Századok – 2001

MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI - Kristó Gyula: Modellváltás a 13. században II/473

480 MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI ellenszenv, sőt gyűlölet, a magyarok őseiként a szkíták, illetve Attila felvonultatása, végül pedig a magyar nép (etnikum) és a magyar állam (Magyarország) egymással lényegi kapcsolatba hozása. A névtelen jegyző, aki „Magyarország oly kiváló nemzete" eredetét akarta megírni, egy sajátos államnemzeti koncepciót alapozott meg. De térjünk vissza II. Andráshoz! A királyi birtokok és jövedelmek eladományozásával az uralkodó azt az államháztartási rendet ásta alá, amelyet domaniálisnak nevezhetünk, mivel azon alapult, hogy a királyt mint az ország messze leggazdagabb földesurát, a dominiumók birtokosát illetik meg a javak, vagyis ő az országot magángazdaságából finanszírozta. Ezen az elven épült fel Szent István állama, és ezt az elvet Magyarországon II. Andrásig senki nem kérdőjelezte meg. II. András felszínen jelentkező „forradalmi" tette, az „új intézkedések" bevezetése, valójában ezt az elvet vonta kétségbe. Ám hogy ezt a király megtehesse, éles szemmel sok mindent észre kellett vennie azokból a változásokból, amelyek éppen ezekben az időkben „lent" megtörténtek, s amelyekről az imént szó esett. Vagyis II. András felfigyelt arra, hogy a kialakuló árutermelés, a piaci viszonyok és a pénzgazdálkodás egy másfajta államrezon alapjait teremthetik meg, olyanét, amely nem a királyi magángazdaságokból tartja fenn a királyságot, hanem az uralkodót az uralkodó jogán megillető bevételekből, s ezek immár többé nem munka- és terményjáradékok, hanem pénzbeli illetékek voltak. 1217-ben bukkan fel első ízben a rendkívüli adó (collecta), amelyet eléggé rendszeresen szedtek, ugyanebben az évben a határvámként funkcionáló és a külkereskedelem hasznát lefölöző nyolcvanad (octogesima), 1215-ben a szintén értékvámnak tekinthető harmincad (tricesima), amelyet az ország belső területein, városokban hajtottak be. Ugyancsak II. András vetett ki első ízben pénzváltási illetéket (kamara haszna, lucrum camere), mivel a rossz és gyakorta még rosszabbra cserélt magyar pénzt az alattvalók vonakodtak elfogadni. Az új adózási rend új apparátust igényelt: korábban a királyi udvar körbejárt, a javakat helyben felélte, illetve azok egy részét az ispánoknak Esztergomba kellett szállítaniuk. Az újítást a bérleti rendszer bevezetése jelentette: a zsidók és a mohamedánok (izmaeliták) közül kerültek ki a királyi jövedelmek bérlői, és ezek adminisztrálására külön kamarák jöttek létre. A decentralizálódott pénzverés éppen úgy megkapta a maga kamarai szervezetét, mint a vám- és adószedés, illetve a sóügyek. A király ellenzéke e lépés megtétele után az egyházzal is növekedett, hiszen annak vezető képviselői nem tudták elviselni, hogy egy keresztény országban a gazdasági élet ütőerén ne keresztények tartsák rajta kezüket, és ráadásul számos előjogukban (amilyen az esztergomi érsek által felügyelt pénzverés vagy a sókereskedelem volt) súlyos sérelmeket szenvedjenek el. A II. András egy évtizedes uralkodása során „forradalmi" tempóban végrehajtott, az élet legtöbb területét érintő „új intézkedések" eredményeképpen az ország tartópillérei, amelyek egyszersmind a Szent István-i berendezkedés legsajátosabb attribútumai voltak, meginogtak, illetve megroggyantak. A királyi várbirtokok, valamint egész ispánságok eladományozása a fentieken túl még egy vonatkozásban teremtett új helyzetet. A mentességek révén mindinkább „civillé" váló vármegye is sokat vesztett presztízséből, de mint közigazgatási szervezet