Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Nonn; Christoph: A konitzi incidens. Antiszemitizmus és nacionalizmus Poroszország keleti területein 1900 körül I/236

238 FOLYÓIRATSZEMLE cidensek résztvevőiként többnyire fiatal munkásokat, segédeket, kézműveseket, tanoncokat neveznek meg, ami egyezik a letartóztatottakra és elítéltekre vonatkozó adatokkal. Kétségtelen, hogy az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozó fiatalok játszották a meghatározó szerepet, Christoph Nonn álláspontja szerint azonban az öszszecsapások ennél sokkal szélesebb spektrumra kiterjedtek. A június 10-i konitzi eseményeknél pl. a tömegben találunk nőket, gyerekeket, orvosokat, kézműves mestereket és földbirtokosokat is. A császárságon belüli antiszemitizmussal foglalkozó szakirodalom a zsidóellenes fellépések kapcsán az állam zsidókat védelmező funkcióját hangsúlyozza. Nonn utal Christhard Hoffmann egy tanulmányára, amely az 1881. évi pogromokkal foglalkozik. Az idézett szerző ebben más perspektívából szemléli az állam szerepét a zsidók elleni támadásokban. Véleménye szerint a résztvevők abból indultak ki, hogy a porosz állam hallgatólagos beleegyezésével léphetnek fel a zsidókkal szemben. Christoph Nonn felteszi a kérdést, vajon így történt-e ez a konitzi incidens kapcsán is. Ismert, hogy a konzervatív porosz bürokráciától nem állt távol az antiszemitizmus, amit a Tartományi Tanács Berlinbe küldött jelentései is bizonyítanak. A nyilvánosság felé azonban kezdetben ennek nem sok jelét mutatták. A helyi hatóságok cselekedetei sokszor a hivatalnokok szűklátókörűségével magyarázhatók. Az őket ért vádakkal szemben gyakran annak hangoztatásával védekeztek, hogy a zsidók maguk "provokálták" volna az összeütközéseket. A sajtóban ezután mind liberális, mind zsidó részről antiszemitának bélyegezték őket. Az összeütközések során aztán gyakran az utóbbiak oldalára csapódtak, holott kezdetben semmi másról nem volt szó, mint hozzá nem értésről és gyávaságról, hogy beismeijék saját hibáikat. A berlini központi kormányzat ugyan utánajárt az ilyen eseteknek, de gyakran csak későn reagált azokra a hivatalnokok áthelyezésével. Az 1881. évi helyzethez hasonlóan a berlini központi politika se a zsidók mellett, se azok ellen nem tette le a voksát, cselekedeteinek vezérelve szinte kizárólag az állam autoritásának megőrzése volt. 1900. május 30-án őrizetbe vették az ügy keresztény gyanúsítottját és annak lányát. Ezzel szertefoszlott az antiszemiták utolsó reménye is a Lewy család letartóztatására vonatkozóan. Ezután már nemcsak a zsidók voltak a támadások célpontjai: kövek hullottak a rendőrök házaira, a katonaság parancsnokát és a berlini nyomozót is megverték, a polgármestert pedig csak a menekülés mentette meg attól, hogy ő is hasonló sorsra jusson. A szerző felhívja a figyelmet, hogy menynyire nem könnyű nyilatkozni a szervezett antiszemiták és sajtójuk agitációjának szerepéről, ugyanis eddig nem született olyan átfogó tanulmány, amely a zsidógyűlölet intellektuális és populáris formáinak viszonyát vizsgálná. Általában túlbecsülik az agitáció jelentőségét, ami a konitzi incidens esetében is megfigyelhető. Tagadhatatlan ugyan az antiszemita sajtó jelenléte, az azt képviselő „Staatsbürgerzeitung" azonban első ízben csak március 15-én tudósított a szörnyű esetről, a rituális gyilkosság mint lehetséges magyarázat pedig csak március 17-én tűnt fel az említett lap hasábjain, holott az már március 13-a óta keringett Konitzban és környékén. Poroszország ezen részének vidéki-kisvárosi világában az írásos formában történő információtovábbítás alárendelt szerepet játszott a szóbeli információáramlással szemben. A vidéken élők például csak akkor értesültek a holttest előkerüléséről, amikor valamilyen célból a városba utaztak, vagy ha a városban tanuló, illetve dolgozó gyermekeik, rokonaik meséltek róla. Christoph Nonn külön hangsúlyozza, hogy az antiszemitizmus valójában nem az írott, hanem a kimondott szó ideológiája. Már 1900 előtt is több rituális gyilkosságról szóló hír terjengett a régióban, a kezdeti pánikhangulat után azonban mindig lenyugodtak a kedélyek. Az eltűntnek hitt gyermekek napok múlva általában előkerültek, a konitzi vérvád esetében viszont egy tényleges gyilkosság ténye állt fenn, ami részben magyarázatot ad arra, hogy vezetett a vallási indíttatású látens vérvádlegenda antiszemita támadásokhoz. Érdekesnek tűnhet az a tény, hogy a konitzi esettel számos hasonlóságot felmutató 1884. évi rejtélyes skurzi gyilkosság után egyáltalán nem fordultak elő zsidóellenes támadások, míg 16 évvel később az 50 km-re fekvő Konitzban történt események Skurzban is pogromokhoz vezettek. Nonn szerint ezért egyéb tényezőknek is szerepet kellett játszaniuk. Könitz lakosainak többsége munkásokból, kézművesekből, parasztokból, földbirtokosokból és hivatalnokokból került ki. A vidékkel való kapcsolatot a hetente kétszer megtartott hetivásárok és négy éves vásár biztosította. A lakosság túlnyomó része a mezőgazdaságból és a vele összefüggő szolgáltatóiparból élt. A szomszédos tartományok, Nyugat-Poroszország, Pomeránia és Poznan gazdasági életében még nagyobb szerep jutott a mezőgazdaságnak. 1900 tavaszán a régió gazdasága a nagy depresszió óta a legnagyobb válságát élte, aminek következtében a mezőgazdaságban dolgozók körében igen nyomasztó volt a hangulat. De még jobban szenvedtek a városi kézművesek az agrárszektorból érkező