Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313
1334 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY zött a királyi Magyarországon alig találkozunk polgárokkal és kereskedőkkel, akik pedig a hódoltságban és a Balkán-félszigeten a katolikus hittérítők legbiztosabb bázisainak számítottak. A misszionáriusok csak ritkán említették a katolikus kereskedőket, mint akikre a misszió anyagi alapjainak biztosításakor számíthatnak. Ebből a szempontból különösen tanulságos Reggiani da San Felice konventuális ferences már idézett jelentése. Reggiani több évtizedet élt Magyarországon misszionáriusként, és kiemelkedően művelt ember volt, jól látta tehát a magyarországi hittérítés problémáit. Reggiani csak az ekkor már török uralom alatt álló Nagyváradon, azaz a hódoltságban említette a katolikus kereskedőket, mint a misszió lehetséges anyagi hátterét: Váradon, írta, a bosnyák kereskedők egy papot keresnek aki tud magyarul és „bosnyákul", azaz horvátul, és ha találnának ilyet, akkor ezek a kereskedők azt ígérik, hogy gondoskodni fognak az ellátásáról.56 A hódoltságban valóban más helyen is a főként délszláv kereskedőkre, az egymással általában elszánt konkurenciaharcot vívó dalmát (főleg raguzai) és boszniai kalmárokra számíthattak a katolikus hittérítők, akár a leveleiket kellett továbbítani, akár maguk utaztak karavánjaik biztonságos kíséretében, vagy a kereskedőknek a megszállók közt kiépített kapcsolatrendszere védte meg őket a török hatóságok zaklatásaitól. Ennél is sokkal fontosabb volt azonban, hogy a katolikus kereskedők pénzzel támogatták a misszionáriusokat. A hódoltsági katolikus kereskedőkre számított Guglielmo d'Oleggio da Speloncato olasz kapucinus szerzetes is, aki Bécsből tervezte a kapucinus szerzetesek misszióját 1642-ben. Ez a misszió Jakusith György veszprémi püspök egyházmegyéjének törököknek hódolt részében szerveződött volna. A nuncius támogatásán kívül a katolikus kereskedőkre számít, írta d'Oleggio, mert „a magyarországi török hódoltság városaiban vannak katolikus kereskedők, akik minden segítséget megadnának" a missziónak.57 A felvidéki városok evangélikus polgáraitól azonban a katolikus misszionáriusok egy fillért sem remélhettek. A Magyarországon a 17. században térítő olasz misszionáriusok valamenynyien koldulórendi szerzetesek voltak, a legtöbben ferencesek. A reformált obszerváns ferencesek — közéjük tartoztak pl. az Erdélyben és Magyarországon egyaránt térítő Fulgenzio a Jesi és Modesto a Roma, — a rendi regulák szerint kizárólag „ajtótól ajtóig járó" koldulásból tarthatták fent magukat, és számukra, mint az obszerváns rendi reform szigorúbb változatát követők számára nemcsak kisebb szőlők, malmok birtoklása, de még az is tilos volt, hogy az így kapott élelmiszereket felhalmozzák és raktározzák a kolostorban. (Igaz, Európában sokfelé a ferencesek egy, a rendjük számára a kapott javakat kezelő, ám világi „sindicus" megbízásával ezt a nehézséget áthidalták. Ezt hiányolta Erdélyben Modesto a Roma is.) A Magyarországon térítő olasz misszionáriusok nagy része azonban a ferences rend enyhébb változatát követő konventuális szerzetes volt, az ő kolostoraiknak — bár a koldulásról ők sem mondtak le — lehettek birtokaik. A ferences misszionáriusoknak tehát — legalábbis elvben — a hívektől koldulással gyűjtött adományokból és kolostoraikhoz tartozó földbirtokaikból kellett megél-56 AP SC Ungheria- Transilvania Vol. 1. Fol. 250/r-v. 57 APF SOCG Vol. 85. Fol. 248. 250. 243. 274.
