Századok – 2001
KISEBB CIKKEK - Gunst Péter: Marczali Henrik és a "kortörténetírás" I/181
188 KISEBB CIKKEK pontosítja álláspontját, kijavítva Marczali feljegyzéseinek néhány részletét. Marczali akkor nem kapott engedélyt arra, hogy közölje mindazt, amit megtudott Tiszától, holott erre több alkalommal is kérte Tiszát. S az amerikai folyóiratban is csupán azért közölte,14 mert Tisza végül is elhatározta álláspontjának nyilvánosságra hozását, amit 1918. október 23-án, az után, hogy az uralkodó hozzájárult ehhez, közölt is a parlamentben. Tisza tehát még kritikus esetben, kimondottan nagy horderejű aktuálpolitikai kérdésekben is megbízott Marczaliban (más kérdés, hogy minderre Tisza részéről talán azért került sor, mert esetleg arra számított, hogy Marczali révén kiszivároghat álláspontja). Marczali módszereire is napfény derül ebből a közlésből. Adott esetben sem közölte az eredeti dokumentumot, azaz feljegyzéseit a Tiszával folytatott beszélgetésről. Tisza levele azonban, amelyet Összes Munkáinak VI. kötetében publikáltak, nem csupán az említett problémával foglalkozik. Megtudjuk belőle, hogy Marczali az interjú során korábbi és későbbi politikai tevékenységére vonatkozóan is kérdéseket tett fel neki.'Legalábbis erre utal, hogy két másik vonatkozásban is pontosítja Marczali feljegyzését, az 1912. évvel, és 1914 végi berlini tárgyalásaival kapcsolatban. Ugyancsak kiderül a leveléből az is, hogy Marczali a feljegyzéseket megküldte a kikérdezetteknek, akik azokat átnézték és kijavították. Mint említettük, nem tudjuk, mi történt a feljegyzésekkel, vagy az olyanféle levelekkel, mint amilyet Marczali Kos-14 Tisza Marczalihoz írt levelét közli: Tisza István Összes Munkái. VI. k., Budapest, 1937.346-347. Ma már ismeri a történeti irodalom is (pl. Galántai József: Magyarország az első világháborúban. 1914-1918. Budapest, Akadémiai Kiadó 1974. 112.). Csak eddig nem tűnt fel, miért éppen Marczalinak írt ilyesmiről Tisza. suthtól kapott, bizonyos felvilágosításokkal egyes eseményekről. Elképzelhető, hogy élete végén megsemmisítette azokat, de még elő is kerülhetnek, akár külföldről is. Nagyjából azonban körül tudjuk határolni azok körét, akiket kikérdezett, bár feljegyzései nem maradtak fenn, vagy eddig nem kerültek elő. Névsorukat maga tette közzé a már említett „A legújabb kor történeté"-ben, s rendszeresen hivatkozott is reájuk. így tudjuk, hogy meginterjúvolta Andrássy Gyulát15 , Bánffy Miklóst, Eötvös Lorándot, Helfy Ignácot, Hopf Jánost, Vay Miklóst, Zichy Ferencet.16 Ugyanebben a munkájában utal a fentebb említett „államférfiú"-ra, s idéz Kossuth 1890. február 16-án hozzá intézett leveléből is.17 Tudjuk, hogy kikérdezte Apponyi Györgyöt is. Felhasználta Szögyény-Marich László emlékiratainak kiadatlan részeit is. Mindez azonban csak a minimum. Különféle hivatkozásaiból még kiderül, hogy nyilvánvalóan kikérdezte Pulszky Ferencet, Szögyén-Marich Lászlót, Hollán Ernőt, Apponyi Sándort stb... Itt utalunk arra, hogy Marczali ezeket a feljegyzéseket, inteijúkat csupán kiegészítésként használta. A magyar történelem 1825 utáni időszakára jelentős menynyiségű levéltári forrást is felhasznált. Mind előbb jelzett könyve a legújabb kor történetéről, mind a „Nagy Képes Világtörténet" 11. és 12. kötetének hivatkozásaiból látszik, hogy a rendelkezésére álló lehetőségeket maximálisan kihasználta. Az országos hatóságok levéltárait 1848-ig átnézte, de családi levéltárak titkait is igye-15 Erre egyébként utal annak az életrajznak az irodalomjegyzékében, amelyet a Pallas Lexikon számára írt Andrássyról. A Pallas Nagy Lexikona, I. k. Budapest. 1893. 613. („E sorok írójának fóljegyzései A-val folytatott beszélgetései után".) 16 Marczali Henrik: A legújabb kor története 271. 17 U. o. 608-609.