Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
42 VARGA JÁNOS végződött, vagyis nem született semmi olyan határozat, amelyet Bälcescu a havasi vezérek összessége, de legalább többsége nevében Kossuthhoz továbbíthatott volna.32 Moldován emlékezetének ellentmond az a tény, hogy augusztus 3-át követően a havasiak egyetlen prefektje vagy tribunja se indított magyar egységek ellen hadműveletet; akcióik attól kezdve kizárólag élelemszerző rekvirálásokra korlátozódtak, emberek ellen azonban nem irányultak; következésképpen mindannyian tartották magukat az augusztus 3-i levélben foglaltakhoz.3 3 Moldovan Gergely viszont, aki Iancu topánfalvi házigazdájától: Tyoktól szerezte értesüléseit, arról ír, hogy a zalatnai gyűlés eredménytelensége után Iancu néhányadmagával, meg is említi közülük — a román fejedelemségekből érkezett emigránsokon kívül3 4 — a „havasi király" szűkebb baráti köréhez tartozó Andreica és Aiudian tribunokat, egy iratot állított ki, amelyben az akció résztvevői kötelezték magukat arra, hogy a népet előkészítik az unióra!3 5 Eszerint mégiscsak született kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentum! Szerzői azonban bizonyára nem küldték el Kossuthnak, tartalmát viszont szóban feltehetően ismertette a kormányzóval Aradon Bälcescu. így már mind Aulich rendeletének bevezetője, mind a kormányzó Bemhez írt tájékoztatója értelmet kap. Az is, hogy a hadügyminiszter Bälcescunak a kormány előtt tett szóbeli nyilatkozatára építette utasítását, amelyet már augusztus 7-én kiadott, és amelynek egynél több címzettje volt, mint Kossuth másnapi, ugyanezen tárgyú rendeletének. De ugyanezen nyilatkozat csenghetett a kormányzóban vissza, amikor Bemmel tudatta a hadműveleti szempontból legfontosabb friss hírt: Iancuék semlegességüket jelentették be a magyar orosz küzdelemben.36 Kossuth a Közlönyben augusztus 10-én közzétett rendeletében a július 28-án megszavazott nemzetiségi törvény hatásának is tulajdonította Iancuék azon ígéretét, hogy „az erdélyi havasokban táborba szállott pártos román nép az ország hadait nem fogja megtámadni". Ebben azonban tévedett. Boczkó Dániel erdélyi kormánybiztos ugyanis csak augusztus 2-án postázta Bälcescu számára Topánfalvára a havasi felke'övezérek közt történő szétosztás végett a Közlöny azon számait, amelyek a határozat szövegét is tartalmazták. A zalatnai összejövetelen még mintsem tudtak róla, és Bälcescu is csak visszatérőben kapta kézhez azokat. Bocz-32 Ld. Emlékiratai 154. lapját. Emlékezete szerint a gyűlésen rajta és AxenÇiun kívül a különösen magyarellenes Balint és Vladu^iu is részt vettek. 33 Paget aug. 6-án azt jegyezte fel, hogy „Jank az amnesztiát elfogadta (i. m. 285.); a Szabadság nevű lap pedig aug. 8-án közölte, hogy „az oláh békesség megtörtént. Azon kihágások, mit némely oláhok cselekszenek, csak is egyes oláhok bűntényeiképpen felsorolandök". 34 Ivanovich kapitány — a havasi felkelők mellé, azok hadműveleteinek segítésére (és ellenőrzésére) rendelt osztrák tisztek egyike — szerint az 1848 ősze óta Erdélybe menekült havasalföldi „lázadók" „azon fáradoztak, hogy mindenkit megnyerjenek Kossuth ügyének". Aug. 22-i összefoglaló jelentésében Iancu közvetlen és bizalmas környezetének tagjaiként említi meg közülük Golescut, Ivanescut, Iscovescut, Balaceanut, Andrianut és VinÇianut (ld. Wien, Kriegsarchiv, Rriegsministerium, Präsidialia, 1850:278). 35 MG, I. 573. 36 Kossuth bizakodott a békítési kísérlet sikerében („Erdélyben a dolgok jóra fordulnak" - írta aug. l-jén Szemerének és Batthyánynak), és e bizalom is közrejátszhatott Iancu állásfoglalásának értelmezésében. - Egyébként Moldován Gergely, Szilágyi Farkas és más szerzők is — tévesen — Iancu írásbeli válaszával azonosítják azt a tájékoztatást, amelyet Kossuth ezen ügyről Bemnek adott.
