Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Schorske; Carl E.: A bécsi századvég (Ism.: Bartus Sándor) VI/1448

1448 TÖRTÉNETI IRODALOM A kötetben tehát többségben vannak a tágabb értelemben vett, a hadszervezéssel és a hadműveletekkel kapcsolatos iratok. Ezek között találunk nyomtatott formában ritkán reprodukált, eredetileg a cs.kir. hadseregben rendszeresített jelentés-formulákat, mint például a hadfogadó parancsnokság heti jelentései (44. sz. irat), zászlóaljak tisztikarának kimutatása (229. sz.), vagy veszteségkimutatás (412. sz.). A kutatás szélesre alapozottságát mutatja a Kossuth Hírlapjának küldött, de nem publikált tudósítás (89. sz.), a Regnicoláris Levéltárból származó, az országgyűlésről való képviselői eltávozás engedélyezését kérő beadvány (114. sz.), vagy családi levéltárból származó olyan Győrből kelt levél, amelyben egy honvédszázados tájékoztatja testvérnénjét (295. sz.). A kötet gondos anyaggyűjtését a téma, az érintett személyek és események alapos ismeretéről tanúskodó, esetenként igen részletes lábjegyzetek egészítik ki. Ezek egyaránt hivatkoznak a kérdéskör korábbi kutatóira, vagy megelőző forráskiadványokra, osztrák ezredtörténetekre, de igen gyakran a sajtó alá rendező kapcsolódó kutatásairól, ismereteiről tanúskodnak. A munkát személynév és helymutató egészíti ki, valamint a téma követelményeinek megfelelően a sorezredi és honvédegységek mutatói. Kár, hogy a sajtó alá rendező későn figyelt fel arra, hogy az oldalak áttördelése miatt a mutatóban a 90. oldal utáni hivatkozások esetében a keresett személy vagy helynév az előző oldalon szerepel. Hermann Róbertnek ez a kötete eltér a szokásos helytörténeti okmánykiadásoktól. Győr sajátos helyzete, politikai és katonai jelentősége, illetve szerepe sugallta ezt a vállalkozást. Sikeres megvalósításához azonban kellett az az elismerésre méltó forrásismerete. Urbán Aladár Cari E. Schroske A BÉCSI SZÁZADVÉG Politika és kultúra Fordította: Györffy Miklós Helikon, Bp. 1998. 325 ο. A hét különálló tanulmányt tartalmazó kötetben a szerző Bécs politikai, társadalmi és kulturális sokszínűségét felhasználva, a liberalizmus századfordulós válságára keresi a választ. Ennek során a hangsúlyt a liberális polgárság második-harmadik generációjának e válságra adott válaszára helyezi. Annak ellenére, hogy nem törekszik szintézisalkotásra, az egyénnek a politikához, a tudo- ι mányokhoz és művészetekhez való viszonyán keresztül a bécsi századforduló egy jelentős szeletéről kapunk összefüggő képet. A kötet tanulmányai három egységre tagolhatok. Az első részben a századvég társadalmi szintű közpolitikai változásait a polgárság hatalomra jutásán, illetve az ellene fellépő tömegmozgalmak kialakulásán keresztül követhetjük nyomon. A városépítészeti tanulmánynak e politikai történések közé helyezése a magát győztesnek érző polgárság önkifejezési törekvéseinek szemléltetése. A második rész a liberális individuum válságát az egyén sorsán keresztül, a kiútkeresés sikeres és sikertelen módját pedig Freud és Klimt példáján mutatja be. Ennek során már kirajzolódik a művész és értelmiségi csoportok szakításának szükségszerűsége apáik korával és szellemével. A záró rész két tanulmányában a 'Kertnek' — a bécsi liberális gondolkodás édenkertjének —, felépítését, válságát és elutasítását ismerhetjük meg. A kötet nyitó tanulmánya a korszak rövid politika áttekintése, melynek keretét a bécsi liberalizmus hatalomra jutása és hanyatlása adja. Az 1860-as években hatalomra jutó liberalizmus a megszerzett hatalmon kénytelen osztozni a korábbi uralkodócsoportokkal. A császári és birodalmi apparátus hatalmi pozícióit ugyanis csak mérsékelni tudta, így a polgárság számára csak korlátozott hatalomgyakorlásra nyílt lehetőség. A német nemzeti érzelmű illetve zsidó származású polgárság (a liberalizmus meghatározó erői), az osztrák liberalizmus gyökértelensége, s az ebből következő szélesebb társadalmi támogatottság hiányában a hagyományos hatalmi rétegekhez való asszimilációt helyezte előtérbe. Ezzel párhuzamosan, a nyolcvanas évek végére a kialakuló tömegmozgalmak (keresztényszocializmus, munkásmozgalom, antiszemitizmus, s erre is válaszként a cionizmus) váltak Bécsben a politikai élet meghatározó erőközpontjaivá. A liberalizmus ugyanis, „ahhoz elég erős volt, hogy felbomlassza a régi politikai rendet, de azokat a társadalmi erőket, amelyek a bomlást kiváltották, már nem tudta megfékezni." (113.) Ε tömegmozgalmak sikeresen támadták a liberalizmus rendet és haladást ötvöző racionalizmusát, mely toleráns, de rugalmatlan uralkodásával