Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
ROMÁN-MAGYAR MEGEGYEZÉSI KÍSÉRLET 1849 NYARÁN 37 szerveznek Havasalföldön; egyúttal mindenkit azzal biztatott, hogy Iancuval is meglesz a béke.1 7 Iancu megilletődve fogadta Bälcescut és a Kossuth által is aláírt júl. 14-i megbékélés-tervezetet, amely tartalmilag messze túllépett a magyar politikai vezetés 9 nappal korábbi álláspontján, hiszen egy sor nemzetiségi kezdeményt helyezett kilátásba, és immár nemcsak politikai vétségeik bocsánatát ígérte az események minden olyan résztvevőjének, aki a tervezet román részről történő aláírását követően leteszi a fegyvert, hanem amnesztiával más jellegű bűnökre is fátylat borított volna. Iancut alighanem meglepte Kossuth nézeteinek és magatartásának ilyetén — később magyarázandó — változása, amelynek őszinteségét azonban Bálcescu hitelesítette számára. Ο maga ugyancsak módosítva az „ami volt, volt, elmúlt"-ban kifejeződő elzárkózását, hajlott a kéznyújtás felé, de egymagában természetesen nem hozhatott végleges döntést. Ezért valamifajta állásemigráció által a magyarok és délszlávok kibékítésével megbízott — Iskender bey álnéven tevékenykedő — Ilinski lengyel őrnagyra esett Balcescuék választása. Ilinski Bälcescuval együtt érkezett május 9-én Pancsovára, majd miután mindketten megjárták Debrecent és Pestet, ide is tért vissza. Itt találta Kossuth július 16-án kelt parancsa, hogy mint az alakítandó román légió vezére, további utasítások vétele végett utazzék Bem altábornagyhoz Erdélybe. Kossuthnak Bálcescu már első kihallgatásakor — május 28-án — szóba hozta a légió ötletét, hiszen annak létesítéséhez a magyar kormány jóváhagyása kellett. Kossuth az eszmét állítólag örömmel fogadta. Két nappal később Bálcescu és Boliac immár írásban jelezték — ezúttal Batthyány Kázmér külügyminiszternek — a légió felállítására vonatkozó szándékukat. Az annak megszervezését és szerkezetét tartalmazó konkrét javaslatot azonban Bálcescu csak június 23-án adta át Batthyánynak, érdemben pedig csupán július 8-án tárgyaltak róla. Batthyány a légió élére Dembinskyt szemelte ki. Elképzelése azért esett kútba, mert Dembinsky a vezénylet vállalását a kormány számára elfogadhatatlan feltételekhez kötötte. Július 13-án maga Kossuth fogadta Bälcescut és Boliacot; ekkor járult hozzá egy román katonai egység felállításához, azzal a kikötéssel, hogy egyelőre csak egyetlen zászlóalj létrehozásán munkálkodjanak, és ezt fejlesszék fel rövid időn belül teljes légióvá. Másnap azután — néhány kérdéses részlet tisztázását követően — Bálcescu, Boliac és Kossuth — ez utóbbi azzal a záradékkal, hogy „elvben elfogadom, a részleteket azonban közelebbről Bem tábornok határozza majd meg, aki erre felhatalmazást kapott" — aláírták a tervezetet. Boliac pedig, akire a konstantinápolyi megállapodás értelmében az állomány összetoborzása várt, Bemhez indult. A fenti összefoglalás forrásai: TBÉ 119-128. és 133-135; I. Tóth Zoltán·. Bálcescu válogatott írásai, Bp., 1950 (a továbbiakban TBV), 179-180., 188-189. és 195-198.; ugyanő: Nicolae Bálcescu, Magyarok és románok, Bp., 1966, 307-309., KLÖM, XV 723-728., 735-736. és 743-745.; Jancsó Benedek·. Szabadságharcunk és a dako-román törekvések, Bp., 1895, 147-148. és 151-152.; J. Gliica: Amintiri din pribegia de dupá 1848, Bucure§ti, 1889, 208-212. és 276-281.; 74-75. és 85-86; Ρ Panaitescu; Emigra|ia Polonä si revolutia românâ déla 1848, Bucure§ti, 1929, 117; MOL OHB, Általános iratok 1849:9312; uo. BM Elnöki iratok 1849:606; Hadtörténelmi Levéltár, 1848/49-i iratok, 35/197 f.; Wien, Kriegsarchiv, A. G Siebenbürgen, 1849-7-10. 17 Egyébként Balcescuék közvetítő ügyködésének híre, meg az a hiedelem, hogy a havasiak hamarosan kapitulálnak (e hiedelem főforrása egy későbbiekben tárgyalandó esemény volt), július folyamán Erdély-szerte elterjedt. A Honvéd című lap július 11-i száma olvasói tudtára adta, hogy „az oláhországi szabadelvű párt követeket küldött az erdélyi... oláhokhoz", akik arra szólították fel az utóbbiakat: csatlakozzanak a magyarokhoz. Az újság e vélelmezett felszólítás eredményének tulajdonította azt, hogy Iosip Moga, aki 1848 tavaszán az érchegységi román mozgalom vezéralakjai közé tartozott, önként feladta magát az egyik magyar térparancsnokságnál, és egy nyolcoldalas felhívással fordult láncúhoz a rossz úgy támogatójává lett román felkelés befejeztetése, meg a magyarokkal történő összefogás végett. Levele azonban feltehetően nem jutott el láncúhoz; saját kézírású eredetije ugyanis magyar irategyúttesben maradt az utókorra (MOL, Teljhatalmú, országos biztosok iratai [F245] - az együttes utolsó, iktatatlan darabja).
