulását. Ezt a tendenciát erősítette Szilézia 13. századi gyors gazdasági és társadalmi fejlődése is, amely szorosan összefüggött a térségbe érkező német telepesekkel. A német bevándorlás jelentősen megváltoztatta a térség etnikai arculatát, és ez később a regionalizmus meghatározó tényezőjévé vált. Szilézia első helyi krónikájának, a Chronicon Polono-Silesiacum-nak a szerzője is német volt. Ez a krónika követi a kor historiográfiai áramlatát: egy részhercegség és az ott uralkodó család dicsőségét beszéli el. A szerzőt érdekli ugyan a lengyel történelem, de nem ismeri azt, csupán felhasználja és félreértelmezi, így lehetséges, hogy Lengyelország és a Császárság viszonyát helyezi középpontba, még pedig úgy, hogy a lengyel királyok a német-római császártól kapják a koronát. Nem érti a Lengyelországhoz fűződő tradíciókat, az összlengyel nacionalizmust, sőt a krónika egy történetéből az derül ki, hogy a Szilézián kívüli lengyeleket idegennek, ellenségnek tekinti. A sziléziai regionalizmus ezen első hirdetőjét többen is követték. Egy ciszterci szerzetes Versus Libensis című versében az egyik kolostor alapítását beszéli el. Ez a vers szépen bizonyítja a német bevándorlók kötődését új hazájukhoz és büszkeségüket arra, hogy nekik köszönhető Szilézia fejlődése. Egy másik német származású ciszterci szerzetes, Péter apát történelemszemlélete már egyértelműen regionális, hiszen Lengyelországot távoli és idegen országnak tekinti. A 13. század fontos forrásai a Szent Hedvig legendák, hiszen Szent Hedvig tisztelete a sziléziai öntudat fejlődésének meghatározó tényezője. Hedviget Szilézia édesanyjának nevezték és a hozzá kapcsolódó kultusz egyben a dinasztia iránti kötődést, hűséget is jelentette. A német telepesek számának ugrásszerű növekedésével együtt jelentkezett a nyelv ill. a kétnyelvűség problémája. I. Szakállas Henrik megpróbálta elkülöníteni a lengyeleket és a né-