Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Gerics József- Ladányi Erzsébet: Honi néptudat Közép-Európa 11. századi történeti eseményeiben II/377
380 GERICS JÓZSEF - LADÁNYI ERZSÉBET elfogadva megerősítették, hogy inkább meghalnak és elmennek a legvégsők megkísérléséig, mielőtt gyalázattal elveszítik őseiktől nyert szabadságukat (acceptam a parentibus per dedecus libertatem amittere). Ennek az összeesküvésnek egyes értelmi szerzői és zászlóvivői voltak: Bucco halberstadti püspök, Ottó Bajorország egykori hercege, valamint Hermann, Ottónak az előző évben elhunyt szász hercegnek a fivére. Az ő kezdeményezésükre kitört lázadás rövidesen Szászország egész népét (totum Saxoniae populum) mintegy őrjöngéssel fertőzte meg úgy, hogy minden méltóság (dignitas), minden jogállás (condicio), és életkor, amely éppen alkalmas volt a hadiszolgálatra, egy szívvel és lélekkel fegyverbe hívott és esküvéssel fogadta meg, hogy vagy elszántan meghal, vagy törzsét (gentem) felszabadítja. Részesei voltak ennek az összeesküvésnek ezek a fejedelmek (principes): Wezel magdeburgi érsek stb. (hét név szerint említett püspök, a volt bajor herceg, 3 marchio, a szászországi palotagróf, 5 gróf); akkor hatvanezer felett volt a mindenféle rendűrangú köznép (vulgus promiscuum); tagjai igen készségesen odaígérték vitézségüket és segítségüket a hon felszabadítására és a törvények védelmére (ad asserendam libertatem patriae legesque tuendas). S azt mondták: valóban istenadta alkalom ez arra, hogy lerázzák nyakukról a legelvetemültebb uralom igáját."6 Rövidebben, de a lényeget és a terminológiát tekintve hasonlóan adja elő a történteket az 1073. esztendőnél az Altaichi Évkönyv: „Ha valaki (a szászok közül a várőrségek fosztogatása miatt) az udvarba ment panaszt emelni, látható volt, hogy gyalázattal űzik el onnan. Miután pedig a baj napról-napra nőtt, s a király Goslarban töltötte az apostolok fejedelmének ünnepét, több szász princeps ment oda, hátha kieszközölhetik: legyen vége ezeknek a bajoknak. Néhány nap után alig bocsájtatván be a király elé, miután az ügyet előadták, tisztesség és határozott válasz nélkül tértek vissza övéikhez ... Aggódva tárgyalták, mit tegyenek e bajok dolgában. Végül elhatározták, hogy inkább fenyegetéssel és a hadiszerencséhez folyamodva intézik sorsukat, mint hogy ennyire gyászosan elveszítsék ősi törvényeiket és a maguk szabadságát (leges patrias libertatemque propriam tam irrationabiliter amittere)".7 Ami a magyar hont illeti, törvénykönyvének prológusát Szent István királyunk, ahogyan Madzsar Imre megállapította, a lex Baiuwariorumból merített részlettel indítja: „Mivel minden egyes nép a maga törvényeit alkalmazza ... (... quoniam unaqueque gens propriis utitur legibus...)."8 A bajor törvény szerint azután „minden egyes nép a szokás alapján választotta meg magának saját törvényét, mert a hosszú [ideje tartó] szokást törvénynek tekintik ... A szokásjog (mos) a régiség következtében bevált szokás, vagyis íratlan törvény (Deinde unaqueque gens propriam sibi ex consuetudine elegit legem. Longa enim consuetudo pro lege habetur ... Mos est vetustate probata consuetudo sive lex non scripta.)"9 Ezek a bajor törvényben is rögzített alapfogalmak visszatérnek Szent István Intelmeiben. Különösen szembe tűnik ez a szent királynak ebben a tanácsában: „Aki... elveti elődeinek, atyáinak decretum-ait, nem törődik az Isten lex-eivei sem 6 Weissembach 1913. 132-133. 7 Annales Altahenses 85. 8 A törvényhely: Záuodszky 1904. 141. Madzsar 59. 9 Gerics 1988/1995. 65.