Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Ernuszt Zsigmond pécsi püspök rejtélyes halála és hagyatékának sorsa. (A magyar igazságszolgáltatás nehézségei a középkor végén) II/301
ERNUSZT ZSIGMOND PÉCSI PÜSPÖK REJTÉLYES HALÁLA... 305 adni) a hagyatékból 7000 Ft-ot, akkor valóban elképzelhető, hogy Gyulaiéknál 60 000 Ft volt, csakhogy erre nem a jogos örökös, hanem a király nevében akarta Werbőczy rátenni a kezét. A nagy jogász szerepe azonban sokkal bonyolultabb ebben az ügyben, és nehezen érthető, ahogy még látni fogjuk. A tervezettel viszont elindított egy lavinát, amelyet nem lehetett megállítani. A Werbóczy-tervezet valóban szerepet játszott abban, hogy a hagyaték ügye az országgyűlés elé került. Itt nagy jogászunk Gyulaiék oldalára állt. Egyelőre most ne vizsgáljuk, hogy ez által szembekerült-e korábbi saját javaslatával, vagy sem. 1514. április 2-án, a rákosi országgyűlésen Gyulai János és Mesztegnyői Szerecsen János, beteg apja, Lajos nevében eléggé szokatlan módon a nádor és az országbíró előtt panaszt emeltek, hogy a király nem vizsgálja felül az Ernuszt Zsigmond hagyatékról készített újabb számadásukat. Korábban már elszámoltak, és abban arról a 32 000 Ft-ról is számot adtak, amelyet a néhai püspök a végvárak helyreállítására adott. Ezt a számadást az uralkodó elfogadta. Most azonban arra kaptak utasítást, hogy az országgyűlésen újra számoljanak el az egész hagyatékról, valamint a 32 000 Ft-ról. Noha erre készen állnak, a király, a prelátusok és a bárók — azaz a királyi tanács — nem fogadja őket, így nem tudnak elszámolni. Az országgyűlésen megjelent rendek támogatták kívánságaikat, küldöttséget menesztettek a királyhoz és tanácsához, azok azonban az ország ügyeivel való leterheltségükre hivatkozva megtagadták a számadások átnézését.1 6 A helyzet — úgy tűnik — világos. A törvényes örökös és a hagyaték egy részét (most már bizonyítottan) elsikkasztok mellett harmadikként a korona is igényt tartott szokás szerint a meghalt főpapok vagyonára.1 7 Már láttuk, hogy az ügy napirendre tűzésében része volt Werbőczynek. Az viszont tökéletesen világos, hogy a rendek (és valószínűleg a kúria jogászai is) Gyulaiék érdekét tartották szem előtt, a királyi tanácsban ülő főpapok és bárók pedig más álláspontot képviseltek. Feltételezhetjük, hogy közöttük többségben voltak a törvényes örökös Ernuszt Jánost támogatók. Gyulaiék elszámolásával bizonyára nem volt minden rendben, noha első számadásukra megkapták a felmentvényt, tiltakozás nélkül elkészítettek (ill. minden jel szerint hamisítottak) egy újabbat. Amennyiben az első számadás azonos lenne azzal, amit Ernuszt Gyulaiéktól megzsarolva először elfogadott, majd ami ellen hiteleshely előtt protestált, akkor valóban újat kellett készíteniük. Ez egyébként magyarázatot ad arra, hogy Ernuszt János miért viselkedett olyan óvatosan a hagyatéki üggyel egy évtizeden keresztül, és 1506-os zágrábi tiltakozásánál miért élezte ki az ügyet a családi levéltárra. Tartania kellett ugyanis attól, hogy mennél jelentősebb pénzösszeg visszaperlése sikerülne, abból annál többre tartana a kincstár igényt. Talán ezzel magyarázható a Cupi által visszaadni rendelt pénz visszaperlésének elhalasztása is. Most azonban neki is lépnie kellett. 16 Uo. 122-123. 17 Egy konkrét esetben kutatta a püspöki vagyonra vonatkozó „ius spolii"-t, de más Jagellókori püspöki vagyon sorsát is vizsgálva: Vekou Károly, Egy erdélyi reneszánsz püspök és a gyulafehérvári székesegyház kincstára, in: Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára, szerk. Kovács András, Sipos Gábor, Tonk Sándor, Kolozsvár 1996, 529-548.
