Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Kenyeres István: A végvárak uradalmainak igazgatása és gazdálkodása a 16. században VI/1349
1366 KENYERES ISTVÁN ezek még meglehetősen szűken szabták meg az udvarbíró feladatait, azonban a kamarai tapasztalatok gyarapodásával egyre inkább bővültek a feladatkörök és a kamara igyekezett az udvarbírók tevékenységét mind jobban függetleníteni a katonai vezetéstől. Az átállás nem volt zökkenőmentes, hiszen a várak élelemellátása nagy mértékben az uradalmakból befolyó jövedelmeken nyugodott, így korábban a katonaság és az uradalom élén egyszerre álló várnagy vagy kapitány már nem gondoskodhatott „saját szakállára" a jövedelmek beszedéséről, a katonaság ellátásáról. Az udvarbírói és kapitányi utasításokban ugyan igyekeztek szétválasztani a kapitányi és az udvarbírói teendőket, azaz a hadi és gazdasági funkciókat, azonban ez a gyakorlatban nemigen sikerült és rengeteg feszültség, vita és hatásköri öszszetűzés fordult elő. A kapitányok rendszerint maguk kívántak az uradalom jövedelmei felett rendelkezni, és az udvarbírók tevékenységi körét igyekezték korlátozni, amihez fegyveres erejük jelentett alapot.5 3 Az udvarbíró ugyanakkor rendszerint igényelte is a katonai segítséget, pl. a hódoltsági falvak megadóztatásában, az állami (tized- és dika) jövedelmek beszedésénél. A problémákra több helyen úgy reagáltak, hogy újfent összevonták a két funkciót és újból prefektus került a vár élére: pl. 1557-58-ban, a nevezetes várvizsgálat nyomán a bizottság javaslatára Trencsénben, Murányban és Sárosban is egyesítették a tisztségeket.54 A kettős gazdasági-katonai igazgatás (egymás mellé rendelt kapitány és udvarbíró) azonban az egész korszakban jellemzővé vált. A század második felében, az 1570-es évek végétől egyes helyeken, különösen a nagyobb várak élén már olyan kapitányokat, adott esetben főkapitányokat is találunk, akik prefektusi, vagy inkább adminisztrátori minőségükben az uradalom élén álltak, de mellettük találunk udvarbírókat is. Ebben az esetben a kapitánynak alárendeltje volt az udvarbíró. Az ilyen uradalmak esetében, mint az alábbiakban látni fogjuk, feltétlenül szükség volt az udvarbíró tisztségére is, aki a bonyolult gazdaságirányítási és adminisztrációs ügyeket intézte, de már mint a kapitánynak alárendelt gazdasági tisztviselő. Külön kategóriát képez a végvárhoz tartozó uradalomnak a vár kapitányának történő átengedése (in Bestand verlassen). A rendszer lényege, amelyet ne-és a Történelmi Tárban — a századfordulón publikált udvarbírói, prefektusi utasításokra támaszkodott. Ezeket az utasításokat azonban rendszertelenül publikálták, alig találni közöttük a szempontunkból fontos, a végvárak gazdálkodásában közreműködő tisztek számára, többnyire a kamarák által kiadott utasításokat, hanem elsősorban a szétszórtan fennmaradt magánföldesúri utasításokból publikáltak, többnyire a 17. századból. Ezekből az utasításokból — tekintettel a kamarai és magánföldesúri igazgatás eltérő voltjára és fejlettségi szintjére — a 16. századi végvárak gazdálkodásának irányításáról csak torz képet kaphatunk. A fenti okok vezettek arra az elhatározásra, hogy feltétlenül szükséges a legfontosabb 16. századi uradalmi utasítások publikálása. A tervezett forráskiadvány XVI. századi uradalmi utasítások címmel prefektusi, udvarbírói, ellenőri és élésmesteri utasításokat fog tartalmazni, előreláthatólag 2001. őszén jelenik meg. A modern forráskiadás példájára ld. a temesvári udvarbíró 1552. évi utasítását. Kenyeres /.: A temesvári udvarbíró utasítása i. m. 125-148. 53 A trencséni uradalom esetében a hírhedt Christoph Görtschacher trencséni kapitány és az udvarbírák — közöttük Thomas Prandorffer — közötti vitákról és összetűzésekről részletesen ld. Kenyeres /.: A trencséni várbirtok igazgatása i. m. 128-132. 54 Kenyeres /.: A trencséni várbirtok igazgatása i. m. 133. Az 1557/58-as várvizsgálat jelentését ld. Illésy János: Várvizsgálatok 1557/58-ban. = HK 7. (1894) 57-95., 216-241.
