Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Korzun; V. P.: Az orosz történészek moszkvai és pétervári iskolája P. N. Miljukov Sz. F. Platonovhoz írott leveleiben I/234

FOLYÓIRATSZEMLE 235 moszkvai államban a zavaros korszaktól az átalakulások koráig" c. művének recenziós munkálatait tükröző és végül 3.; a V O. Kljucsevszkijjel való kontaktusok és Miljukovnak a moszkvai egyetemen belüli helyzetét bemutató episztoláris hagyatékra. A levelek 1886 és 1900 között íródtak. Egyeseket közülük (különösen fontosak a Kljucsevszkij és Miljukov viszonyának alakulását és az előbbinek a pétervári történészekre gyakorolt hatását feltáró levelek) csak nemrég kezdtek vizsgálni (171.0. és az 1. és a 2. jegyzet a 179-180. oldalalakon). Érdekes, ahogy később Miljukov és Kljucsevszkij jellemzi a századvég orosz historiográfiáját. Miljukov megállapította, hogy feltűnt „az új nemzedék" és egy ideig még a politikától függetlenül dolgozhattak. Kljucsevszkij szerint a teoretikus vitákat felváltották a módszertani és a szövegmagyarázó diszkussziók. Miljukov és Platonov levelezése 1886. júl. 7-én kezdődött. Később, visszaemlékezéseiben Miljukov megköszönte, hogy Platonov segített disszertációjának a népművelési minisztérium folyóiratában (Zsurnal Minyisztyersztva Narodnovo Proszvescsenyija) való megjelentetésében. A tudós Platonovot nevezte „a moszkvai irányzatok első közvetítőjének". A levelezésben teljesebben tükröződik, mint Miljukov memoárjaiban, a pétervári történészeknek (főleg Platonovnak) moszkvai pályatársuk magiszteri értekezése sorsához való viszonyának alakulása. Maga Miljukov és a mai szakemberek is egybehangzóan állítják, hogy Platonov főszerepet játszott a disszertáció megírási (és kiadási) folyamatában. Pl. a kézirat elolvasásával, a hozzá fűzött megjegyzésekkel és javításaival. A levelezés fontos információkat nyújt Miljukov műve elkészülése sajátosságairól. így a szerző a nyomtatás kezdetére még nem fejezte be kéziratát, ugyanakkor az általános kérdések és a mű szerkezete már elég kiformált volt ahhoz, hogy a nyomdai munka meginduljon. A sok, más jellegű munka mellett a végleges sajtó alá rendezett teljes anyag elkészülte késését az is indokoltak, hogy Miljukov „elmerült a 17. század témáiban", az írás kronológiai határai kitolódtak és nőtt a fejezet-és az oldalszám. Végül 1892. jan. 19-i Platonovnak írott levelében a szerző megköszönte mentorának első műve feletti „bábáskodását". Miljukov másféléves titáni munkája a könyv megírása terén tehát eredményes volt. A disszertációval csaknem egyszerre jelent meg Miljukov recenziója Lappo-Danyilevszkij korábban említett művéről. A fiatal pétervári történész és recenzense között már régebben kölcsönös érdeklődés alakult ki. Maga az ismertetés elősegítette Miljukov és Platonov közeledését is. Az utóbbi kiegyensúlyozottan (erényeit, de hibáit is hangsúlyozva) értékelte a fenti művet. Maga Miljukov türelemmel viszonyult a könyvbeli „ködösítésekhez" és absztrakciókhoz. Memoárjaiban később kiemelte azt is, hogy ő és Lappo-Danyilevszkij egyaránt megőrizték függetlenségüket a fiatal pétervári történészek körétől. Miljukov először azt hitte, hogy az akadémia Besztuzsev-Rjumin ajánlására jelölte ki recenzensnek. Később, amikor Platonovtól megtudta, hogy VG. Vasziljevszkij ajánlotta, annak tudományos tekintélye miatt még jobban örült a megbízatásnak (174.0. és a 39. jegyzet a 181. oldalon). Miközben elkészült Miljukov disszertációja, recenziójából kifejlődött A moszkvai állam finaniconális történetének vitás kérdései c. műve és a periodikabeli megjelenés után könyv alakban készültek kiadni az Orosz történelmi gondolkodás fő áramlatai-t, tovább csökkent a magiszteri fokozat megszerzésének esélye. Figyelemre méltók, hogy ebben a sajátos helyzetben milyen tényezők közelítették egymáshoz Korzun szerint Miljukovot és Lappo-Danyilevszkijt. I-lyenek voltak pl. a közös kutatási területek (a pénzügyek és a gazdaság, a kultúra, a jog története), a historiográfiai és az archeológiai érdeklődés, a módszertani útkeresések és „a humán kultúra egészének előítéletek nélküli tanulmányozása". Miljukov ugyanakkor elvetette kollégája azon nézetét, hogy a moszkvai állam típusa az orosz nemzeti történet legsajátosabb jelensége volt, azzal indokolva, hogy így „a történész kívül kerül az evolúciós folyamat látóhatárán". A legújabb munkákban pl. N.G. Dumova, VA. Kolobkov, V A. Muravjov és O. M. Medusevszkaja rámutatnak, hogy a 19. sz. végén az orosz szaktudományos és módszertani innováció felvetette az új történeti szintézis igényét, ami egy új paradigma létrejöttéhez vezetett (175.0. és az 53.,54. jegyzet a 181. oldalon). Korzun megkockáztatja, hogy Kljucsevszkij hasonló reagálása Miljukov disszertációjára (az t.i., hogy a fő kérdésre nem adott világos választ) a fenti helyzet miatt mutat párhuzamot Lappo-Danyilevszkij könyvének recenziójával. A mai kutatók a Kljucsevszkij-Miljukov viszony kiéleződését egyrészt történelemtudományi és módszertani nézeteltérésekkel, másfelől az előbbinek tanítványa ambiciózussága miatti ingerültségével magyarázzák. Levelei tanúsága szerint Miljukovot 1890 és 1894 között legjobban moszkvai egyetemi oktatói és tudományos karrierje foglalkoztatta és ezzel kapcsolatban ír Kljucsevszkij „kicsinyes rosszindulatáról". Kolobkov kutatásaiból azonban kitűnik, hogy Kljucsevszkij ekkori „lelki megrázkódtatásához" a nagy leterheltség és az ellene irányuló