Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Noakes; Jeremy: A feltétel nélküli engedelmesség nyomában. Kedvencek; hatalmi közvetítők és a kiszolgáló személyzet Hitler udvartartásában I/243

244 FOLYÓIRATSZEMLE 244 A vezér módszerei és viselkedési formái gyökeresen megváltoztak. Politikai kérdésben nem volt többé helye ellenvetésnek. 1933 és 1935 között drasztikusan megritkultak a problémák megbeszélésére és a vélemények kinyilvánítására szolgáló kormányülések. A találkozók jellege is átalakult: az eredeti vitafórum helyett puszta jóváhagyás színterévé lettek. Otto Dietrich (először a párt, majd a birodalom sajtófőnöke) beszámolója szerint hamarosan kiütközött a diktátori intolerancia. Fogadni csak azt volt hajlandó, akit ő rendelt oda, és nem tűrt sem ellenvéleményt, sem tévedhetetlenségének megkérdőjelezését. Kizárólag diplomáciai fogadások alkalmával volt hajlandó alávetni magát a protokoll szabályainak. Egyéb esetekben leginkább pillanatnyi hangulata döntötte el, hogy a várakozó miniszterek és más magas rangú tisztviselők bebocsátást nyerhettek-e egyáltalán hozzá. A Német Birodalomban az egyes pozíciók valódi értékét nem a hivatalos hierarchiában betöltött helyük határozta meg. Sokkal fgntosabb volt a láthatatlan hatalmi hierarchia, amit legfőképp egy dolog befolyásolt: a Führer közelébe jutás. A hivatali hierarchiában akár magasan felette álló főnökeinél is lényegesen nagyobb tényleges hatalom birtokosa lehetett az a hivatalnok, aki valamilyen — többnyire nem is elsősorban szakmai — oknál fogva képes volt a Führer bizalmát elnyerni és bejáratos volt hozzá. Noakes három kört különböztet meg. A külsőbe a területi pártvezetőket, a Gauleitereket és más, másodrangú pártvezetőket, valamint a kormányzati minisztereket sorolja. Ők vettek részt a birodalmi kancellária ebédjein. A pártvezetők útja Hitlerhez Bormannon (a pártkancellária vezetőjén), a minisztereké pedig Lammersen (a berlini kancellária államtitkárán) át vezetett. Az udvartartás középső körét Joseph Goebbels, Hermann Göring, Joachim von Ribbentrop és Heinrich Himmler neve fémjelzi. A propagandafőnök Goebbels politikai befolyása korlátozott volt. Döntő kérdésekben — különösen kezdetben — semmi szava nem volt. Szerepe csak a gazdasági-morális összeomlást követően vált igazán fontossá. Mellette szólt viszont népes családja, amely tökéletesen megfelelt a náci családmodellnek. 1945 januárjában, Berlin ostroma idején is azon örvendezett, hogy Hitler mégiscsak az ő családját látogatja és nem Göringéket. Jó náci alattvaló és náci apa módjára saját kezűleg gondoskodott arról is, hogy felesége és gyermekei ne éljék túl a vereséget. A végtelenségig egocentrikus és hataloméhes Göring volt a hivatalos helyettes. Elévülhetetlennek látszó érdemeket szerzett a náci hatalomátvétel előkészítésében és lebonyolításában. Politikai ellenfelei mélyen megvetették. Közismert volt róla, hogy sokszor a végletekig cinikus és kegyetlen. Ellenségei számára is nyilvánvaló volt azonban, hogy kimagaslóan intelligens és nagylelkű is tudott lenni. Göring azonban számos alkalommal nyíltan kritizálta a vezért, aki 1938-ban kategorikusan megtagadta hadügyminiszteri kinevezését. Ribbentrop lassan, de biztosan egyengette külügyminiszterré való kinevezésének útját. A hatalomra kerülés után ő képviselte Hitler érdekeit a külföldi politikusokkal — a német Külügyminisztérium megkerülésével — folytatott megbeszélések során. 1936-ban londoni nagykövetté, majd 1938-ban a birodalom külügyminiszterévé nevezték ki. Időközben a Sekt-örökösnővel kötött házasságával és minőségi borokkal való kereskedéssel vagyonra és társadalmi pozícióra tett szert. A pénzből pedig még nemesi rangot is vásárolt magának. Az SS-vezér Himmler az udvartartás kulcsfigurája, aki megengedhette magának, hogy a többiekkel ellentétben ritkán látott vendég legyen mind a birodalmi kancellária ebédjein, mind pedig a Berghofban (Hitler magánerődítménye az obersalzbergi Platterhof közelében). Hitler gyakran ugratta, sokszor ki is figurázta misztikus és áltudományos nézeteiért. Himmler számára mégis mindig nyitva állt az ajtó. Hitler mindenkor kész volt a többnyire négyszemközt zajló konzultációra. Himmlert, noha jócskán kilógott a sorból — Hess 1941-ben bekövetkező kiesése után — a Német Birodalom harmadik legfontosabb és legnagyobb hatalommal rendelkező embereként tartják számon. Noakes három képességnek tulajdonítja ezt. Első helyen a Hitler által csak az „én hűséges Heinrichem"-ként emlegetett Himmler lojalitását említi. Második helyre teszi Himmlernek az SS felépítésében és a zsidóság kiirtásának irányításában megmutatkozó szervezőtehetségét. Végül fanatizmusát és a morális gátak nyilvánvaló — folyamatosan bizonyított — hiányát említi. A legbelső, valóban bizalmi kört többségében a kiszolgáló személyzet alkotta. Itt találjuk például Fritz Wiedemann kapitányt, Hitler szárnysegédjét. Őt azonban nyíltan vállalt angolszász orientációja miatt Hitler 1939-ben — baráti agymosás céljából — főkonzuli minőségben San Franciscóba delegálta. A másik két szárnysegéd Wilhelm Brückner hadnagy és Julius Schaub viszont — még a régi szép müncheni időkből — már minden tekintetben megfelelt a Führer „árja" ízlésének. Robusztus termetűek voltak, a politikában járatlanok, s persze a vég-