Századok – 2001
FOLYÓIRATSZEMLE - Noakes; Jeremy: A feltétel nélküli engedelmesség nyomában. Kedvencek; hatalmi közvetítők és a kiszolgáló személyzet Hitler udvartartásában I/243
FOLYÓIRATSZEMLE 243 szíván viszonyultak a nacionalizmushoz, körükben még ellenségkép sem alakult ki. A nacionalizmus igazi hordozóivá az idegenből érkezett hivatalnokok, értelmiségiek váltak. Nemzetképüket az egységes orosz nép képviselte, amely megvalósította az egyenlőséget és megszüntette a cári abszolutizmust. Ez az eredetileg harcias ideológia egy idő után azonban már csak egyszerű védőmechanizmussá vált a német kulturális fölénnyel és a lettek felemelkedésével szemben. Ez a szűk értelmiségi réteg ennek megfelelően ellenségének tekintette a németeket és a feltörekvő letteket, ezenkívül az antiszemitizmus is kialakult. Tevékenységük azonban nem hogy elősegítette volna az orosz nacionalizmus fejlődését, hanem inkább kettéosztotta a rigai oroszokat és gátolta a többi etnikummal való együttműködést. Riga példáján láthattuk, hogy milyen eltérő reakciókat váltott ki a Baltikumban a modernizáció. A németek veszélyként érzékelték a városiasodást, karitatív és közösségi módon próbáltak védekezni. Mentalitásukban határvonalat jelentett az 1905-ös forradalom, amelynek hatására megkezdődött a baltinémet nacionalizmus kialakulása. A lettek maximálisan kihasználták a városiasodás előnyeit - szociális mobilitás, felemelkedés, kulturális homogenitás, nacionalizmus jellemzi ezt a korszakot. Az oroszok ambivalens módon viselkedtek - egy részük semleges maradt, másik részük pedig kifejlesztett egy sajátos, defenzív orosz nacionalizmust. Az iparosodás tehát nem eredményez egyértelműen nacionalizmust és az egyes etnikumoknál kialakuló nemzeti öntudat is rendkívül eltérő, sokszor éppenséggel ellentéte a központokból származó eredeti változatnak. A baltikum népei tehát rendkívül sokféleképpen válaszoltak az őket ért kihívásokra, ennek következményeként hagyományos és modern struktúrák és mentalitások együttélése tette színessé a térséget. Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung 1999/ 48.éufl 4 sz., 475-523. PA Jeremy Noakes: A FELTÉTEL NÉLKÜLI ENGEDELMESSÉG NYOMÁBAN Kedvencek, hatalmi közvetítők és a kiszolgáló személyzet Hitler udvartartásában A Times Literary Supplement a világ legrégebbi, irodalmi, művészeti és tudományos tárgyú könyvekről recenziókat közlő hetilapja. A TLS minden egyes száma közel fél tucat esszét, kéttucat részletes recenziót, valamint számos, korábban még nem publikált költeményt tartalmaz, emellett hetente az olvasók rendelkezésére bocsátja több mint kétszáz frissen megjelent könyv adatait is. A hetilap kiemelten foglalkozik az orvostudománnyal, a filmművészetekkel, a képző- és előadóművészetekkel, a zenével, a régészettel, a nők helyzetével foglalkozó társadalomtudományokkal, az utazással, a történelemmel valamint az USA-val, Japánnal, Spanyolországgal és a Közel-Kelet térségével. Megjelenésének évtizedei során olyan neves közreműködőket tudott szerzői között, mint például Gore Vidal, T.S Eliot, George Steiner, Virginia Woolf, Edmund White, Anthony Powel és Kingsley Amis. A Századok a jövőben a Kommentár- és a Politika-rovat történelmi tárgyú írásai között tallóz majd. *** Jeremy Noakes több szempontból elemzi a Hitler közvetlen környezetét alkotó munkatársaknak a Führerhez, a hatalomhoz, a Német Birodalomhoz, a náci ideológiához, valamint az egymáshoz való viszonyát. Hitler 1933. január 30-i hatalomra kerülésekor vele együtt mindössze három náci volt a tizenkét tagú koalíciós kormányban. A koalíció létrejöttét hosszas tárgyalások előzték meg. Mindkét fél tett engedményeket. Hindenburg beleegyezett Hitler kancellári kinevezésébe, Hitler pedig elállt a náci kizárólagosság követelésétől. Nézeteltérések esetén a koalíciós kormányzás első heteiben is inkább visszavonulót fujt. Ügyelt rá, hogy akaratlan provokációval se mozdítsa elő a nem náci érzelmű többség összefogását. A kedvezőtlennek látszó kezdeti helyzet ellenére bámulatosan gyorsan sikerült a náci párt dominanciájának kiépítése. Az elnök 1934-ben bekövetkezett halála után aztán az 1934. augusztus elsejei törvényben megtörtént a rituális szakítás mind a weimari köztársasággal, mind annak csökevényes, hindenburgi változatával. Az említett törvény eltörölte a köztársasági elnöki tisztséget, és létrehozta a Führer és birodalmi kancellár (később Führerré egyszerűsödött) státusát. A Führer titulus nemcsak állami, hanem pártvezetői szerepét is jelölte, ily módon előremutatva a kialakuló pártállamra. Rituális jelentősége abban állt, hogy bár a weimari alkotmányt hivatalosan soha nem törölték el, általa újra megerősítést nyert, hogy Hitler nem a weimari alkotmányból eredezteti hatalmát, és megtagad mindenféle kontinuitást a megelőző rendszerrel.
