Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: II. András király "új intézkedései" II/251
II. ANDRÁS KIRÁLY „ÚJ INTÉZKEDÉSEI" 287 marad el az „új intézkedéseket" a legszélsőségesebben propagáló, tíz évvel korábbi (1210 körüli) diplomák elvi bevezetései mögött. így hangzik: „Jóllehet úgy illő, hogy a királyi bőkezűség mértéktelensége (munificencie regalis inmensitas) mindenki iránt bőven osztó kézzel (manu largiflua) egyenlően nyilatkozzék meg, mégis azok felé tartozik bővebb keggyel (uberiori gracia) kiterjeszkedni, akik a király tiszteletére és az ország üdvére szorgalmasan teljesítették szolgálataikat, most fáradozásaikért méltó jutalmakat (condigna... bénéficia) kaptak".175 Ε helyütt módszertani tanulságképpen kell leszögeznem: egy-egy önmagában álló arengaszöveg nem alkalmas arra, hogy belőle a királyi politika irányaira megbízható és főleg hosszabb időszakra érvényes következtetéseket vonjunk le. Két példát idézek erre. IV Béla király 1243. április 23-i oklevelének arengája feltűnő egyezést mutat III. Béla király fentebb idézett 1185. évi diplomája elvi bevezetésével. IV Béla arengája így hangzik: „Méltó, hogy a királyi felség szolgálatában kegyesen és híven fáradozók királyi jutalmazásnak (regia... remuneracione) örvendjenek: nem jelent letérést a méltányosság útjáról, ha az odaadó munkával és hűséggel szerzett érdemet gazdag és bőséges mértékben (coagitata et supereffluens mensura) jutalmazzák".176 Károly Róbert király 1320. december 10-én így fogalmazott: „A királyi felségnek hívei iránt megnyilvánuló kegyében és jótetteiben egyedül a mértéktelenségnek kell mértéknek lennie" (sola inmensitas debet esse mensuraj.177 Természetesen sem IV Béla, sem Károly Róbert nem szórta II. Andráshoz hasonlóan két kézzel a birtokokat, bár az arengák elszigetelt vizsgálata alapján ilyenre kellene gondolnunk. Az ezen arengákban foglalt elvek gyakorlatba való átvitelét és következetes alkalmazását azonban a kor teljes okleveles anyagának átvizsgálása nem erősíti meg. Vagyis II. András 1220-szal kezdődő régi-új politikájára (az „új intézkedések" feléledésére) sem az arengákból, hanem egyéb adatokból kell elsődlegesen következtetnünk. A fentieken túl ebbe a sorba tartozik az is, hogy éppen 1220 tájára lehet tenni a nyugat-magyarországi Locsmánd várispánságának eladományozását Bare fia Miklós számára, aki akkor nádor és soproni ispán volt.178 Immár 1222 (az Aranybulla kibocsátása) előtt két adatunk van (Esztergom és Locsmánd) comitatus elidegenítéséről a szorosan vett Magyarország területéről. Emellett persze számos szlavóniai és horvátországi várispánság vagy zsupánia (Modrus, Bribir, Gora, Cetina, Gecske) került már akkorra magánkézre II. András vagy közvetlen elődei adományából. A jelentős birtokadományozások 1220-ban felújított gyakorlatát folytatta II. András 1221-ben és 1222-ben. Ezt az arengák és az adományok egyaránt jelzik. 1221-ben háromekényi (370 hektárnyi) pozsonyi, illetve nyolcekényi (majd ezer hektárnyi) vasvári várföldet idegenített el. Bár ezek nem igazán nagy területek, de sokat mondó az adománylevelek arengája. Az egyiké ezt tartalmazza: „Jóllehet a királyok mértéktelen bőkezűségét az adományozás semmiféle határaival nem kell korlátozni (immensa regum dapsilitas licet nullis dandi limitibus coartari debeat), mégis azokat tartozik bővebb keggyel (ampliori gracia) gyámolítani és 175 Bgl. I. 77. (Reg. Arp. 358. szám). 176 CDES. II. 82. (Reg. Arp. 739. szám). 177 MOL. Df. 272 605. (Szepesi kápt. m. It. 9. 5. 8.) Regesztáját 1. Kristó Gyula: Anjou-kori oklevéltár. V Bp.-Szeged 1998. 952. szám. 178 Kristó Gyula: A locsmándi várispánság és felbomlása. Soproni Szemle 23 (1969) 134.
