Századok – 2001
KISEBB CIKKEK - Gunst Péter: Marczali Henrik és a "kortörténetírás" I/181
KISEBB CIKKEK 187 repet játszó, de már nem aktív politikusok válaszoljanak kérdéseire. A katalizátor, amely elindította ezen az úton, a „Magyarország története II. József korában" c. munkájának megjelenése volt. Az I. kötet 1881-ben látott napvilágot, s sikerének egyik mutatója volt, hogy megnyitotta előtte számos főúri család és néhány egyházi levéltár kapuit. Legelsősorban az Apponyi-család levéltárát. Az első politikus, akivel Marczali „inteijút" készített, Vay Miklós br. volt. A második Apponyi György Marczali bizalmas inteijúkat készített. Nem egyszerű beszélgetések voltak ezek, amelyek során a kikérdezettek arról szóltak, amiről akartak. Marczali gondosan készült az „inteijúra", előre megfogalmazta azokat a kérdéseket, amelyekre választ kívánt kapni. S ezek rendszerint a legvitatottabb politikai lépésekkel, tárgyalásokkal, vagy más eseményekkel voltak kapcsolatban. Mindenesetre a kikérdezett politikus pályájának fontos fordulópontjaihoz kapcsolódtak. Nem maradtak ránk azok a feljegyzések, amelyeket Marczali ezekről a beszélgetésekről készített. Néhány utalásból, hivatkozásból, emlékiratból azonban ismerjük azt a technikát, amelyet alkalmazott. Röviden azt mondhatni erről, hogy az előre megfogalmazott kérdések segítségével az általa kívánatos témákról kérdezte ki a politikusokat, s ezekről a beszélgetésekről feljegyzéseket készített. A feljegyzéseket azután átadta a kikérdezetteknek, akik átnézték azokat, s ha szükséges volt, észrevételeket tettek rájuk. Ezeket Marczali alkalmanként azonnal rávezette feljegyzéseire, vagy mellékelte azokhoz. A kikérdezettek teljes mértékben megbíztak Marczaliban, s jelezték, ha személyi vagy más okokból nem járultak hozzá az általuk közölt tények közléséhez. Amennyiben ilyesmire nem került sor, Marczali írásaiban felhasználta az így rendelkezésére álló adatokat, hiszen éppen az volt az interjúk célja, hogy olyan kérdésekről adjanak felvilágosítást, amelyekre vonatkozóan nem álltak rendelkezésére levéltári források. Megbízhatóságához nem fért kétség. Soha nem fordult elő, hogy visszaélt volna a rábízott titkokkal. Ennek jellemzésére elég talán két példa. „A legújabb kor története. 1825-1880" címen megjelent munkájában1 3 pl. részletesen leíija, hogyan találkoztak titokban, álruhában a magyar· konzervatívok 1848 nyár végén Bécsben a dinasztia tagjaival a schönbrunni parkban, s mi volt az udvar terve a magyar kérdés megoldására. Ebben az esetben utal arra, hogy amit elmondott, „egy teljesen beavatott államférfiú elbeszélésén alapul". Még részletesebben uja le ugyanezt a „Nagy Képes Világtörténet" 12. kötetében (248. o.). Nem közölte azonban az „államférfiú" nevét, akiben legfeljebb csak gyaníthatjuk gr. Szécsen Antalt, ekkoriban a Magyar Történelmi Társulat elnökét, aki ebbéli minőségében támogatta Marczali interjúkészítő tevékenységét. A másik eset Tisza Istváné. Marczali 1924-ben hozta nyilvánosságra azt, hogy Tisza István — egyebek mellett — a szarajevói merénylet utáni politikai tárgyalásokon tanúsított magatartását is ismertette vele. Az American History Review XXV évfolyamában írta le mindazt, amit erről helyesnek vélt, s tette közzé Tisza 1914. március 15-én kelt memorandumát a Balkánháború után kialakult helyzetről (ennek lemásolását Tisza 1918. január 18-án tette lehetővé számára), valamint azt a levelet, amelyet Tisza Marczalihoz intézett 1918. január 25-én. A levélben Tisza 13 Marczali Henrik: A legújabb kor története 1825-1880. Budapest, 1892. 679.
