Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Korzun; V. P.: Az orosz történészek moszkvai és pétervári iskolája P. N. Miljukov Sz. F. Platonovhoz írott leveleiben I/234

234 FOLYÓIRATSZEMLE francia monarchia egyik alaptörvénye, és megköveteli, hogy minden valaha a királysághoz tartozó területet vissza kell szolgáltatni, bármilyen régen lett légyen is az a birtoklás. Azzal érveltek, hogy Németország a frank királyság egyik része volt, de elbitorolta a franciák császári címét és jogtalanul alakított birodalmat. Többek között Tours-i Szent Gergelyt idézik, aki szerint a germán törzsek „megígérték, hogy saját nemzetükből soha nem lesznek királyaik, csak fejedelmeik, akik a francia koronának engedelmeskednek majd". A Merovingek jóval előbb hódították meg Alemaniát és más Németországot alkotó germán területeket, mint hogy Nagy Károlyt császárrá koronázták, így a területre támasztott francia igények előbbiek, mint a császárság, négyszáz éves frank uralomról beszélnek I. Konrád 911-es trónra lépéséig. A németeknek a birodalom rossz irányítását is a szemükre vetették. A valóságtól legelrugaszkodottabbak szerint a gallok az ószövetségi Jáfet leszármazottai, akik az özönvíz után Galliában megtelepedve az egész világot leigázták, beteljesítve így a Jáfetre vonatkozó ígéretet. A németek pedig, sok máe európai néphez hasonlóan a franciáktól erednek. Ez viszont felvetette a problémát, hogy akkor nekik is joguk van az örökségre, emiatt ezt az eredetet igyekeztek jelentéktelenné változtatni. Mindenesetre a gallok-frankok jóval nagyobb területet hódítottak meg és jóval előbb, mint Róma. A Római Birodalomban a gallok szerepét igyekeztek eltúlozni, hangsúlyozva a gall segédcsapatok szerepét Caesar sikerében és a Köztársaság megbuktatásában, emiatt némelyek odáig merészkedtek, hogy inkább a gallok birodalmáról kellett volna beszélni. Később, Siagrius halála után Anasztáz bizánci császár csak császárok számára fenntartott titulussal (Consul Augustus) ruházta fel Clovist, s ekképpen a birodalomhoz társította. Mások egyenesen az első francia császárt találták meg egy bizonyos Marcus Cassanius Latinus Postumus nevű gall tisztben, aki egyike volt a birodalom számos 3. századi trónbitorlóinak. Egyesítette Galliát, Germaniát, Bretagne-t, Hispania egy részét, felvette a Germanicus Maximus nevet, és a „Restitutor Galliarum" jelzőt aggatta magára 258-ban, majd tíz évvel később katonái megölték. Utódait is nyilvántartva elveszik a császári cím eredetiségét Nagy Károlytól, aki csak egyesítette a Római Birodalmat, a német császároknak pedig engedik, hogy Itáliát uralják. A francia királyság attribútumait (liliomot, a száli frank törvényeket, a „legkeresztényibb" jelzőt és az Oriflamme-ot) pedig úgy tüntetik fel, mint örökséget a későcsászári Rómától. Végül a bizánci görög császárok utódainak is kikiáltják a francia királyokat. 1453 után a keleti császári trón megüresedett, és több francia uralkodó tényleg elnyeri a Kelet császára titulust, azonban anélkül, hogy a hozzátartozó birodalomból bármekkora részt is visszahódított volna a töröktől, azaz pusztán tiszteletbeli cím marad. VIII. Károly megszerzi az örököstől, Paleologosz Andrástól annak jogait, és a krónikák szerint 1494. január 20-án VI. Sándor pápa Konstantinápoly császárává szentelte azáltal, hogy bevonult Nápolyba. Mindebből az derül ki, hogy a francia jogászok folyamatos párbeszédet folytattak a római múlttal és annak birodalomfogalmával és vitatkoztak német kollégáikkal, kit illet Róma legitim, de oszthatatlan öröksége. Egyben jól lemérhetjük a nemzetállamok formálódásával jelentkező tendenciát is, hogy jó mélyre gyökereztessék a nemzeti monarchia méltóságát a történelemben, egyben pedig emeljék presztízsét. Reuue Historique, No. 605. janvier-mars 1998, 71-91.) SzL Korzun, V. P. AZ OROSZ TÖRTÉNÉSZEK MOSZKVAI ÉS PÉTERVÁRI ISKOLÁJA P. N. MILJUKOV SZ.F. PLATONOVHOZ ÍROTT LEVELEIBEN A szerző bevezetőjében utal arra, hogy a fenti levelezés kéziratos hagyatéka lehetővé teszi az orosz történetírói iskolák és képviselőik újszerű és konkrétabb vizsgálatát; így pl. nyomon követhetők az egymás felé tett lépések, a századforduló „történészi új hullámának" megjelenési körülményei és az eddig alig elemzett Miljukov-A. Sz. Lappo-Danyilevszkij kontaktusok. Az utóbbi évtizedek forráskutatásában előtérbe kerültek a történetírói ismeretszerzés módjai és az egyes szakemberek közti kommunikáció, ami elősegítette a história komplex kulturális jelenségként történő felfogását. A levelezés anyagát Korzun három tematikai-kronológiai csoportba sorolja: 1. a Miljukov disszertációs munkálkodásával és az „Oroszország államgazdasága a 18. sz. első negyedében és Nagy Péter reformjai" c. monográfiája (Platonov közreműködésével) megjelenésével kapcsolatos, 2. a Lappo-Danyilevszkijhez történő közeledést és „A közvetlen adóztatás szervezete a