Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Ernuszt Zsigmond pécsi püspök rejtélyes halála és hagyatékának sorsa. (A magyar igazságszolgáltatás nehézségei a középkor végén) II/301
ERNUSZT ZSIGMOND PÉCSI PÜSPÖK REJTÉLYES HALÁLA... 351 össze.40 4 Az elég nagyszámú csapat egyike volt a legnagyobb létszámú seregtestnek. Bár sellyei uradalma valóban a Dráva vidékére esett, elképzelhetetlen, hogy onnan ennyi embert tudott volna összeszedni. Valószínűbb az, hogy katonákat fogadott fel, Mohács után is jelentős katonai erővel rendelkezett. II. Lajos halála után Szapolyai János egyik legrendíthetetlenebb híve lett, Pécset és környékét ő tartotta meg János számára. Ezt azzal is magyarázták, hogy rokona lett volna az uralkodónak. Ez egyáltalán nem zárható ki, de nem lehetett közeli. Talán a Gáji Horváth-család, Szerecsen János anyja famíliája állt rokonságban a Pozsega megyéből származó Szapolyaiakkal.40 5 Állítólag őt, és Czibak Imrét bízta meg Szapolyai II. Lajos teteme felkutatásával is.40 6 1526. decemberében Kenderesi Jánossal együtt követül küldte Bécsbe.40 7 1529. július 25-én ő fogta el Kajdacson Perényi Péter erdélyi vajdát és családját.40 8 Utána Szapolyai kíséretében jelent meg a szultánnál Mohácson.40 9 Ugyanezen a nyáron — közvetlenül Perényi elfogása előtt — a Habsburg-pártiak attól tartottak, hogy Szerecsen és Keserű Mihály, aki közben otthagyta püspökségét és világi lett, csatlakoznak a szlavóniai János-párthoz.41 0 János király pedig 1529. október 19-én utasítja a nagyságos Szerecsen János tolnai ispánt és királyi tanácsost, hogy László pécsváradi apátot tartsa meg az apátság birtokában.41 1 Még számos adatot lehetne idézni Szerecsen katonai tevékenységéről a két király közti harcok idejéből, ezekre azonban itt nincs szükség. Annyit tudunk még róla, hogy 1532-ben halt meg.41 2 Szerecsen János felesége Szekcsői Herceg Katalin volt. Az asszony családjáról már azzal kapcsolatban szóltunk, hogy János nagynénje, Orsolya, Herceg Bernáthoz ment hozzá, fiuk, György, tehát János úr elsőfokú unokatestvére volt.41 3 Sajnos, nem tudjuk, hogy melyik Herceg leánya volt Szerecsenné, azonban nyilván nem Györgyé. Talán a nagyságos Herceg Miklós (1458-1463 közt pohárnokmester)41 4 Ferenc nevű fia lehetett az apja.41 5 A néhai Ferenc két fia, Miklós és Ferenc ugyanis 1525 végén egy ügyben együtt fordul elő Szerecsen Jánossal és Gyulai Gergellyel. A két fiú apja halála után annak adósságai kifizetésére 1050 forintot vett kölcsön Gyulai Gergelytől és 300 forintot annak vejétől, Révai Ferenctől, mégpedig régi pénzben. Ezen kívül néhai apjuk elzálogosította a Baranya megyei Kő birtokot néhai Szerecsen Lajosnak 1200 aranyforintért és 800 forint régi pénzért. Gyulai ezt kifizette Szerecsen Jánosnak, így 3350 forintért a Herceg-fiúk 404 Brodericus i. m. 47. 405 Koller i. m. V k. 163. - Bethlen Farkas, Erdély története I. A mohácsi csatától a váradi békekötésig (1526-1538), I—II. könyv, a jegyzeteket írta és a mutatókat összeállította Pálffy Géza, Bp. -Kolozsvár 2000, 114. 406 Bethlen i. m. 40. 407 Középkori leveleink i. m. 144. 408 Uo. 172. 409 1504-1566. Memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete. (Verancsics-évkönyv), sajtó alá rendezte Bessenyei József, Bp. 1981, 36. 410 Egyháztörténelmi Emlékek i. m. I. k. 476. 4n Uo. 492. 412 Középkori leveleink i. m. 266. 413 Ld. fenn, 331-335, 386. j. 414 Kubinyi, Bárók i. m. 205. 415 Dl. 20 594. (1497)