Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Zala megye archontológiája (Ism.: Bariska István) VI/1459

TÖRTÉNETI IRODALOM 1463 számára. Ötleteket ad a kutatás mikéntjére, forrásaira, arra, hogy milyen szinten érdemes kezelni az adatokat és természetesen a közlésre magára is. Minthogy az általános, a különös és az egyes kategóriák jól el vannak különítve a problémák feltárásában, nyugodt szívvel ajánlható a kötet számos megoldása megfontolásra. Módszertani és tartalmi szempontból is. Minden megállapítás hasznos lehet, mindamellett magyarázatot adhat az adatok kutathatóságára is. Jó példa erre az 1861-1867 között tapasztalt megyei forrásbázis korlátozottsága, hiánya ill. annak kiegészítése országos szintű fondokból, sőt országos hivatalos lapból (pl. Sürgöny). Vagy például az is, hogy miként lehet megállapítani provizórium idején a kinevezés dátumát avagy az ezt helyettesítő, közeli időpontokat. Ha mód volt rá, akkor a kutató a források alapján elvégezte az adatok kritikáját is. Talán nem véletlen, hogy a címtár adataihoz itt újra megszaporodtak a hivatkozási jegyzetek (pl. magyarázó, korrigáló, megállapító, kiegészítő jegyzetek). Ugyanakkor világosan kirajzolódott egy tendencia: a polgári kor hivatalai és hivatalnoki kara stabilitásának tendenciája. A legösszetettebb, időtartamának sem akármilyen nagyságú korszakot (1910-1950, 1950-1990, 1991, 1990-2000) vállalt Káli Csaba. A címtárban 2000. évre utalás csak annyiban indokolt, hogy azokat a tisztségviselőket, akik a kézirat 2000. július 31-i lezárásakor még hivatalban voltak, azt külön hivatkozási számmal látták el. Általában azonban az 1999-es, lezárt esztendő az irányadó. Káli Csaba anyagának összetettsége abban is tetten érhető, hogy több történeti és politikai korszakot, államformaváltást (polgári kor, Trianon következményei, koalíciós korszak, szovjet típusú tanácsi korszak, korszakokon belüli reformtörekvések stb). fog át. Ha van valami közös ezekben, akkor az a megyerendszer fennmaradása — de micsoda különbségekkel — illetve az állami túlsúly (törvények, rendeletek, alá- és fölérendeltségek, bürokrataság) jelenléte. A szerzőnek valójában az egész 20. századi magyar közigazgatás (és önkormányzat) elmélete és gyakorlata birtokában kellett bemutatni a megye mibenlétét, funkcióját, feladat- és hatásköreit. Valljuk be, nem kis feladatot oldott meg ezzel. Ugyanakkor csak így lehetett kézben tartani a megyei szintű hivatali és tisztviselői kar egészét. Egy olyan korban, amikor a regionalitás itt kopog az ajtón. Ha mást nem vizsgálunk meg, csak pl. a megyei hivatali szakzsargon 20. századi változatásait, máris karakterisztikusan magyarországi eredményekre jutunk pl. az alispán-tanácselnök-közgyűlés elnöke, a jegyző-titkárjegyző, a polgármester-tanácselnök-polgármester fogalomtriók át- és visszaalakulásának vizsgálatával. És akkor még nem beszéltünk a járásokról, az ágazati irányításról, az önkormányzatiság konzervatív és modernizált mibenlétéről. Nemcsak itt, más esetben is érzékelhető, hogy a címtárak adataiban a nagy korszakok folyamatosságát nem törik meg belső alkorszakokkal, így pl. feudális korszak 1138-1849, a neoabszolutizmus korszaka: 1849-1861, a provizórium: 1861-1872, a polgári korszak: 1872-1950, a szocialista (tanácsi) korszak: 1950-1990, valamint a rendszerváltozást követő „újpolgári" elnevezés, (a recenzor) korszak: 1990-2000 közti igazgatási (kormányzati) korszakokra osztottan jelenik meg. Kétségtelen, hogy különösebb kifogás nem emelhető a követett eljárással szemben. Mégsem hagyhatunk megjegyzés nélkül néhány dolgot. Többek között azt, hogy a tanulmányoknak is van egy korszakolása és a címtárnak is. Az előbbit az egyes szerzők nevével fémjelzett korszakok jelzik, a címtárét pedig az imént felsoroltak. Mindkét esetben a hagyományos korszakolást vesszük alapul. Ennek fényében azt kell mondani, hogy a tanulmányok periodizációja ahhoz igazodott, hogy a szerzők mely korszakok specialistái. A címtáré viszont a tradicionális magyarországi periodizációt tartotta szem előtt. További észrevétel, hogy a tanulmányok kitérnek az alkorszakok elemzésére— még ha nem is következetesen periodizációs címekben —, továbbá a megyére vonatkozó kormányzati, valamint megyei egyedi és kollegiális, választott és kinevezett, területi és kormányzati intézmények stb. elemzésére, a címtárban mindez összevontan jelenik meg. Azaz a periodizáció szempontjából a kötet első részét eklektikusán (pl. kormányzattörténetileg, területi szempontból, igazgatástörténetileg, hivataltörténetileg, hatáskör-történetileg) tagolták, a második részét viszont „csak" a hagyományos nagy történeti (kormányzattörténeti) periódusok és a megye hivataltörténeti (megye- és járástörténeti) szempontjai szerint. Innen adódnak a kötet két első része közti „periodizációs elcsúszások". De arra is fel kell hívni a figyelmet, ebből következik az a jelenség is, hogy a címtár „elsiklik" a II. József-kori vármegye intézményi vákuuma fölött. De jótékonyan eltakar olyan intézményeket is, amelyek egy másféle, mélyebb tagolás során kibuktak volna, így pl. az első polgári demokratikus köztársaság (1918), a Tanácsköztársaság (1919) vagy a nyilas diktatúra idején. Éppen ezért problematikus pl. a „Főispán. Kormánybiztos főispán. Megyei Direktórium elnöke. Forradalmi Kormányzótanács biztosa" fejezetcíme (325.) ilyen összefoglaló módon történő címtári használata ill. csak a lábjegyzetekben történő differenciálása. Ezek az archontológia igazi módszer-