Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Preobrazsenszkij; A. A.: Az 1697-1698. évi "Nagy követség". Hagyomány és újszerűség az orosz diplomáciában I/230

FOLYÓIRATSZEMLE 231 deitől eltérően I. Péter nem hadakkal, hanem békés misszióval indult Európába. Preobrazsenszkij rámutat arra is, hogy a 17. sz. végén az európai államokkal való külkapcsolatok terén Oroszország már gazdag tapasztalatokkal rendelkezett. Diplomatái eljutottak a vezető országokba és Moszkvában is nagyszámú követség működött. A Külügyi Hivatalban (Poszolszkij prikaz) óriási mennyiségű iratanyag gyűlt össze. A szerző szerint indokolatlan csak határ menti kapcsolatokról beszélni, mivel az orosz állam már a 17. században bekerült az európai hatalmi rendszerbe. Mindazonáltal az I. Péter előtti diplomáciai gyakorlatnak két lényeges fogyatékossága volt. Egyfelől nem léteztek még állandó orosz külképviseletek, másfelől egyre égetőbbé vált a diplomáciai etikett normáinak közelítése. Péter ezeket jól tudta és sokat tett a változások érdekében. A tanulmány írója bemutatja, hogyan hatott a „nagy követség" az orosz diplomáciai szolgálat fejlődésére. Meghonosodtak a rugalmas tárgyalási formák, miközben mind tartalmilag, mind a követek megjelenését tekintve eltűntek az archaikus maradványok. A diplomaták nyugati ünnepi ruhákban és az orosz állam nagyságát szimbolizáló fényes kellékekkel jelentek meg partnereik körében. A „nagy követségben" a „nagy" a küldetés legmagasabb rangjára utalt, amivel azonban a 17. századi hagyományt folytatták; lásd pl. az 1658-as, az 1661-es és az 1667-es tárgyalásokat, a résztvevő magas rangú és teljhatalmú orosz megbízottakkal. Péternek „az árnyékban maradása" a követség során a diplomáciai érintkezés sajátos iskolájául szolgált a cárnak. Korábban a követségek vezetői tekintélyes orosz emberek voltak, ezzel szemben a „nagy követség" három irányítójából, F Lefort Péter német kegyeltjeként került az események sodrába. Az ő kísérete csaknem kizárólag orosz szolgálatban álló külföldiekből verbuválódott. A másik két vezetőt, F A. Golovint és Ρ Β. Voznyicint oroszok és tatárok kísérték, az utóbbi kontrasztban állt Lefortéval és mintegy szimbolizálta s soknemzetiségű nagyhatalmat. A tényleges misszióirányítás a nagy diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező Golovin és Voznyicin kezében összpontosult. Az utóbbi korábban küldetésben járt már Velencében, Ausztriában, a lengyel „nemesi köztársaságban" és Törökországban. Az orosz állam Péter előtt is alkalmazott követként külföldieket, de nagyköveti rangba ekkor nevezték ki őket először. A „nagy követség" (az akkor dívó ajándékozáshoz, sőt megvesztegetéshez) jelentős nemesfémpénz-, értékes selyem- és prémkészletekkel rendelkezett. A váltók használata biztosította az Oroszországból érkező pótlólagos financiális forrásokat. A cár nevére a hazájából eljuttatott levelekben Preobrazsenszkij szerint a megszólításban nem fedezhető fel valamiféle kötelező törvényszerűség. U-gyanakkor az kitűnik, hogy Péter részletes tájékoztatást kapott az otthoni helyzetről, amire hivatalnokainak küldött leveleivel ő is hatott. A szerző kiemeli, hogy nem maradt meg a cár öszszes 1697-98-ban írott levele. A régebbi követségeknek a Külügyi Hivatalban (az ott található, a fogadó országokkal kapcsolatos archív anyagok és az európai újságok alapján) részletes instrukciót -"utasítást" (instrukcija-"nakaz") állítottak össze és eszerint kellett eljárniuk. Ezek a rendelkezések azonban elmaradtak a nemzetközi helyzetben és az adott állam pozíciójában közben beállt változásoktól. Preobrazsenszkij kiemeli, hogy noha az orosz követek munkájuk' során figyelembe vehették a helyi körülményeket, azonban a fenti dokumentumok konzervativizmusa a 17. sz. végéig fennmaradt. A „nagy követség" egyik sajátossága a hagyományos instrukció hiánya. A Péter által összeállított „Pontokat" (Punkti) nemcsak rövidségük, hanem főleg a külpolitikai kérdésekkel való közvetett kapcsolatuk miatt (u.is szakemberek orosz szolgálatba való felfogadásáról, felszerelések vásárlásáról, hajóépítés megrendeléséről volt bennük szó) nem lehet azonosítani a korábbi követi utasításokkal, sőt épp a „nagy követség" feladatainak más nyugatra irányuló diplomáciai akcióktól való eltérését jelzik. A tradicionális rendelkezés helyett a cár a követeknek írt leveleivel és szóbeli útmutatásaival irányította követséget. Péternek a három vezető részére adott, konkrét helyekre és ügyekre vonatkozó információi, valamint az irányító „trojka" beszámolói biztosították a misszió céljainak hatékonyabb megvalósítását. Preobrazsenszkij kifejti, hogy a „nagy követség" idején a cár és követei nem mindig azonos helyen tartózkodtak. A diplomáciai akció operativitásának növelését az egészében megfelelő postai szolgálaton keresztül a napi (folyó) levelezés és az uralkodó és küldötteinek személyes kontaktusai egyaránt elősegítették. Az út során egy új szerv, a mozgó külügyi kancellária jött létre (saját nyomdával), amely végigkísérte a cárt. A fentiek fokozták az orosz külpolitikai vezetés hatékonyságát. A hivatalos levelek datálása, mint Preobrazsenszkij a Nagy Péter imperátor levelei és iratai (Piszma i bumagi imperatora Petra Velikovo) c. kiadvány első kötetek (T. I., SzPb. 1887.) egyes anyagai és a diplomáciai misszió vizsgálata alapján rámutat, nem mindig esett egybe a megírás idejével, ugyanakkor létrejöttük helyenként mindenkor a fővárost,