Századok – 2001

MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI - Kristó Gyula: Modellváltás a 13. században II/473

475 MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI kihasználták. Addig tartották egy területen állataikat, amíg az teljesen ki nem merült, ekkor elhagyták, új területre mentek át, és azt ugyancsak végletesen kizsigerelve távoztak onnan. Ezt a rendszert akkor lehetett gond nélkül alkalmazni, amikor nem kellett figyelemmel lenni közelben tartózkodó, letelepedett földműves közösségek igényeire. Amikor azonban megjelent és teret kért magának a földművelés, kompromisszumot kellett kötni. Immár rövidebb ideig, három-öt évig tartották állataikat egyazon területen, vagyis vigyáztak arra, hogy teljesen ne merítsék ki a talajt, hiszen annak rekultivációja hosszú időt vett igénybe. A háromöt évnyi idő alatt viszont az állatok elhullajtott trágyája javította a talajt, és annak kellő előkészítése után ott földművelés folyhatott. Ezt a szisztémát szabályozott talajváltásnak nevezzük. A földművelés térnyerése tehát tervszerű ciklikusságot vitt a korábban semmi rendszabály által nem korlátozott, ötlet szerinti talajhasználatba, ami előkészítette a még pontosabban szabályozott nyomásos (háromnyomásos) gazdálkodásra való majdani átmenetet. Alapos a gyanú, hogy nyugati minták hatásával ebben a vonatkozásban is számolhatunk. Ugyancsak gyökeresen átalakult a 13. században a termelési üzemmenet. A korábbi két évszázadban a termelést a földesúr tulajdonában levő prédiumokon, azaz robotoltató „üzemekben" szolgák folytatták. Nekik semmiféle érdekeltségük nem volt ebben, hiszen a munkaeszköz éppen úgy uruké volt, mint az a primitív ház, ahol laktak, és természetesen uruké lett a termelés végeredménye is, ami lehetett agrár- vagy kézműipari termék. Ennélfogva a prédium eleve nem hordozta magában a megújulás lehetőségét még olyan esetekben sem, amikor a termelés résztvevői — főleg ha kézműipari jellegű robotot végeztek — „kvalifikáltabb munkaerőnek" számítottak, bár bizonyos „korszerűsödés" elemeit itt-ott felvonultatta. így idővel a szolgának saját munkaeszköze, illetve saját háza lehetett, de ez a lényegen nem változtatott, a munkajáradékon alapuló gazdasági rendet nem tudta széttörni. A prédiumot tehát nem lehetett belülről korszerűsíteni, a megoldás kívülről jött. 1214-ben fordulnak elő első ízben az ország nyugati peremén, Mosonban a curia-helyek (loca curiarum); ezt lechnunék nevezték. Ε német szóban a jobbágytelek jelentésű Lehen rejlik, és a név, valamint a felbukkanás helye jelzi, hogy nyugatról átvett intézményről van szó. Ez kelet felé haladva terjedt el az országban, de a század végén a keleti országrészben még nem tekinthető kizárólagosnak. A század folyamán a jobbágyteleknek más, immár később sokkal általánosabban használt latin elnevezései is felbukkannak, olyanok, mint a mansio vagy a sessio. A jobbágytelek azáltal hozott szinte forradalmian újat, hogy a mindinkább szabaddá váló jobbágyot érdekeltté tette a termelés folyamatában. Bár a föld tulajdonjoga továbbra is a földesurat illette, de a jobbágy — kvázi-bérlet formájában — olyan erős jogot szerzett egy bizonyos, általa művelt földterületen (ez maga a jobbágytelek), hogy normális esetben azt tőle nem lehetett elvenni, sőt utódaira hagyhatta. Mintegy szerződéses kötelezettségeket teljesített urával szemben (egyre kevésbé robotban, hanem termékben és pénzben), s ami feleslege maradt, azzal szabadon rendelkezett. A felesleg vásárokra került, s ezzel Magyarország a 13. században belépett az árutermelés és a pénzgazdálkodás korszakába. A korábbi időszakot a természeti (naturális) gazdálkodás jellemezte, amikor minden termelő egység (prédium) önellá-