Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Goldin; Milton: Az SS pénzügyi háttere I/245

FOLYÓIRATSZEMLE 245 sókig lojálisak. Eszményi nácik. Jelentőségük legfőképp abban állt, hogy ők jelentették az egyre növekvő bormanni befolyás leheletnyi ellensúlyát. Rajtuk keresztül vezetett ugyanis az a bizonyos kiskapu a Führerhez. A belső, intim körbe tartozott még a sofőr (Julius Schreck), a hivatalos fényképész (Heinrich Hoffmann), a testőrparancsnok (Sepp Dietrich), Hitler személyi pilótája (Hans Bauer), néhány titkárnő, s a kör szélén álló „műértő" Ernst (Putzi) Hanfstängl. Voltak ebben a körben persze jóval érdekesebb figurák is. így például Kari Brandt, Hitler személyi orvosa, akinek befolyását és tekintélyét jócskán aláásta a sarlatán-kuruzsló Theodor Morell, vagy a már említett sajtófőnök, Otto Dietrich. Két név emelkedik ki a névsorból: Albert Speer (Hitler főépítésze, majd 1942-től fegyverkezési és iparügyi miniszter) s végül a legnagyobb befolyással rendelkező Martin Bormann. Tényleges hatalommal csak ez utóbbi kettő rendelkezett. Am hiába volt a kedvenc Speernek magas rangja, nagy mozgástere és szabad bejárása a Führerhez. Befolyása így is összehasonlíthatatlanul kisebb volt, mint Himmleré, aki pedig nem is tartozott a legbelső körbe. Himmlert már csak Bormann előzte meg a láthatatlan hatalmi ranglétrán. Bormann pártberkekből nősült. 1935-ben vette át Hitler pénzügyeinek intézését, majd az obersalzbergi komplexum (a bajor Alpokban, Berchtesgaden szomszédságában fekvő településen felépített épületegyüttes) irányítását. Miután Hess végleg elvesztette a Führer bizalmát, a feletteseivel alázatos, beosztottjaival pedig kegyetlen Bormann lett a párt vezetője, akinek befolyását rejtélyessé és megbecsülhetetlenné tette az a tény, hogy bár de facto régóta ő irányította a pártot, de jure csak 1943-ban erősítették meg e pozíciójában. Times Literary Supplement, No. 4997. (2 October 1998) pp. 15-16. BK Milton Goldin AZ SS PÉNZÜGYI HÁTTERE Számos tanulmány foglalkozott már azzal, hogyan sikerült Himmlernek az SS-t „állam az államban" szervezetté formálnia. Milton Goldin a Schutzstaffel pénzügyi hátterével, a szervezet vállalkozásaival és jövedelemforrásaival kapcsolatos ismert tényeket összegzi. A szerző az alábbi forrásokból származó bevételeket különbözteti meg: állami támogatás, a náci szimpatizáns vállalatok és magánszemélyek támogatásai, a gyárkisajátításokból és a saját vállalkozásokból befolyó haszon, a koncentrációs táborokban használt felsrófolt árakból, a foglyok munkaerejének kiaknázásából ill. áruba bocsátásából, elsősorban a zsidók értékeinek és vagyonának elkobzásából, valamint az Endlösungáldozatok értékeinek eladásából és újrafelhasználásából származó befolyt összeg, végül a foglyok életéért fizetett váltságdíjak. 1936-ban Oswald Pohl, az SS gazdasági főnöke levélben panaszkodott Franz Xaver Schwarznak, hogy még az alapkiképzés költségeit sem tudják fedezni. 1938-ban a 14.000 SS-tiszt közül csupán 3500 fő kapott rendszeres havi fizetést, s egyenruhájának árát is mindenki maga állta. Himmler fukarsága mellett ez két személynek volt köszönhető. Az egyik Wilhelm Frick belügyminiszter volt, Himmler régi, személyes ellensége, a másik a párt kincstárnoka, a már említett Franz Schwarz, akinek pénzügyi ellenőrzéseitől mindenki rettegett a pártban. Az SS számos gyárat foglalt le a németek által megszállt területeken. A sör helyett az ásványvíz-fogyasztást népszerűsítő reklámhadjárata például látszólag az iszákosság visszaszorítását célozta, valójában azonban puszta anyagi érdek állt a háttérben. Csehországban ugyanis az SS a zsidó ill. nem zsidó tulajdonban lévő üzemek kisajátításával Európa legnagyobb ásványvíz-elosztójává vált. Az SS-nek számos kisebb és nagyobb, saját alapítású vállalkozása is volt. A harmincas évek első felében betársult például egy antiszemita regényeket és novellákat publikáló kiadóhoz. Később, 1936-ban Himmler engedélyt adott egy allachi porcelángyár megvásárlására, amelyet 1937-ben Dachauba telepítettek. A legnagyobb üzletnek azonban a Führer szívügyének tekintett beruházás: Berlin újjáépítése bizonyult. Himmler ezért 1937-ben létrehozta az építőanyagok gyártásával foglalkozó Deutsche Erd- und Steinwerke GmbH-t (Német Talaj- és Kőfeldolgozó Üzem Kft.), amely az első volt a négy nagy SS-iparvállalat közül. Az Albert Speertől kapott 9,5 millió márkás szubvenció felhasználásával a DEST a világ legnagyobb téglagyárát építette fel Oranienburgban, amely első ízben 1942-ben termelt nyereséget. A 76.009.100 márkára rúgó teljes üzemi büdzséből 1.306.055 márka volt a profit. A négy nagyvállalat közül a második a Deutsche Ausrüstungwerke GmbH (Német Fegyverkezési Művek Kft.) volt, amely a későbbiekben a koncentrációs táborokba telepített üzemeiben a kenyérgyártáshoz szükséges gépeket és evőeszközöket gyártott. A harmadik,