Századok – 2001

FIGYELŐ - Urbán Aladár: A magyar külpolitika dimenziói 1848/49-ben. Gondolatok Kosáry Domokos könyvéről I/191

FIGYELŐ 195 vét. Az elképzelés alapját, a német egység létrejöttét ugyanis 1848 tavaszán tapasztalt diplomaták is elképzelhetőnek, sőt közeli realitásnak tartották. 1848 nyarától — mutat rá Kosáry — a király Budára jövetele „védelmet és biztonságos megoldást" jelentett volna a kormány számára az erősödő szerb és horvát mozgalmakkal szemben. (20. o.) Az uralkodó ismételt Budára hívásának nyomatékot adott, hogy az udvar az újabb bécsi forradalmi megmozdulások miatt május 17-én Innsbruckba menekült. A távoli Tirol valóban nem lehetett központja a hatékony kormányzásnak. Kossuth július 17-én joggal utalt lapjában az előállott kormányzástechnikai nehézségekre: „az uralkodó háznak Budán kívül nincsen helye, honnan hatalmas bírjon lenni, Budáról Bécset is lehet kormányozni, máshonnan — sem Bécset, sem Budát — nem." Kossuth tehát még július második felében — legalábbis látszólag — kitartott a magyar központú birodalmi elképzelés mellett, amely azután a megváltozott nemzetközi viszonyok következtében, magyar vonatkozásban elsősorban Radetzky július 25-én Custozzánál aratott döntő győzelme következtében végleg elvesztette aktualitását. (27-28. o.) A magyar önállósági törekvések külföldi képviseletét Szalay László rövid frankfurti küldetésének kudarca után Teleki László látta el, akit szeptember elején Batthyány küldött Párizsba. Kötetünknek tulajdonképpeni főszereplője Teleki, aki szinte minden, az ország külkapcsolatait vagy kísérleteit érintő üggyel foglalkozott. Valójában egy külügyi központot épített ki, amelynek élén mint „külföldön élő magyar külügyminiszter" állott. (45. o.) Kosáry a szakirodalomnak Telekiről alkotott képét áttekintve megvédi őt mindenekelőtt Pulszky kritikájával szemben, s azon a véleményen van, hogy a magyar forradalom ügyét „az adott viszonyok között rendkívül nehéz volt Párizsban képviselni". (48. ο.) A francia belpolitika átalakulása nem kedvezett a magyar képviseletnek, Teleki hivatalos elfogadásáról szó sem lehetett. Magánemberként azonban kitűnő kapcsolatokat épített ki, s bejáratos volt a külügyminisztériumba is. Működésének igazi területét a francia fővárosban élő emigránsokkal, mindenekelőtt a lengyelekkel és románokkal megteremtett együttműködés biztosította. Ennek bemutatása előtt azonban Kosáry a Függetlenségi Nyilatkozattal, mint a független külpolitika jogi és elméleti alapjával foglalkozik. Azzal ért egyet, hogy Kossuth elhatározását elsősorban belpolitikai megfontolások motiválták, de a külföld számára igyekezett kellően megindokolni, hogy Magyarország miért hagyta el a legalitás terét. A Nyilatkozat hallgatott az államforma kérdéséről, ami helyes volt, de nem szólt a szomszéd népekkel való viszonyról, ami pedig a kedvező külföldi fogadtatás érdekében igen hasznos lett volna. Korábbi véleményét megismételve Kosáry így foglalja össze álláspontját: „Szakmai, kritikai véleményem változatlanul az, hogy a függetlenség kinyilatkoztatása így, az adott konkrét feltételek közt, érthető lépés volt ugyan, de sem belpolitikai, sem nemzetközi vonatkozásban nem szerencsés." (66. ο.) A Nyilatkozat nem érte el belpolitikai célját, a külpolitikában pedig megkönnyítette az osztrák diplomáciának, hogy elfogadtassa az orosz intervenciót. A szerző nem vitatja, hogy az olmützi alkotmányra valamiféle választ kellett adni. Azzal azonban nem ért egyet, hogy vagy a trónfosztás, vagy a feltétel nélküli megadás lett volna az alternatíva. Szerinte Magyarország nem kényszerült arra,