Századok – 2001
MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI - Kristó Gyula: Modellváltás a 13. században II/473
479 MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI „forradalmi" tett volt. 1217-ben e programot ekként fogalmazta meg az uralkodó: „megváltoztatván földünk [= országunk] állapotát, amelyet a régiek érintetlenül meghagytak". Ennek legfontosabb eszköze (ismét 1217. évi megfogalmazás szerint) „az országunkban tett általános osztozkodás", amit viszont az az elvi alap biztosított, amit 1208-ban így határozott meg: „az uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke a mértéktelenség". Maga András nevezte ezt a politikát „új intézkedéseknek" (nove instituciones),** vagyis nyíltan vállalta a kurzus újszerűségét. Igazán „forradalmivá" azonban azáltal vált, hogy a király nem csupán beszélt róla, hanem nagy lendülettel hozzá is látott megvalósításához. Királyi birtokokat, ispánságokat, jövedelmeket adományozott el, két kézzel szórva szét azokat. A változásokat jól jelzi, hogy míg az 1140-es években Magyarországon „senki nem mert a királyon kívül pénzt verni vagy vámot szedni", addig a 13. század elejétől sok vám jutott királyi adományként magánosok kezére. Ugyancsak decentralizálódott az 1210-es években az addig egységes királyi pénzverés. Várakat az 1220-as évekig csak a király építhetett, amit az is jelez, hogy még utána is uralkodói beleegyezésre volt szükség erősség létesítéséhez. De a monopólium a 13. század elején e téren is megszűnt, és főleg a század második felében a magánosok várépítése többszörösen felülmúlta a királyi várépítés ütemét. Az ingatlanok elidegenítése földcsuszamlást idézett elő, ez jelentős mértékben kiindulópontja volt a bárói hatalom gazdasági megalapozásának. Mivel ennek az új királyi birtokpolitikának elsőrendű haszonélvezői idegenek, főleg II. András meráni feleségének, Gertrúdnak a rokonai és földijei voltak, a politikai irányvonallal szembeni ellenérzés, amelyet bizonyos körök részéről a mellőzöttség szított magasra, idegenellenességgel párosult. Ennek az időszaknak, az 1210 körüli esztendőknek ideológusa volt Anonymus. Bár történeti munkát írt, amelynek tárgyát a régmúltból választotta, de az a kulcs, amellyel regényes gesztája értelmezhető, a 13. század elejének viszonyaiban lelhető meg. A névtelen jegyző lelkes híve volt az „új intézkedéseknek", amit az mutat, hogy Árpáddal minden győztes csata után tágas ingatlanokat adományoztatott el a vitézeknek, sőt egyik esetben még egy ispánság, a zarándi elidegenítését is Árpád fejedelemnek tulajdonította, a mintát itt szintén saját kora valóságában lelve meg, hiszen 1193 óta több comitatus elörökítésének lehetett tanúja. Az általánosság igényével is kifejezte ezt, amikor azt írta: „A jó urak szokása híveik megjutalmazása". A gesztaíró oly mértékben a 13. század eleje viszonyait tartotta szeme előtt a honfoglalás leírásakor, hogy Árpád alakját II. Andráséról mintázta meg más vonatkozásokban is. Ugyanakkor a magyar eredetű Anonymust szintén mód felett sértette az ország kincseinek idegenek kezére juttatása, aminek ebben a mondatban adott hangot: „Éppen most is a rómaiak legelnek Magyarország javaiból". Ezek a rómaiak a Német-római Császárság alattvalói voltak, vagyis a merániak. Anonymus annyiban is mérföldkő a korai magyar ideológiában, hogy mert szakítani a korábban egyeduralkodó egyházi szemlélettel, és beemelte az írott történelem sáncai mögé a teljes pogány magyal· múltat, illetve hogy — franciaországi tanulmányai hatására — megjelentek nála a nemzeti gondolkodás első nyomai. Ez utóbbi olyan mozzanatokban öltött testet, mint az idegenek iránti ** Ε kérdésre 1. II. András király „új intézkedései" című tanulmányomat e számban.
