Századok – 2001

TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313

Tóth István György HITTÉRÍTÉS VALLÁSSZABADSÁG NÉLKÜL Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon A missziók munkáját világszerte összefogó és irányító szentszéki hatóság, a Hitteijesztés Szent Kongregációja, a 17. század első felében Magyarországra is küldött olasz misszionáriusokat, akik igen buzgó térítőmunkába kezdtek, majd részletes és érdekes jelentésekben számoltak be mindarról, amit itt találtak.1 Annak azonban, hogy a Róma által ideküldött olasz misszionáriusok latin nyelvű vagy tolmáccsal fordított prédikációkkal, hitvitát folytatva, vagy a kínlódva valamelyest megtanult magyar nyelven a néphez szólva térítettek, csak akkor lett volna értelme, ha a 17. századi magyarországi lakosság nagy többségét alkotó parasztok és mezővárosi polgárok a szabad meggyőződésük szerint választhatták volna meg a vallásukat. Márpedig, mint ez köztudott, nem ez volt a helyzet. A korabeli Magyarország társadalma ezért fogas kérdéssel szembesíti a missziósmunka értékelőjét: Remélhette-e vajon a katolikus misszionárius, hogy hitvitával, prédikációval vagy egyéb módon meggyőzve katolikus hitre térítheti az ország népét, ha az ennek legalább kilenc tizedét kitevő parasztság nem dönthetett szabadon arról, hogy melyik felekezethez tartozik? A hagyományos történetírás ezért a magyarországi katolikus megújulás sikerét a 17. század első felében elsősorban, ha nem is kizárólag, azzal magyarázta, hogy Pázmány Péter, ez a zseniális főpap, hitvitázó, író és egyházszervező egymás után megtérítette a katolikus arisztokrata családokat, összesen harmincat. Ezek a főurak azután a kegyúri jogaikkal élve a birtokaikra katolikus papokat hoztak be és áttérítették a jobbágyaikat, és így legyőzték a protestantizmust. Joggal merülhet fel persze a kérdés, hogy ha valóban csak egy — nem kétséges: elsöprő — egyéniségen múlott a magyar katolicizmus sikere, akkor vajon miért nem sikerült mindez a Pázmányhoz hasonlóan művelt és a katolikus megújulás előrevitelében nem kevésbé elszánt másik esztergomi érseknek, Oláh Miklósnak egy fél évszázaddal korábban?2 1 Tanulmányom forrásbázisát az MTA Történettudományi Intézete kiadásában megjelenés előtt álló, a Hitterjesztés Szent Kongregációja és Magyarország kapcsolatát bemutató okmánytár jelenti: Litterae missionariorum de Hungaria. Ed. István György Tóth. Roma-Budapest 2001. s.a. Előző kötete: Relationes missionariorum de Hungaria et Transilvania 1627-1707. Ed. István György Tóth. Roma-Bp. 1994. (=ReIationes). A magyarországi olasz misszionáriusokra: Tóth István György·. Galántából Japánba. Olasz misszionáriusok a 17. századi Magyarországon és Erdélyben. Századok 2001/4. 819-870. az ott idézett további irodalommal. Az európai fejlődésről a legjobb áttekintés: Heinz Schilling·. Das konfessionelle Europa. Die Konfessionalisierung der europaeischen Laender seit Mitte des 16. Jh. und ihre Folge für Kirche, Staat, Gesellschaft und Kultur. In: Konfessionalisierung in Ostmitteleuropa. Ed. Joachim Bahlcke-Arno Strohmeyer. Wiesbaden 1999. 3-52. az idevágó irodalom kritikai áttekintésével. Modern összefoglalás: Ronnie Po-Chia Hsia: The world of Catholic renewal 1540-1770. Cambridge 1998. 2 Beke Margit: Oláh Miklós esztergomi érseksége. In: Program és mítosz között. 500 éve született Oláh Miklós. Szerk.: Mózes Huba. Bp. é. n. 7-12. Benda Kálmán: Pázmány Péter politikai