Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Schorske; Carl E.: A bécsi századvég (Ism.: Bartus Sándor) VI/1448

TÖRTÉNETI IRODALOM 1449 nemcsak elősegítette kibontakozásukat, de támadásaik célpontjává is vált. Georg Schönerer radikális német nacionalista mozgalma az 1880-as évek közepétől éppúgy magába olvasztotta az uralkodó rétegek (elsősorban a nagypolgárság) elleni lázadást és az antiszemitizmust, mint a szlávellenességet és a szociális reformok követelését. Céljai elérése végett pedig a politikai küzdelmet a parlamenti kereteken túl az utcára is igyekezett kiterjeszteni. Schönerer politikájának folytatása és betetőzése Kari Lueger keresztény szociális mozgalma, mely 1897-re — a császár átmeneti ellenállását leküzdve — a politikai hatalmat is megszerezte Bécs felett. Kapitalizmus-ellenességük mellett a katolicizmus segítségével már az arisztokrácia, a papság és a kézműves kispolgárság jelentős részét is sikerül megnyerniük alapjában demokráciaellenes mozgalmuknak. A Theodor Herzl nevéhez fűződő cionizmus megjelenése csak részben volt válasz a fenti tömegmozgalmak antiszemitizmusára, azon túl a sikertelen asszimilációs törekvéseknek is nagy szerepe volt a zsidóság e külön útkeresésében. Herzl mozgalmára nagy hatással volt a századvégen Franciaországban tomboló antiszemitizmus (mellyel, mint párizsi tudósító 1891-től szembesült), ami nyilvánvalóvá tette számára a liberális állam alkalmatlanságát az asszimilációs probléma kezelésére. Bár kezdetben a gazdagok és műveltek bevonásával igyekezett mozgalmát megalapozni, az ő tétovázásuk, majd elhatárolódásuk következtében ő is a tömegek felé fordult. Az antiszemita mozgalmakhoz hasonlóan a cionizmus is elvetette a racionalizmust. A tanulmányból kimarad a szociáldemokrácia bemutatása, amit a szerző annak a racionalizmust, mint rendezőelvet szem előtt tartó magatartásával indokol (114.). Végeredményben a tömegmozgalmak megerősödése a liberális polgárságot vagy a császári hatalomhoz közelítette (melytől védelmet remélt), vagy a mindennapi hatalomgyakorlástól távolította el. Ε politikai folyamatokkal párhuzamosan zajlott a Ringstrasse kiépítése, mely a polgárság világnézetét igyekezett kifejezni az építészet eszközeivel. A kiépülő Ring a barokk belvárost bekerítve, szinte múzeummá tette azt. A város szíve azonban, mint a politikai hatalom tényleges központja, továbbra is a belváros maradt, melyet a Ring inkább elszigetelt, semmint összekötött Bécs külvárosaival. Míg a szimbolikus középületek (Rathaus, Reichsrat, Egyetem, Hofburgtheater) felépítéséhez a polgárság a historizmust volt kénytelen segítségül hívni, a bérpaloták esetében már sikerült megtalálnia a világnézetének alapértékeit, az exkluzivitást és jövedelmezőséget, a presztízst és profitot kifejező saját arculatát. A Ring épületei a lakók és tulajdonosok számára egyszerre jelentettek státuszjelző és befektetési lehetőséget is. így a társadalmi rétegek térbeni keveredése annak ellenére nagyon ritka, hogy a nagypolgárság és a felső hivatalnokréteg mellett idővel, az arisztokráciát és a nemességet követve a polgárság kevésbé vagyonos elemei is beköltöztek. Az építkezésekkel szemben hamar megjelent a kritika is. Camillo Sitte (Der Stadtebaum, 1889.) az új stílusban elsősorban a hagyományos, Bécsre korábban jellemző térközpontú építészet háttérbe szorulását sérelmezte. Ennek következ-I tében ugyanis az utca mozgalmassága vált uralkodóvá a tér nyugalmával szemben. A bécsi városépítészet újabb szakasza kezdődött 1893-tól az általános városrendezéssel, melynek elsődleges célja a külső városrészek összekapcsolása. Ennek során a közlekedési, higiéniai és területhasznosítási feladatok megoldása a kor igényei szerint, szükségessé tette a funkció előtérbe kerülését az esztétikummal szemben. A tervezéssel Otto Wagnert, a Ring köz- és magánépületeinek sikeres építőtervezőjét bízták meg (1894-től a Képzőművészeti Akadémia építész professzora). Wagner az általános városrendezési terv elkészítése során hadat üzen a historizáló építészetnek, mivel számára a modern építészet alapja már a modern élet. Ennek megfelelően a művészet és a célszerűség kapcsolatából a célszerűség került ki győztesként, aminek eredményeként a strukturális esztétika vált meghatározóvá. A városépítészeti tanulmányban Schorske számos alkalommal visszatér a közpolitika területére az építkezések gazdasági-társadalmi hátterének jobb megvilágítása, illetve a városépítészeti küzdelmek politikai-társadalmi motívumainak mélyebb feltárása érdekében. A második rész első tanulmánya a pszichoanalízis genezisének ismertetését felhasználva igyekszik vázolni a bécsi zsidóság asszimilációs nehézségekkel küzdő elitjének századfordulós útkeresését. Freud az Álomfejtésben személyes problémáit feldolgozva próbál kiutat találni kor- és sorstársai számára. Ε megoldásra váró probléma alapvetően a gazdaságilag sikeres első generáció (az apák) azon kudarcából eredt, hogy anyagi téren elért sikereiket eredménytelenül próbálták a társadalmi kapcsolatok hálózatába átültetni. Ennek következtében a felnövő második-harmadik nemzedék számára a '80-as évektől a politika világa helyett egyre inkább a tudományok és a művészetek ígérték az érvényesülés, a siker lehetőségét. A társadalmi térben áttörhetetlennek bizonyuló határokat Freud az egyénnek a társadalmi determinációk alóli felszabadításával kívánta megkerülni, ami azonban feltételezte az apák árnyékának átlépését, valamint a politikai-társadalmi terheknek a levetkőzését. Ennek módszere is lett a pszichoanalízis, mely az egyén sikerigényét új területeken igyekezett kielégíteni. Azonban míg Freud számára a századforduló a tudomány révén