Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
ROMÁN-MAGYAR MEGEGYEZÉSI KÍSÉRLET 1849 NYARÁN 41 augusztus 10-i számában publikált rendeletében adta mindezeket az ország tudtára.3 0 Ε kérdéskörrel kapcsolatban van két ellentmondásosnak tűnő mozzanat, amelyekre, ha ez egyáltalán lehetséges, a jövőben teljes bizonyosságú világosságot kell deríteni. Aulich hadügyminiszter már augusztus 7-én rendeletet küldött Steinnek, Inczédynek, Bemnek és a meg nem nevezett kolozsvári katonai parancsnoknak. Ennek bevezetője szerint Bálcescu úgy nyilatkozott a kormány előtt, hogy a románság el van szánva arra, hogy békésen tárgyaljon a magyar kormánnyal, de ebben most az orosz előrenyomulás akadályozza. Egyszersmind arra is el van szánva, hogy a magyarokat nem támadja, hanem passzívan fog viselkedni, ha nem kényszeríti védekezésre magyar részről őt érő támadás. Ezek alapján Aulich meghagyta a címzetteknek, hogy az oroszok ellen megszakítás nélkül folytatva a hadműveleteket, a románokat mindaddig, amíg passzívan viselkednek, kíméljék és ne támadják meg.31 Aulich tehát a jelek szerint nem tud Iancu írásos válaszáról, hanem csupán Bálcescunak a kormány előtt tett nyilatkozatára hivatkozik. Ε nyilatkozat tartalmazza azt, hogy a románok készek a békés tárgyalásra, de most gátolja őket ebben az orosz előrenyomulás. Ugyancsak e nyilatkozatból értesül a kormány, hogy a románok a passzivitás vállalására ajánlkoznak. Mindebből kétségtelen, hogy Bálcescu adott szóbeli tájékoztatást is a kormánynak, ez azonban Iancu levele tartalmával nem százszázalékosan vágott egybe. Kossuth meg Iancu válaszát nem ismertette Bemmel pontosan. Iancu levelében az áll, hogy a feleknek most többek közt azért sem lehet tárgyalásokba bocsátkozniuk, mert nehéz és időigényes a (román) népet a magyarokkal való unióra kioktatni. Kossuth viszont azt állítja, hogy a Iancu által aláírt, Bálescuhozta okmányban a vezérek ünnepélyesen kötelezik magukat: előkészítik a nép lelkét az unióra, és ennek eléréséig, hacsak nem éri őket támadás, szigorú semlegességet tanúsítanak a magyar csapatokkal szemben! Márpedig Iancu levele a román vezetők semmiféle olyan kötelezettség-vállalásáról sem szól, amelyből következően a népet a megegyezésre készítenék elő. Kossuth — naiv optimizmussal — talán többet olvasott volna ki Iancu írásából, mint amennyit az tartalmazott? Vagy létezett egy másik Iancu-levél is? Ha viszont nem, akkor Iancu olyan tartalmú szóbeli üzenetet is küldött, amelyet kényessége miatt kockázatosnak vélt írásba foglalni? Kossuth viszont összevonta és így értelmezte az írásos válasz meg a szóbeli üzenet tartalmát, és eközben a levélnek tulajdonította azt, amiről pedig csak szóbeli közlés formájában értesült? Ez utóbbinak nagyobb a valószínűsége. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy a kormányzó ily nagy horderejű kérdésben azt a katonáját akarta volna szándékosan félreinformálni, akitől a haza megmentését leginkább várta! De van még más is. Vasile Moldován, az egyik egyidejű főszereplő későbbi állítása szerint a Kossuth ajánlatát megtárgyaló zalatnai gyűlés eredménytelenül 30 Az aug. 8-án kelt és a Közlöny jelzett számában megjelent rendeletet publikálta a Régi okiratok és levelek tára, I. 1905, 17-18., majd a KLÖM XV 834-835. is. 31 Ε németnyelvű rendeletek ugyanott találhatók, ahol Kossuthnak a 29. sz. jegyzetben jelzett utasítása. - A meg nem nevezett parancsnok Kemény Farkas ezredes volt (Paget i. m. 488.)
