Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Susarin; V. P.: Rannyij etap etnyicseszkoj isztorii Vengrov (Ism.: Font Márta) II/506

507 TÖRTÉNETI IRODALOM A középkori magyar történelemről írt összefoglaló munkái mellett (pl. Istorija Vengrii. I. Moszkva, 1971.; Kratkaja isztorija Vengrii. Moszkva 1991. 9-133. a parasztfelkelések vizsgálatával foglalkozott kimerítően (Kreszt'anszkoje vosztanije ν Transzilvanii. 1437-38 gg. Moszkva 1963.; Kreszt'anszkaja vojna 1514 g. Moszkva 1994.). Eközben erősen foglalkoztatták a magyarság kialakulásának kérdései, az etnikai változások, az újonnan megjelent csoportok által elnyert privilégiumok, amelyek a Kárpát-medence népességének folyamatos átalakulását jelentették. Sajnos, Susarinnak e kérdéskörben írott első nagyobb munkája (Vengerszkij narod XV-XVI w. t. 1-3., 1990, p.1454, kézirat) nem jelent meg, ma is az Orosz Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Könyvtára kézirattárában őrzik. Jelen kötet — ennek egy rövidített változata — kiadását magyar minisztériumi (a kiadás idején Művelődésügyi Minisztérium) támogatás tette lehetővé. A kötet bevezetőből, hat fejezetből és bibliográfiából áll. A bevezetőben a szerző jelzi munkája kereteit: a magyarság etnikai tudatának alakulását a 9-12. században. A 12. századot a folyamat lezárulása idejének tartja. Az első fejezet (7-17.0.) azt a módszertani alapvetést tartalmazza, amelynek nyomán Susarin vizsgálódásai elindultak. Susarin az orosz néprajzkutatók (Bromlej, Ju.V és Kozlov, VI.) elméleti megközelítését tette magáévá, amelynek alapfogalma az etnoszociális szervezet (etnoszocial'nij organizm). A második fejezet (18-104. o.) Az etnikai terület kialakulása címet viseli, lényegében a magyarságnak a Kárpát-medencébe érkezése és itteni megtelepülése problémáit tárgyalja. Kitekint a Kárpát-medence földrajzi-éghajlati körülményeire, a népvándorláskor etnikai-politikai változásaira, a szláv csoportok megjelenésére. Kiemelt helyen és terjedelemben tárgyalja a magyar törzsek szállásterületének problémáit. Részletezi a változó morva - frank, frank - magyar, morva - magyar szövetség alakulását; régészeti leletek és Anonymus szövegének forráskritikája nyomán bemutatja a magyarság erdélyi megtelepedését. Ami igazán fontossá teszi a fejezetet, Susarin szembeszáll az egyoldalú — a morvákat a honfoglaló magyarok áldozatainak beállító — állásponttal, és a román történetírásnak Anonymus esetében megmutatkozó, forráskritikát nélkülöző következtetéseivel. Susarin a harmadik fejezetet (105-134. o.) a magyar törzsszövetség etelközi létrejöttének és fennállása időszakának szenteli. Végigelemzi a magyarság etelközi tartózkodására vonatkozó forrásanyagot — különös figyelmet fordítva a bizánci források magyarokra vonatkozó szóhasználatának (turkok, ugorok, paionok) és változásainak. A szóhasználat változásának időpontját a bizánci kútfők óorosz fordításának kronológiájával próbálja meghatározni. A szempont mindenképpen újszerű, de problematikusnak látszik az óorosz fordítás elkészültének bizonytalan kronológiája (erre a szerző nincs tekintettel), és az a körülmény, hogy vajon egy külföldi forrás szóhasználatának megváltozása mennyire tükrözi egy közösség öntudatának (önmeghatározásának) átalakulását. A negyedik fejezet (135-218. o.) a honfoglalás és az államalapítás korszakát tárgyalja. Részletesen elemzi Bíborbanszületett Konstantin De administrando imperio c. munkájának magyarokról szóló információit, mindazt, amit a DAI moszkvai bilinguis kiadásánál (Moszkva 1989.) Susarin a kommentárok szövegébe beledolgozott. Ε fejezetben is visszaköszön a bizánci forrásokban a magyarokra alkalmazott türk elnevezés. Ehelyt foglalkozik részletesen a magyaroktól leszakadt népcsoportokkal és a magyar törzsnevek etimológiájával. A görög források után a latin nyelvű információk taglalása következik, de a szerző kitér a török eredetű kölcsönszavak megjelenésének idejére és nyelvi rétegeire is. A honfoglaláshoz képest kései magyar krónikás anyagból pedig a stabilan megmaradt hagyomány - morzsákat mutatja fel; főleg Szűcs Jenő kutatásaira támaszkodva. Susarin végkövetkeztetését, mely szerint a közös etnikai tudat kialakulásának legfontosabb çleme, hogy a magyarság "hitt abban, hogy az Árpád előtt más vezére nem volt", nem osztjuk. Ez az Árpádok dinasztikus hagyománya, amely a dinasztia vezető szerepének rögzítésére és elfogadtatására irányul; illetve a dinasztia karizmatikus származásának legendáját tartalmazza. És mint ilyen, kétségkívül a magyarság összetartozás-tudatának lényeges eleme. Az ötödik fejezet (219-315.0.) a Feudális viszonyok megszilárdulásának ideje címet viseli, kronológia szempontjából részben ide soroltatnak a 10. századi kalandozások, részben a 11. századi események. Ebből kiindulva a címadás megkérdőjelezhető, illetve a tartalomnak ellentmond. Annak ellenére, hogy a fejezet megírása során Susarin a korábban is alkalmazott forráselemzés és a magyar szakirodalom interpretálása gyakorlatát folytatja, a címhez hasonló kategorikus megfogalmazásai rontják a teljesítményt. PI. a "feudálisok" kategóriát a magyar történetírás nem használja, a társadalom szociális tagolódására sokkal finomabb megkülönböztetéseket alkalmaz. A krónikák szemléletmódja alapján pedig nagyon leegyszerűsített képet rajzol Susarin a társadalom felső és alsóbb rétegeinek hagyományvilágáról, ha az utóbbiról egyáltalán lehet valamit hitelesen mondani. Ezt érezhette Susarin is, ezért nyúlt 16-18. századi példákhoz (261-262.0.), ami módszertanilag helyteleníthető.