Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Hegyi Klára: Magyar és balkáni katonaparasztok a budai vilajet déli szandzsákjaiban VI/1255
KATONAPARASZTOK A BUDAI VILAJET DÉLI SZANDZSÁKJAIBAN 1267 sebb része lovon szolgált, de megtalálhatók a dunai, a szávai, ritkán az adriai flotta hajóin is.7 8 Feladatuk nem merült ki a várvédelemben és a vízi szolgálatban, hanem — a határokon folyó háború részeként — beletartozott a portyázás, a rabszedés és a kémkedés is.7 9 A félsziget belsejében előbb kisszámú, a 16. század második felétől egyre nagyobb tömegű martalóc volt jelen, akiket biztonsági és rendőri feladatokkal bíztak meg; a martalócok ilyeneket kezdettől elláttak.8 0 Míg a várakban szolgáló társaik valóságos katonák, ők inkább privilegizált katonaparasztok. Őket is kiválogatták, helyi és fővárosi eljárás után szultáni irattal nevezték ki, szerződést kötöttek velük, katonai elöljáróik voltak, ennyiben katonák. Annyiban azonban kiemelt parasztok, hogy városokban és falvakban laktak, adómentes földjük volt, és a helyi hivatalok irányítása alatt a rendre és biztonságra ügyeltek, segítettek az adóösszeírások elkészítésében, az adók behajtásában, az elszökött parasztok felkeresésében, a nomádok letelepítésében stb.8 1 Ez utóbbi tennivalók azonosak azokkal, amelyeket a török hatóságok a helyi elöljáróktól kívántak meg. Mind a katona-, mind a rendőr-martalócok és családjaik számtalan kiváltságot élveztek. Mentesültek a dzsizje és a rendkívüli állami adók, a földesúri kapuadó — vagy legalább ezek egy része — és egy sor más szolgáltatás alól, a bányákhoz rendeltek átalányadóval váltották meg magukat „a régi vlah szokás szerint".8 2 Nem lebecsülendő, hogy az anyagi haszonnal járó mentességek mellett többségük rendszeres zsoldot húzott, részesült a portyák hasznából, új szultán trónra lépésekor ajándék járt neki. A már ismert rend szerint a martalócot lehetőleg fia vagy közeli hozzátartozója követte a szolgálatban. A katonaparaszti népelemek közül utolsónak maradtak a vlahok, törökül eflakok, akik az oszmán törvénykönyvek szerint talán a legvilágosabb, legegyértelműbb jogállást élvezték, meghatározásuk mégis a legnehezebb, különösen ha a magyar hódoltság déli felét elárasztó délszlávok közül próbáljuk elkülöníteni őket. A szó ugyanis ekkorra már három jelentéssel bírt, amelyek az esetek vélhetően nagyobb részében egybeestek, ám ebben nem lehetünk mindig biztosak. Az első, eredeti jelentés az etnikumot jelölte: a romanizált, pásztorkodó ősrománok őshazájából — a Nyugat-Balkán, Rila és Nyugat-Rodope hegyvidékéről8 3 — az egész félszigeten szétrajzott népességet.8 4 A legújabb korig a románok kisebb-népesebb maradványai Észak-Szerbiában, Észak-Görögországban és Macedóniában 78 Vasic, Martolosi i.m. 63. 79 A katonáskodó martalócokra lásd még Milan Vasic: Martolosi u periodu uspona osmanske drzave. Godisnjak Istoriskog Drustva Bosne i Hercegovine 14(1963), 11-65. 80 Robert Anhegger: Martoloslar hakkinda. Türkiyat Mecmuasi 7-8(1940-1942), 289, 298. 81 Vasié, Martolosi i.m. 113-118. 82 Ua. 42-45, 128-130. Cvetkova, Les institutions ottomanes i.m. 65. Akgündiiz i.m. I. 528., V/II. 354-355. M. Berindei - A. Berthier - M. Martin - G. Veinstein: Code de lois de Murád III concernant la province de Smederevo. Südost-Forschungen 31(1972), 146, 153. 83 Gáldi László - Makkai László szerk.: A románok története különös tekintettel az erdélyi románokra. H. é. n., 35. Gottfried Schramm: Korai román történelem. Nyolc tézis a delkelet-európai latin kontinuitás helyének meghatározásához. Budapest 1997, 48-67. A két munkában meghatározott „őshaza" nem fedi teljesen egymást, de ez a török kori vlahok szempontjából nem bír jelentőséggel. 84 Elterjedtségükre jellemző, hogy a 11-12. században még a kolostorokkal megrakott Athoszhegyet is többszáz vlah család lakta. Hunfalvy Pál: Az oláhok története. I—II. Budapest 1894, I. 270, 312.
