Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313
1318 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY Azokon a vidékeken, ahol a nagybirtok szinte egybefüggő uradalmakat jelentett, a kegyúri jog és a földesúri karhatalom nem sok teret engedett a nyílt ellenállásnak - bár a passzív rezisztenciára sok példát ismerünk. Más volt a helyzet a kisebb birtokosok jószágain, azokban a falvakban, ahol parasztok és kisnemesek vegyesen laktak, továbbá ott, ahol — és ez a valóságban igen gyakran megesett — több különböző vallású földesura volt egy-egy településnek. Ilyenkor az egyes felekezetek hívei felváltva tartottak istentiszteletet a templomban, és közösen használták a templomnál nem kevésbé fontos, bár az egyháztörténetekben gyakran elfelejtett temetőt és iskolát. Az egy helyen birtokos, eltérő vallású földesurak ellentmondásos kegyúri jogának kérdését Szabó István tisztázta „A jobbágy vallásügye 1608-1647" című alapvető tanulmányában. Szabó István igen meggyőzően mutatta be a falvak, mezővárosok életében ilyenkor előálló, nagyon is bonyolult viszonyokat, annak ellenére, hogy — a 20. század egyik legjobb magyar történészétől igencsak meglepő módon — a példaként elemzett és nyomtatásban is megjelent nagymagyari pert véleményem szerint teljesen félreértette. A Pozsony megyei Nagymagyaron a katolikus apácák, továbbá a református és evangélikus kisnemesi családok és a birtokos nemesek vitatkoztak a templom, a temető, a parókia és az iskola felett. A vizsgálatot a Thurzó György nádor által kiküldött bizottság végezte. Szabó István értelmezésével („a lutheránusok elutasíttattak") szöges ellentétben azonban a templom, temető, iskola megosztott használatát kimondó Ítélet nem a birtokos nemesek, hanem éppenséggel az evangélikus kisnemesek jogait erősítette meg: Az ítélet szövegében a „nobiles de Olgya" nem az Olgyay nevű birtokos nemesi családot, hanem a szomszédos Olgya nagyszámú paraszti sorban élő, evangélikus vallású kisnemesét jelentette. A nádor tehát nem a birtokos, hanem éppen ellenkezőleg a kisnemeseknek adott igazat, ám ez — minden félreértés ellenére — paradox módon mégiscsak Szabó István koncepcióját igazolja: A birtokkal és hatalommal nem rendelkező olgyai kisnemesek ugyanis minden bizonynyal azért kaptak kegyúri jogot a templomban, mert ugyanannak az evangélikus egyháznak voltak a hívei, mint a „pártatlanul" eljáró nagyúr, Thurzó nádor.8 A Magyarországon térítő olasz misszionáriusok is szembe kellett, hogy nézzenek azzal a ténnyel, hogy az örökségek, zálogosítások, perek és osztályok révén a magyarországi főúri uradalmak birtokviszonyai igencsak bonyolultak voltak, és emiatt a birtokhoz kapcsolódó kegyúri jogok kérdése, a felekezetek helyzete is módfelett szövevényesé vált. Bernardino da Flavone olasz misszionárius, az obszerváns ferencesek magyarországi misszióinak viceprefektusa, 1652-ben részletes jelentésben számolt be a Hitterjesztés Szent Kongregációja bíborosainak a térítő munkájukról. Társaival Nyírbogdányban kezdett missziót, az ottani földesúr, Bogdányi Gábor támogatásával. Itt egy kis „templomocska" állt, mellette sárból épült egyszobás ház. Az olasz ferencesek elkezdtek ugyan egy faházat építeni, de nem kaptak elég alamizsnát, így az építkezést abba kellett hagyniuk. A katolikus urak látták, hogy milyen veszélyes ez a hely, ezért a misszió számára új helyet jelöltek 8 Szabó Istuán·. A jobbágy vallásügye. 1608-1647. In: Uő: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Bp. 1948. 203-265. különösen 235-237,. Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár. Szerk. Pokoly József. IX. Bp. 1910. 1-41. Károlyi Árpád: Az ellenreformáció kezdetei és Thurzó György nádorrá választása. In: Uő: Néhány történelmi tanulmány. Bp. 1930. 280-393.
