Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Pálosfalvi Tamás: Vitovec János. Egy zsoldoskarrier a 15. századi Magyarországon II/429
EGY ZSOLDOSKARRIER A 15. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 431 Vannak azonban a fentieknél sokkal nagyobb horderejű megfontolások is. Miképpen lehetséges, hogy a közismerten nagy tekintélynek örvendő, hatalmas Tallöci Matkö bán, aki sikerrel harcolt a törökökkel, megregulázta a sok várral rendelkező Frangepánokat, és szinte egymaga tartotta Szlavóniát I. Ulászló pártján, még a tartomány nemeseinek segítségével sem volt képes megbirkózni egyetlen rablóvárral? Olyannyira tehetetlenül állt a probléma előtt, hogy halálos ellenségeihez, a Cilleiekhez fordult segítségül? A dolog abszurditása ezen a ponton kezd annyira nyilvánvalóvá válni, hogy szinte fölöslegessé tesz minden további vizsgálatot. Mégis érdemes továbbmenni, mert maga ez a képtelen történet sem tanulság nélkül való a továbbiak szempontjából. Az oklevél szerint a Cilleiek Matkó bán kérésére, Erzsébet királyné külön parancsára {de speciali mandato et commissione... quondam domine Elizabeth regine) döntöttek a segítségnyújtás mellett. Legalábbis különösnek kell tartanunk, hogy Erzsébet arra utasítja rokonait, hogy adjanak fegyveres segítséget az ellenpárt egyik fejének, I. Ulászló legfontosabb támaszának, Tallóci Matkónak. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy Erzsébet 1442 decemberében meghalt, Grebeni Hermann pedig még 1443-ban is békében birtokolja a várát,5 valamint azt is, hogy Tallóci 1445. februárjában bekövetkezett haláláig a Cilleiek a saját birtokaikon kívül nemigen moccanhattak Szlavóniában, kronológiai képtelenségekkel kerülünk szembe. Ezen a ponton már a tévedés különösebb kockázata nélkül leszögezhetjük: egy előre kifundált, arcátlan hazugsággal van dolgunk. A Grebeniek soha semmiféle rablókat nem engedtek be a várukba, akik onnan természetesen gonosztetteket sem követhettek el, Tallóci nem kért segítséget a Cilleiektől, akiknek így nem állt módjukban megmenteni Szlavóniát. A történet, mint azt egy másik tanulmányunkban rekonstruáltuk,6 egészen másképp festett. Vitovec János valóban elfoglalta Grebent, csakhogy nem Erzsébet és nem is Tallóci életében, hanem 1445. telén, ura, Ciliéi Ulrik megbízásából (vagy hallgatólagos beleegyezésével), amikor az utóbbi végleg felszámolta a Tallóci fivérek szlavóniai uralmát. A Grebenieknek azért kellett elveszteniük névadó várukat, mert végig hűek maradtak Tallóci Matkóhoz, ráadásul Vitovec szemet vetett a családi fészkükre.7 Márpedig látni fogjuk, hogy Vitovec, ha valamire szemet vetett, azt, hacsak nálánál nagyobb erő útját nem állta, meg is szerezte. A Grebeniek balszerencséje az volt, hogy 1445 után nem akadt számottevő patrónus, aki pártjukat fogta volna. Hunyadi kormányzó 1447 januárjában gyakorlatilag átengedte Szlavóniát a Cilleieknek, akik azt csináltak a tartományban, amit akartak. Van azonban a koholt történetnek egy eleme, amelyet nincs okunk kétségbe vonni: mivel tudjuk, hogy Ciliéi szlavóniai hadjárata 1445 telén zajlott, valószínűleg igaz az oklevél állítása, hogy Vitovec tíz héten át ostromolta Grebent, 5 Az itt és alább tárgyalt eseményekre lásd Pálosfalvi Tamás: Cilleiek és Tallóciak: küzdelem Szlavóniáért (1440-1448). Századok 134 (2000) (a továbbiakban: Pálosfalvi: Cilleiek) 49-66. 6 Pálosfalvi Tamás: i.m. 80-84. 7 Ugyancsak politikai állásfoglalásáért került az oklevélbe Dombai János. 1441. január 1-én ugyanis a fivérével, Istvánnal együtt szegődött a Grebeniek, rajtuk keresztül pedig Tallóci Matkó szolgálatába (DL 102091.). Mivel a szolgálat helyszíne maga Greben vára volt, Grebeni Hermann valóban beengedte őket a várába, de természetesen nem mint latrokat. Ebből a szerződésből csinált az oklevél szerkesztője „családi kapcsolatot". Dombai István 1445-ben macsói vicebán, 1447-ben pozsegai alispán. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. 1301-1458. I—II. Bp. 1996. (A továbbiakban: Engel P.: Archontológia) II. 63.
