Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Szaharov; A. N.: Alkotmányos tervezetek és Oroszország civilizációs sorsa VI/1472

FOLYÓIRATSZEMLE Szaharov, A. N. ALKOTMÁNYOS TERVEZETEK ÉS OROSZORSZÁG CIVILIZÁCIÓS SORSA A tanulmány szerzője rámutat, hogy „az orosz történelem liberális alternatíváit" az 1990-es évek közepétől kezdték hazájában komolyabban tanulmányozni. Oroszországban sokáig fennmaradt ajobbágyrendszer, ráadásul az egyeduralmi rezsimhez archaikus gazdasági, társadalmi és kulturális hagyományok kapcsolódtak. így a keleti despotizmussal szemben csak lassan jelenhettek meg az eltérő alternatívák. Az első lépéseket IV Iván gyermekkorában az ún. Izbrannaja Rada (Választott Tanács) tette meg az 1550-es években „a polgári értékeken alapuló alternatívák felé" és ez folytatódott A. Kurbszkijnál és a 17. sz. elején I. Ál-Dimitrij rövid uralma alatt. Szaharov kiemeli, hogy az orosz historiográfiában eddig nem értékelték kellőképpen az utóbbi reformjait, pedig ekkor az ország egy alternatív történeti evolúció lehetőségét vesztette el a Romanovok trónra lépésével. A következő ígéretes civilizációs fellendülés Szolja régenssége és V V Golicin kormányzása alatt hontakozott ki a 17. sz. végén, amit azonban a sajátos „kettőshatalom" megszűnte szakított meg 1689-ben. Szaharov rámutat a régensnő és kegyence haladó törvénykezési, parasztügyi, vállalkozástámogatási és katonapolitikájára. Az első írott, koncepcionálisan megalapozott politikai rendszerreform 1730-ra esett, I. Péter Szaharov szerint az átalakításkor érintetlenül hagyta a társadalmi és a politikai szférát. A szabadon vállalkozó, személyiségi jogokkal bíró nyugati mintájú orosz polgár elképzelhetetlen volt számára, sőt fordítva: az alattvalók „rabságán alapuló" korlátlan abszolutizmust hozta létre. Az 1720-as évek végén az előbbiekből adódóan éles politikai válság bontakozott ki és megjelent az első érett alkotmányos tervezet. 1730-ban Anna cárnőnek trónra lépése fejében alá kellett írnia a Legfelsőbb Titkos Tanács feltételeit (az ún. kondíciókat). Ezután Szaharov a cárizmus bukásáig nyomon követi a konstitucionalizmus általános fejlődési sajátosságait és azt a civilizációs kontextust, amelyben az alkotmányos tervek sorsa meghatározódott. Megállapítja, hogy a politikai reformok az orosz história fordulópontjain kerültek előtérbe, diapazonjuk bővült és az 1820-as évektől elhatárolódott az alkotmányos monarchikus és a forradalmi demokrata megközelítés. A reformok ciklikusan jelentkeztek. Pl. „a nagy reformok" után M. T. Lorisz-Melikov és a kadetok tervei az 1880-as évek, ill. a 20. sz. elején. A békés átalakulást legtöbbször maguk az uralkodók kezdeményezték. Ha a változás társadalmi robbanással fenyegetett, mind ők, mind hivatalnokaik visszavonulót fújtak. A 18. sz. második felétől az ország elmaradottságán kívül figyelembe kellett venniük a jobbágykérdést és a radikalizmust, ill. a titkos társaságok megjelenését. Az utóbbiak mellett az orosz középosztály gyengesége, a cárokhoz kötődő szűk reformkör, az autokrácia korlátozásának és a polgári szabadság kiterjesztésének kapcsolata rányomta bélyegét az átalakítás szféráira és cikkcakkos folyamatára. A megvalósítatlan tervek, a permanens elmaradása az oroszországi eurázsiai civilizációnak az európai fejlődéstől mind arra utalt, hogy ezek immanens vonásai az orosz politikatörténetnek, ahol napjainkig fennmaradt az autokrácia és a bátortalan demokratizmus „egyensúlytalansága". A fentiek szerint, az adott történeti, civilizációs kontextusokat figyelembe véve elemzi ezután Szaharov az egyes alkotmányos terveket, így az 1730-as kondíciókkal Anna cárnőtől az egyeduralom korlátozását akarták elérni, azaz az alkotmányos monarchia irányába tett lépésről beszélhetünk, ami egy politikai paradigmaváltást sejtetett és ekként nem a korábbi arisztokratikus próbálkozásokhoz, hanem a 19. sz. első negyede konstitucionális terveihez sorolható. Az 1740-es évek elejétől a 19. sz. kezdetéig terjedő tervezetek mérsékelt és legitim jellegűek, szerzőik (Ρ I. Suvalovtól a Panyin testvéreken át A. A. Bezborodkoig) teljesen lojálisak a cárokhoz. III. Péter — különcsége ellenére — I. Ál-Dimitrij után az első orosz cár volt, aki a józan ész elvei szerint próbálta irányítani az országot. Szaharov különösen a titkos kancelláriával, a politikai amnesztiával és a jobbágymunka korlátozásával kapcsolatos lépéseit emeli ki. 1762 végén született meg Ν. I. Panyin alkotmányos terve, amely jól mutatta az orosz konstitucionalizmus mérsékeltté válását. Szaharov azonban azt is hangsúlyozza, hogy kordon került a despotizmus útjába és jellemző, hogy a Panyin fivérek az 1780-as