Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Für Lajos: A berceli zenebona; 1784 (Ism.: ifi. Barta János) I/213

214 TÖRTÉNETI IRODALOM A kötet első nagyobb egységében (de azért külön fejezetben) kap helyet a falu nagyobb részét birtokló, viszályba bonyolódó két földesúri család ismertetése is. A Bessenyeiekről megtudjuk, hogy őseiket a 13-14. századig lehet visszakövetni, s hogy csillaguk sok évszázad középszerűsége után éppen a 18. század közepe táján látszott felragyogni. Bessenyei Zsigmondnak 10 gyermeke született, 8 fiú és 2 leány, s a deli termetű fiúk közül hárman is bekerültek a Mária Terézia által alapított bécsi magyar testőrségbe (Sándor és Boldizsár egyaránt 1764-ben, György 1765-ben). A tagbaszakadt Boldizsár azonban nem sokáig maradt. Öt éves kötelező szolgálatának letelte után 1769-ben máris hazatért. (Leszerelésének egyik oka állítólag az volt, hogy nehezen tudtak olyan lovat találni, amelyik elbírta volna). Sándor idővel átlépett az egyik császári ezredbe s csak az 1790-es években tért haza. Öccsük, György bécsi pályája viszont ígéretesen alakult. A Bercelen hatalmaskodó fivérek egyike ugyanis azonos az akkor már híres íróval, a magyar felvilágosodás úttörőjével. A kicsinyes falusi csetepatéba bonyolódott, sőt, annak bizonyos — rokonszenvesnek egyáltalán nem nevezhető — elemeiben (a csorda ráhajtása Olasz uram kukoricására) kezdeményező szerepet játszó író berceli szereplése bizony nehezen egyeztethető össze a magányos remeteségéről kialakított képpel. Az esetről felvett jegyzőkönyvekből nem a felvilágosodás fennkölt eszméinek hirdetője, hanem egy durva, erkölcsi szabadosságra hajló, hatalmaskodó vidéki birtokos bontakozik ki előttünk. A Bessenyei fivéreknek a tanúvallomásokban idézett mondataiban sem a magyar tudományos nyelv gondos ápolásának igényével találkozhatunk, bár az ízes káromkodások kétségtelenül nyelvünk bő kétszáz évvel ezelőtt is meglévő gazdagságát dicsérik. György (ekkorra bizony már csak elképzelt) felső kapcsolatai az eset során legfeljebb az ellenfelekre zúdított fenyegetésekben merülnek fel. A megye által kezdeményezett, majd a királyi tábla megbízottja által folytatott vizsgálat során jegyzőkönyvbe vett tanúvallomások számos, a Bessenyei család tagjaira terhelő adatot rögzítettek. Már a kortársalt számára szinte kideríthetetlennek bizonyult, hogy mekkora a birtokuk, mivel a tömeges zálogba vagy bérbe adás és vétel szálai alaposan összekuszálódtak. Bonyolította a helyzetet, hogy a nevezetes zenebona előtti években a nyolc fiúból négy meghalt s a túlélők még nem osztoztak meg az örökségen. A meg nem fizetett bérleti díjak és számos kölcsönük miatt alaposan eládósodtak, adósságuk megfizetésére azonban nem gondoltak. Az író György sem csak évdíjának megvonásától sújtva, de egy 1781-ben megindított aszúszőlő-borkereskedési vállalkozás kudarc-élményével és adósság-terhével tért haza. A szerző az 1780-as évek elején a fivérek kb. 30-50 ezer forintra növekedett adósságával három megyében található birtokaikról is mindössze évi 2,5-3 ezer forintnyi jövedelmet tud szembeállítani. A Bessenyeiek zavaros birtok- és pénzügyeik miatt birtokos társaikkal számos konfliktusba bonyolódtak, amelyeket rendszerint erőszakos lépésekkel kívántak rendezni. A Bessenyei család jobban ismert múltjával szemben a rivális, Olasz Lajos származására vonatkozóan alig vannak adataink. Egy tehetős nemesi árva feleségül vételével került Bercelre, ahol gyorsan hozzáfogott birtokainak és jobbágyai számának növeléséhez. Perceptori (pénztárosi) állásával felfelé indult a közéleti pályán is. Igyekezett javítani faluja viszonyain, hidat és töltést építtetett, amelyen az addig esős időben szinte megközelíthetetlen települést jobban elérhetővé tette. Határozott kézzel nyúlt bele a gazdálkodás hagyományos, megváltoztathatatlannak ítélt rendjébe: legelőket töretett fel, bevettette az ugart. A könnyelmű életet élő Bessenyeiekkel szemben az jijat, a tudatos gazdálkodást képviselte. Csakhogy amíg György úr és testvérei hagyományos életfelfogásába belefért, hogy időnként a falu jobbágyainak védelmezőiként lépjenek fel, addig Olasz Lajos erőszakossága, kíméletlensége egyaránt sújtotta jobbágyait és birtokostársait. Mind az 1784-i verekedés ürügyéül szolgáló dinnyeföldet, mind a csorda által felprédált kukoricást a község közlegelőjéből hasította ki, csökkentve ezzel a falusiak legeltetési lehetőségeit. A számos erőszakos cselekedettel vádolt Bessenyeiekről egyetlen esetben igazolódott, hogy jobbágyaikat bántalmazták. Riválisa azonban rendszeresen büntette a parasztokat, még a falusi bírók sem menekültek meg a derestől, akár saját jobbágyai voltak, akár másoké. Ezért maradt egyedül sorra az összetűzésekben, míg ellenfele mögött tömegek sorakoztak fel. Természete azonban nem engedhette meg, hogy törekvéseit feladja, s ezzel beismeije vereségét. A visszavonulás anyagilag is káros lett volna számára, hiszen jobbágyai kiszipolyozásával jövedelme egyetlen falujából elérte azt a két és fél ezer forintot, amit a Bessenyeiek három megyében lévő birtokaikról összesen be tudtak szedni. A vaskos kötetben a kortársak számára is bonyolult, csak a körülmények alapos feltárása révén megérthető tények (mint Olasz Lajos magánossága) fordulatos, élvezetes, már-már krimiszerű előadást kapnak. Addig-addig vádoljuk a hatalmaskodó Bessenyeieket és sajnáljuk a megtépázott Olasz Lajost, míg ki nem derül, hogy jellemük korántsem olyan egyértelmű, mint kezdetben gondolnánk. A fordulatok feltárásában persze a források nem mindig segítik egyértelműen a szerzőt,