Századok – 2001

MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI - Kristó Gyula: Modellváltás a 13. században II/473

478 MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI jogállapot lépett, amely az emberek túlnyomó többségét átfogta. A szabadság személyi szabadságot jelentett: a családalapításhoz való jogot, meghatározott feltételek teljesülése esetén a szabad helyváltoztatást, a javak és jogok szabad örökül hagyását, kis körben, a falu keretei között a közéletben való részvétel jogát, végül pedig bizonyos — ha nem is a modern jogállamiságra jellemző — jogvédelmet a törvénytelenségekkel, hatalmaskodásokkal szemben. A 13. század folyamán e szabadságot a /iospesjogokat elérő és jogilag az egységesülés útján előrehaladt új társadalmi réteg, a jobbágyság biztosította a maga számára. Ennek sikeréhez nagymértékben hozzájárult az 1241-1242. évi tatáijárás kapcsán előállt belső helyzet. Bár hatalmas emberveszteséggel a tatárdúlás nem járt, de a népesség mintegy 10-15%-ának pusztulása is munkaerőhiányt idézett elő. A nagybirtok kedvezményekkel igyekezett magához csábítani a hirtelen felértékelődött munkáskezeket, a népesség jelentős része viszont akként használta ki a tatárjárás körüli és utáni zavaros helyzetet, hogy elhagyta a felemelkedés ígéretét nem hordozó prédiumot, és élve a kínálkozó lehetőséggel új helyen való letelepedéséért minél nagyobb kedvezményeket igyekezett kicsikarni. Jobbágytelek, önálló egzisztencia, különféle időszakos mentességek, végső fokon pedig garanciális jelleggel a korábbiaknál sokkal szabadabb státus várt rá. A minapi prédiumlakó szolganépesség másik részének útja nem a jobbágytelekre, hanem a városba vezetett. Csatlakozhatott idegen eredetű Ziospesnépességhez, és akár vele együtt, akár önmagáról hitetve el hospes voltát önállóan telepedhetett be a városba. A város a 13. század folyamán — de később is — elsősorban a kereskedelemnek és nem az iparűzésnek a központja. Csalhatatlan mutatója ennek, hogy a különböző szintű vámmentességek rendre szerepelnek a városi kiváltságlevelekben, de a várostól egy mérföldes körzetben az iparűzés tilalma (a Bannmeile) az egész század folyamán hiányzik a privilégiumokból. Ha a városokban izmos iparos réteg élt volna, ez a tilalom — ugyanúgy, mint Nyugat-Európában — a magyarországi oklevelekben is gyakorta szerepelt volna. Ezzel szemben minálunk csak ritka kivételként fordul elő, legelőször Zsolna 1321. évi kiváltságlevelében. Hogy a prédiumokról a városokba költöző népesség milyen szerephez jutott ott, még további kutatásokat igényel. Az kétségtelen, hogy nem ő játszott meghatározó szerepet, hiszen ezt egészen a 14. század második feléig egy, comes címet viselő, városi patrícius réteg sajátította ki magának. A magyarországi céhekre vonatkozó első biztos írásos nyomok is csak a 14. század utolsó negyedére esnek. Mindenesetre a városok már a 14. század elejére olyan erőt képviseltek, hogy tevőlegesen hozzá tudtak járulni annak a harcnak a királyi hatalom javára történő eldöntéséhez, amely Károly Róbert és a tartományurak között folyt. Hogy „fent", a társadalom felső köreiben mi játszódott le a 13. században, azt a politika és az ideológia tükrében vizsgálhatjuk. A döntően a király által meghatározott politikai kurzusokat illetően a századot négy korszakra oszthatjuk. Az elsőt bízvást egy sajátos — nem modern, hanem középkori értelemben vett — „forradalmi" szakaszként címkézhetjük. Míg a középkor királyai általában az ősök követésére, a fennálló viszonyok megőrzésére (legfeljebb megreformálására) szoktak buzdítani, II. András nyíltan vállalta a tudatos, előre megfontolt szándékból tett változtatás programját. Ez a gondolat, illetve ennek kimondása önmagában