Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Ulbricht; Justus H.: A Bauhaus üdvözlése és búcsúja Weimarban VI/1485

FOLYÓIRATSZEMLE 1485 a hírlapok immár a társadalom minden rétegében olvasottá váltak, így az elit köreiben is. 1914-re a sajtó csaknem meghódította a tömegeket a kor iparosodott és demokratikus társadalmaiban. Franciaországban III. Napóleon idején indult, s először csak egy ilyen lap létezett (Le Petit journal), de rövidesen másokkal kellett megosztoznia a piacon. A jelenség leginkább az 1890-es évek második felében és a huszadik század első évtizedében tetőzik, amikor a négy nagy utolsó képviselője, a Journal is megjelenik, hogy azután a vidéket egészen a második világháborúig uralják. A tömegek hozzászoktak a rendszeres olvasáshoz, az újság mindennapos fogyasztási cikké vált. A lapok igyekeztek minél különbözőbb igényeket kiszolgálni: irodalom, napi hírek, művészet, érdekességek, politika, felfedezések, társadalmi kérdések egyaránt szerepeltek oldalaikon. Az állam megkönnyítette a sajtó demokratizálódását, mert szinte minden akadályt elhárított az útjából. Cserébe azt a republikánus közmegegyezést segítette elő a referenciamodellek közvetítésével, amely pedig a társadalom egyneműsödéséhez is hozzájárult. Igaz, hogy címlapon hozta a bűntényeket, de lelkesedett a gyarmati hódításért, a francia civilizációért és a nemzeti identitás értékeiért. Egyben a francia sajtó átpolitizáltságát is csökkentette, ami nem jelenti, hogy az 1 sou-s lapok semlegesek voltak, de csak akkor hallatták véleményüket, ha már a közvélemény is megnyilvánult. Noha az elit nem feltétlenül találta meg a tömegsajtóban, amire szüksége volt, a tömegsajtó a Petit Journal születése után jókora fejlődésen ment keresztül, hogy megfeleljen a tömegek elvárásainak: az átélt élmények elbeszélését, az események előadássá változtatását honosították meg a tudósításokon keresztül, ezzel a riport, a huszadik század fő újságírási műfaja győzedelmeskedett, sőt, a tömeg magával a riporterrel is azonosította magát, akit a népszerű irodalom hőssé változtatott, mint Gaston Leroux Rouletabille-je, vagy Pierre Souvestre és Marcel Allain Fandorja a Fantőmasban. Olyan referenciákat alakított ki magának az olvasóközönség ebben az időszakban, amelyekből évtizedekkel később a mozi és a televízió húzott hasznot. Ugyanígy a televízió az 1960-as évektől kezdve olyan eljárásokat használt, amelyek hosszan uralkodtak a nagypéldányszámú napilapokban: a folytatásos történeteket és a nagyszabású tudósításokat. Revue Historicjue, janvier/mars 1998, No 605, 93-121. Sz.L. Justus H. Ulbricht A BAUHAUS ÜDVÖZLÉSE ÉS BÚCSÚJA WEEMARBAN A 20. század legizgalmasabb művészeti mozgalmai közé tartozott a „Bauhaus", melyben nem egy magyar művész lelt — mint Moholy-Nagy László, Molnár Farkas, Fred Forbát — szellemi otthonra. Ez a forradalmian új művészeti programot kidolgozó iskola és a nyugtalan, forrongó weimari köztársaság az utókor számára elválaszthatatlan egységbe fonódtak. Noha a Bauhaus története korábban, 1914-ben kezdődött, 1919 után virágzott ki, Walter Gropius és a kor legkiválóbb művészeinek vezetése alatt. 1914 júliusában Henry van de Velde — építész, iparművész — a konzervatív ízlés ellenfeleivel vívott hosszas harcok után lemondott a weimari iparművészeti iskola „Großherzogliche Kunstgewerbeschule"igazgatásáról. Utódjaként a város vezetése, van de Velde ajánlására, az akkor már jelentős építésznek számító Walter Gropiust kívánta megnyerni. Gropius az ajánlatot elfogadta, kinevezése azonban a háború miatt 1919-ig húzódott. Még ugyanabban az évben nagyszabású átszervezésbe fogott és Weimar két, addig különálló művészeti iskoláját „Staatliches Bauhaus Weimar" név alatt vonta össze. Az ú; intézmény keretként szolgált Walter Gropius régóta dédelgetett, Henry van de Velde által is lelkesen támogatott tervéhez. A cél egy olyan pedagógiai-művészeti program megvalósítása volt, mely tagadva a művészeti ágak egymástól illetve a társadalomtól való elszigeteltségét, egy új, a társadalom minden rétegének igényeit kielégítő összművészetet akart létrehozni. Ebben az összművészetben nem létezett határ művész és mesterember között; a gép, a szerszám a művészeti alkotás eszközévé vált. A művészeti alkotások ipari felhasználása, a kettő esetleges összeolvadása, a formatervezés mindmind kiemelkedő szerepet játszottak Gropius víziójában. Noha Gropius nem egy jelentős támogatót tudhatott kezdeményezése mögött, terveit, gondolatait idegenkedve fogadta a német klasszicizmus örökségét ápoló Weimar. Különösen egyes Bauhaus-művészek expresszionista hatásokat tükröző felfogása, illetve a berlini baloldali körökkel fenntartott kapcsolatok — maga Gropius is aktívan részt vett a berlini „Művészeti Munkástanács" (Arbeiterrat für Kunst) munkájában — terhelték meg az intézmény és a város konzervatív közönségének viszonyát.