Századok – 2001
TÖRTÉNETI IRODALOM - Réti György: Olasz diplomáciai dokumentumok a második bécsi döntésről (Ism.: Ablonczy Balázs) I/224
224 TÖRTÉNETI IRODALOM Réti György OLASZ DIPLOMÁCIAI DOKUMENTUMOK A MÁSODIK BÉCSI DÖNTÉSRŐL Hogyan kaptuk vissza Észak-Erdélyt 1940-ben Budapest, 2000, Aula, 208 o. Nyugat-Európában gyakori, hogy a nagy hagyományú külügyi hivatalok diplomatái már hivatali pályájukon, vagy éppen nyugdíjasként tudományos tevékenységet fejtenek ki: forráskiadványok előkészítésében vesznek részt, megírják emlékeiket, diplomáciatörténeti kutatásokat folytatnak. Magyarországon ez a lehetőség, történelmi-politikai körülmények miatt az elmúlt évtizedekben csak néhány kiváltságosnak adatott meg. Éppen ezért öröm, hogy egy „szakmabeli", Bem rakparti évei alatt és után, a diplomáciai gépezet működésének ismeretében fog történeti kutatásba. Réti György csaknem három évtizede foglalkozik a két világháború közötti olasz-magyar kapcsolatok történetével, és Albánia külpolitikájával; sőt Albánia-útikönyvet is írt. Számos tanulmányt és cikket publikált Róma és Budapest viszonyáról, és ez a tevékenység a kilencvenes években hozta meg gyümölcseit, amikor Réti ismeretterjesztő könyvet jelentetett meg (Itália és Magyarország - kapcsolataink képes krónikája, Róma, 1997), majd az 1932 és 1940 közötti olasz-magyar viszonyról írt (Budapest-Róma Berlin árnyékában. Budapest, 1998). Ε kései „beérés" és a történettudomány határterületéről való érkezés sokban rokonítja őt az egyébként más hátterű, de a kilencvenes évek második felében publikáló Czettler Antallal. Réti György — mint írja — 1998-as művének anyaggyűjtésekor figyelt fel arra, hogy az olasz diplomáciai forráskiadvány-sorozat, a Documenti diplomatici italiani (DDI) 1940 nyarára vonatkozó kötetében a közölt dokumentumok negyede — ahogy a szerző írja: „több mint minden negyedik" irat — a román-magyar viszonnyal kapcsolatos. Ez adta számára az ötletet, hogy a vonatkozó részeket lefordítsa és a hazai közönség elé tárja. Az Aula kiadó helyet adott a kezdeményezésnek és Réti György szerkesztésében, fordításában, előszavával (az utóbbit közölte a Külpolitika 2000. évi 1-2. száma is) kiadta a dokumentumokat. Talán éppen ez a sokrétű szerepvállalás tévesztette meg a kiadót, amely a hazai és a külföldi gyakorlattól eltérően, szerzőként tüntette fel Rétit a címlapon. Az elmúlt évek nemzetközi tárgyú magyar forráskiadványai, például Ormos Mária, Ádám Magda, Litván György, Bán D. András, Romsics Ignác, Kun Miklós és Izsák Lajos munkái sokkal járultak hozzá a magyar külpolitika meghatározottságának felismeréséhez, éppen ezért csak üdvözölni lehet Réti György áldozatos kutatásait. Vállalkozása azért is biztató, mert brit, amerikai, francia, szovjet és német iratközlések mellett sajnálatosan háttérbe szorult a magyar vonatkozású olasz dokumentumok hazai kiadása. Az Aula Kiadó kötetében közölt iratokból elénk tűnik 1940 nyarának feszült nemzetközi légköre. A nyugati hadjárat után győztes Németország dölyfe, Olaszország igyekezete, hogy nagyhatalomnak láttassa magát, Nagy-Britannia és Franciaország teljes kivonulása, a szovjet külpolitika magabiztos machiavellizmusa mind-mind elénk tárul a kötetből. Érdemes és tanulságos megfigyelni, hogy miként fest a magyar külpolitika olasz szemmel: „félszavak és illúziók kampánya, annak csökönyös bizonygatása, hogy a magyar kérdéseket a közeljövőben megoldják, különös tekintettel Erdélyre" - jellemezte Giuseppe Talamo, budapesti olasz követ a magyar kormány álláspontját (72-73. o.). Amihez hozzátehetjük, ez az önszuggerálás tulajdonképpen sikeres volt; más kérdés, hogy Magyarország mekkora árat fizetett ezért. Mélyreható filológiai elemzés nélkül kideríthető, hogy a Teleki nevében írt levelek valóban a magyar kormányfőtől születtek és nem csak kézjegyét biggyesztette az iratok alá. „Húsvéti megbeszéléseink során azt mondtam Önnek, Excellenciás uram, hogy ha megkérdeznék tőlem, mint magyartól, mit követelek, csak egy szóval tudnék válaszolni: „mindent" vagyis egész Erdélyt. Hozzátettem, hogy felelős államfőként jól tudom, kompromisszumokat kell kötni és, hogy ez a kompromisszum nagy áldozatokkal fog járni" - írta Teleki Mussolininek (59. o.), és tudjuk, hogy már a visszacsatolás után szórói-szóra hasonlóképpen nyilatkozott a Felsőházban is. A Dúcénak írt levelek érdekes, bár nem különösebben új megvilágításba helyezik a magyar miniszterelnök Erdélyről, erdélyiségről és revízióról vallott nézeteit is. Nagyon tanulságos, ahogy egy-egy odavetett megjegyzésből előtűnnek a sokszor változékonynak hitt olasz diplomácia indítékai is: a szláv és kommunista terjeszkedéstől való félelem, a magyar-román perszonálunió időnként feltűnő gondolata, mint az egész problémakör
