Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313
OLASZ MISSZIONÁRIUSOK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1335 niük. Azonban, mint ezt az ide érkező olasz hittérítők — nem kis szomorúsággal — hamar belátták, Magyarországon egyik út sem volt járható. A konventuális ferences szerzetesrend a 16. században valamennyi magyarországi kolostorát elvesztette, és ezzel együtt persze az azokhoz tartozó földbirtokokat is. A Magyarországra jött olasz konventuális ferences misszionáriusok egyik központi törekvése éppen ezért a kolostorok és a kolostorokhoz tartozó földbirtokok visszaszerzése volt. A szerzetesek jól látták, hogy a térítőmunkájuk sikeréhez csakis ezek adhatják meg az elengedhetetlen anyagi hátteret. A hazánkba tartó olasz ferencesek az itáliai viszonyokhoz voltak szokva, ahol minden kisvárosban volt legalább egy, de inkább több kolostor. Mivel Magyarországnak katolikus uralkodója volt, az olasz ferenceseknek szilárd meggyőződésük volt, hogy eddig pusztán néhány jól felkészült és energikus szerzetes megjelenése hiányzott ahhoz, hogy visszaszerezzék a rendjük régi kolostorait. A Habsburg-császár és a katolikus földesurak támogatásával ez egy-kettőre sikerül majd, olvashatjuk San Felice erdélyi és Sonnino magyarországi konventuális ferences provinciálisoknak a magyarországi missziójuk kezdeti heteiben írt leveleiben. Ezek után iskolákat állítanak fel, katolikus magyar ifjakat, toboroznak, taníttatnak és vesznek fel a rendbe, hogy helyreállítsák a papi utánpótlást és így ismét a régi virágzó állapotába kerüljön a konventuális ferences rend Magyarországon. Miután a szerzetesek megérkeztek a missziójukba, szembesültek a valósággal: a kolostorokhoz tartozó földek visszavétele igen nehéz, szinte reménytelen vállalkozásnak bizonyult. Az olasz misszionáriusoknak tapasztalniuk kellett, hogy amikor a 17. század elején a magyar arisztokraták sorra katolizáltak, akkor ugyan a katolikus egyház lelkes támogatói és ezzel párhuzamosan a protestánsok harcos üldözői lettek, de az újonnan választott meggyőződésük arra azért nem bírta rá őket, hogy a 16. században megszerzett egyházi földekről és tizedekről is lemondjanak. Módfelett jellemző ebből a szempontból Pázmány Péternek az éppen az ő hatására frissen katolizált főúrhoz, Batthyány Ádám grófhoz 1631-ben írt levele. Ebben egyrészt megdicsérte Batthyányi, amiért a máriacelli Mária-kegyhelyre zarándokolt, másrészt azonban a következő sorban mindjárt amiatt panaszkodik, hogy Batthyány egyik szolgája nemcsak megakadályozta a tizedszedést a gróf birtokán, de az erre kiküldött prépostsági embert alaposan meg is verte.5 8 A Mária-kegykép előtti buzgó imádság tehát nem akadályozta meg Batthyány grófot abban, hogy az évtizedek óta sajátjaként kezelt tizedjövedelmet, ha kell, akár erőszakkal is megvédje a katolikus egyház igényeitől. Azok a magyar főurak, akik katolizáltak, a birtokukon lévő egykori konventuális ferences kolostorokat átengedték ugyan a ferenceseknek, de az azokhoz tartozó földektől már nem szívesen váltak meg. Ezért a földesurak a templomot és a kolostort visszaadták Szent Ferenc fiainak, de nem a konventuálisoknak, hanem az obszervánsoknak, mert ez utóbbiaknak nem lehettek birtokaik. 1635-ben Francesco Angelini della Serra de Conti konventuális ferences szerzetes beszámolt a visszaszerzendő kolostorok kérdéséről. A konventuálisok kismartoni kolostorát Esterházy Miklós nádor, a katolicizmus egyik támasza, 1626-ban az 58 Hanuy Ferenc: Pázmány Péter... összegyűjtött levelei. Bp. 1910-11. II. 211.
