Századok – 2001

FIGYELŐ - Urbán Aladár: A magyar külpolitika dimenziói 1848/49-ben. Gondolatok Kosáry Domokos könyvéről I/191

196 FIGYELŐ hogy „a harc önvédelmi jellegét feladja, folytathatta küzdelmét az adott elvi alapon is". (70. o.) A kötet értelem szerint nem halad szoros kronológiai rendben, hanem témakörönként vizsgálja meg a magyarországi események nemzetközi visszhangját, illetve a magyar forradalom vezetőinek külkapcsolatok kiépítésére tett kísérleteit, így a körkép Teleki küldetésére visszatérve, annak a cári intervenció hírére kezdett akciójáról számol be, s arról a gondjáról, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat május közepén megkapott szövegével „nem sokat tudott kezdeni", így azt csak rövidített francia szöveggel tette közzé. (80. o.) Ugyancsak ez a fejezet tájékoztat arról, hogy Teleki 1849 júniusában elhatározta, hogy megszünteti párizsi kiküldetését. Ennek egyik oka volt, hogy úgy látta: a francia politika változásai miatt nincs lehetősége Párizsban eredményes diplomáciai munkára. A másik ok pedig az volt, hogy nem értett egyet Batthyány Kázmér külügyminiszternek a szomszéd népek irányában követendő politikai elképzeléseivel. (84. o.) Teleki saját küldetésének sikertelenségét látva úgy vélte, hogy a magyar külpolitika súlyát Törökországra kell áthelyezni. A kötet ezzel kapcsolatban a 14. fejezetben Kossuth diplomáciai megbízottaival, azok szerepével foglalkozik a porosz királyhoz küldött Wimmer Ágosttól az állítólag Szentpétervárra menesztett megbízottakon át Beöthy Ödön sikertelen és Andrássy Gyula részben sikeres konstantinápolyi küldetéséig. Mivel Kosáry munkájának fő célkitűzése, hogy megvizsgálja a magyarok és a szomszéd nemzetek lehetséges összefogásának feltételeit, a 15. fejezetben a Közép-Kelet-Európában kialakult soknemzetiségű birodalmak népeivel, azok nemzeti fejlődésének sajátságaival foglalkozik. (Nem rendelkeztek saját, független állammal, az etnikai határok nem estek egybe a politikai határokkal, a polgári nemzetté válás folyamata eltérő és egyenetlen volt. 103-104. ο.) A vizsgálandó régiónak ezt a jellemzését követi a 16. fejezetben az osztrák tartományokban jelentkező olasz, illetve cseh nemzeti mozgalmak bemutatása. Túljutva a kötet terjedelmének harmadán, a 17. fejezet az elkövetkezők megalapozását szolgálja amikor a magyar és a szomszéd nemzetek viszonyát veszi vizsgálat alá. Kiindulópontja az az ismert tétel, hogy a történelmi Magyarország is soknemzetiségű birodalom volt. Az azonban újszerű megközelítése a tárgyalandóknak, hogy nem a magyar forradalom számára oly végzetes nemzetiségi kérdésről beszél, hanem nemzeti mozgalmakról, amelyeknek igen határozott nemzetközi összefüggései voltak. „Ilyen mozgalmak ugyanis — érvel a szerző — nemcsak Magyarország határain belül jelentkeztek, hanem támogatást kaptak — főleg a szerb, részben a román esetben — a határon túli nemzeti mozgalmaktól és államalakulatoktól, és azok képviselőitől is." (114. o.) Kosáry hangsúlyozza, hogy Herczeg Géza azon kevesek egyike, aki a kérdést ilyen, nemzetközi aspektusból közelíti meg, s egyetértenek abban is, hogy ha a nemzeti mozgalmak szétfeszítik a Habsburg Monarchiát, az így létrejövő kisállamok nem tudták volna megőrizni önállóságukat - mindenekelőtt a cári Oroszországgal szemben. (117. o.) Az alapállás tisztázása után a kötet körképet rajzol a szomszéd nemzeteknek, illetve a határon belül élő részeiknek a magyar forradalommal való kapcsolatáról. Korai jelentkezése és súlya következtében elsőként a horvát és a szerb mozgalmat vizsgálja. A horvát nemzeti mozgalmat ezek szerint nem elsősorban etnikai vagy