Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Haran; Alexandre Yali: A francia korona jogai a Német-Római Császárságra a XVII. században I/232

232 FOLYÓIRATSZEMLE Moszkvát jelölték meg. Preobrazsenszkij egyfelől a cár távollétében a fővárosban történtek levelekbeli tükröződése, másfelől a követség pogygyászában lévő, levelezéshez szükséges tárgyak miatt elveti azt a feltételezést, hogy az összes hivatalos irat korábban Moszkvában készült. E-helyett szerinte kezdettől számoltak a különböző dokumentumok útközben történő megírásának lehetőségével. Moszkva keltezési helyként való megjelölése egyaránt tükrözte Péter szuverenitás-felfogását (aláhúzva uralma szilárd alapjait), másfelől pedig a korábbi gyakorlat sajátos interpretálását; nevezetesen, hogy az uralkodók nem hagyták el országukat. A külföldről visszatérő orosz követeknek a 17. sz. vége előtt a kapott utasítás pontjaira felelő részletes beszámolót (sztatyejnije szpiszki) kellett készíteniük küldetésükről. A „nagy követséghez" azonban átfogó jellegéből következően nem volt elég már a felkészülésnél sem csak a régebbi fenti dokumentáció áttanulmányozása, ezért bízta meg a cár a Külügyi Hivatalt egy az akkori nemzetközi helyzetről és az orosz külkapcsolatok állásáról szóló tájékoztató (szpravka) összeállításával. A tapasztalt vezető diplomatáknak a követségről történő beszámoló elkészítése nem okozott gondot. Sajátossága abban állt, hogy elhelyezték benne Péternek a követség alatt az egyes államfőkhöz írt leveleinek másolatait. A „nagy követségről" napló (Jurnal 1698 goda) készült, aminek rövid és bővebb redakciója is fennmaradt. Miután ezt a dokumentumot a 18. sz végétől többször kiadták (119.0. és a 19. jegyzet), a korábbi zárolt anyagoktól eltérően, komoly társadalmi, politikai és információs hatása volt. Preobrazsenszkij rámutat, hogy a naplóban a Péterrel kapcsolatos események ugyan részletesebben és felnagyítottan szerepelnek, ennek ellenére azonban elég széles tárgykörben nyújt ismereteket olvasóinak. A szerző úgy véli, hogy ezen műfaj korabeli megjelenése szoros öszszefüggésben áll a cárnak az államügyekben játszott szerepével kapcsolatos nézeteivel. Péter u.is egész uralkodását különböző aspektusú állami szolgálatnak tekintette. Ugyanakkor Preobrazsenszkij utal a 18. sz. eleji naplók (köztük a katonaiak) relatív újszerűségére. Pl. az előző században Alekszej Mihajlovics cár uralkodásáról a Titkos Ügyek Hivatala készített részletes leírást (dnyevalnije zapiszki). A „nagy követség" elősegítette az orosz diplomáciai dokumentáció „nagyobb nyilvánosságát". Ekkor jött divatba a nyugati újságok olvasása. Széles spektrumban a követség során került először kapcsolatba a két kultúrkör. Mivel hasonló feladatokat egyetlen előző és későbbi diplomáciai misszió se oldott meg; Preobrazsenszkij úgy véli, hogy ebben rejlik az 1697-98-as akció egyedisége. A „nagy követség" hatott az európaiak Oroszország-képére, elősegítve az objektívebb megítélést. A cár megértette, hogy a korábbi illúziók alapján, pusztán vallási okokból és az egyes nyugati államok érdekeinek figyelembevétele nélkül nem jöhet létre törökellenes szövetség. Péter hazatérve reálisabban ítélte meg országa külpolitikai helyzetét. Felismerte az orientációváltoztatás szükségességét, így a diplomáciai, majd a katonai akciók súlypontja délről északra helyeződött át. A „nagy követség" során az oroszok tanultak a nyugati külpolitikai gyakorlatból (pl. az érintkezési formákban és a dokumentumokban új vonások jelentek meg) és az orosz állam a nyugat-európai országokkal szorosabb kapcsolatba került. A javuló európai kommunikációs körülmények lehetővé tették az orosz akció hatékonyságának növelését. Az új napi levelezési rendszer (a régi nehézkes formák helyett) alkalmasabb volt arra, hogy a megváltozott körülményekre időben és megfelelően reagáljanak. A naplók publikálásával átláthatóbb lett a kormányzat (különböző irányú) tevékenysége. Összegezve: a „nagy követség" tapasztalatai nyomán létrejöttek az orosz külpolitikai irányváltás előfeltételei. Otyecesztvennaja Isztorija, 1999. 1. 114-122. KJ Haran, Alexandre Yali A FRANCIA KORONA JOGAI A NÉMET-RÓMAI CSÁSZÁRSÁGRA A XVÍI. SZÁZADBAN A 14. század elejétől egészen XIV Lajosig nem volt francia uralkodó, aki ne gondolt volna arra, milyen jó volna, ha a császári koronát megszerezhetné. Visszatérő szándék volt ez a 17. században, már IV Henrik jelölt volt a császári címre III. Fülöp spanyol király ellenében 1600-ban. 1631-ben újra az a hír járta, hogy a francia király újra versenyben van: német katolikus fejedelmek támogatták a francia jelölést Svédország királyával szemben. XIV Lajos soha nem volt a Császárság trónjának hivatalos jelöltje, de Mazarin 1654-ben és 1658-ban előhozakodott az ötlettel. Az 1658-as császárválasztás idején a bíboros „sajtókampányt" indított a fiatal uralkodó igényeinek alátámasztására. XIV Lajos maga is gondolt arra 1662-ben, hogy a választófejedelmek közé bekerüljön a Birodalomba tartozó Nomeny őrgrófság megszerzésével, de az augsburgi