Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313
OLASZ MISSZIONÁRIUSOK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1329 folytatott hitvitát, míg Cima da Conegliano hitvitákkal térített az egyik nemesúr, Melith György udvarában másfél évig.35 A már többször említett Francesco Antonio da San Felice pedig Vimpácban egy evangélikus főúrral folytatott többször hitvitát, máskor pedig a protestánsokkal vitázott a hit dolgairól a katolikus nemesurak jelenlétében, ezek nem kis megelégedésére.36 A misszionáriusok beszámolóiból persze mindig úgy tűnik, hogy a hitviták során csak ők győztek és az ellenfeleiket lehengerelték az érveikkel és a katolikus egyház tanításának igazságával. Nemesurakat gyógyító olasz misszionáriusok Az Itáliából jött misszionáriusok a magyar földesurak számára nemcsak lelki vigaszt nyújtottak, vagy szórakoztatták őket borközi rögtönzött hitviták alkalmával. A hittérítők jól tudták, hogy ha meggyógyítják a mágnást, akkor az udvarában, a birtokain, sőt a tágabb vidéken is biztosították a maguk számára a hittérítést lehetőségét. Itália a 17. században nemcsak a római katolikus egyház, továbbá a művészetek: a festészet, építeszet vagy a zene, hanem az orvostudomány központjának is számított. Ezért az olasz misszionáriusoktól a magyarországi nemesurak nemcsak lelki, de testi gyógyulásukat is várták - a tapasztalati alapokon nyugvó és a csodás gyógyítás ebben az időben elválaszthatatlanul összefonódott. Magyarországon ekkoriban nemcsak katolikus papokban, de orvosdoktorokban is rendkívüli hiány volt. Az országnak a 18. század második feléig nem volt orvosegyeteme, ezért nagyon kevés doktor élt itt, messziről kellett hívni őket és igencsak drága volt a tanácsuk. A középkorban a kolostorokban gyógyító testvérek és ispotályok működtek, amelyek ellátták a rászoruló betegeket, és — nem mellékesen — ezért pénzt sem kértek. A reformáció terjedésével a betegápoló szerzetesek is eltűntek, a kolostorok bezártak, ispotályaik nem várták már a szenvedőket. A misszionáriusok gyakran hangoztatták, hogy — legalábbis a hazájukhoz, Itáliához, viszonyítva — Magyarország egy orvosok nélküli vidék. A már említett Bonaventura da Taormina szicíliai ferences 1643-ban Bihar vármegyében térített. Azt is megírta Rómába, hogy ha megbetegszik, akkor minden bizonnyal meg is hal, mert errefelé sem orvos, sem orvosság nincsen. Vincenzo Pinieri da Montefrascone 1632-ben, miután Magyarországi hároméves misszióját befejezte, már Lembergből írt a Hitterjesztés Szent Kongregációja bíborosainak. „Csak a természet erejében bízhat" írta, mert magyarországi missziója alatt szerzett betegségeire sem ott, sem pedig lengyel földön sem orvost, sem orvosságot nem találhat.37 Az olaszok igazán csak az olasz orvosokban bíztak. Petricca da Sonnino 1637-ben először Pettauban az ottani orvosnál keresett gyógyulást, pár hónappal később viszont már Grácból jelentkezett: hétévi missziós szolgálat annyira tönkretette az egészségét, írta, hogy gyalogolni sem tud. Padovába akar menni, hogy az ottani orvosok meggyógyítsák, írta.38 35 APF SOCG Vol. 77. Fol. 208. Vol. 80. Fol. 309. Vol. 82. Fol. 161. 36 APF SOCG Vol. 79. Fol. 205. Vol. 77. Fol. 49. 37 APF SOCG Vol. 58. Fol. 56. 38 APF SOCG Vol. 79. Fol. 233.
