Századok – 2001

TANULMÁNYOK - Hegyi Klára: Magyar és balkáni katonaparasztok a budai vilajet déli szandzsákjaiban VI/1255

TANULMÁNYOK Hegyi Klára MAGYAR ÉS BALKÁNI KATONAPARASZTOK A BUDA" VILAJET DÉLI SZANDZSÁKJAIBAN* Kisázsiai eredetű katonaparaszti szervezetek Az állandó, reguláris oszmán haderő felállítása a 14-15. században több kísérlet árán vezetett eredményre. Amikor az oszmánok a 12-13. század fordulóján Bithyniában támadni kezdték a bizánci határváracskákat, harcosaik tömegét természetszerűen a törzsi keretekben élő, szabad nomád lovasok adták. Brussza, az első igazi erődített hely csak egy évtizedes módszeres pusztítás, blokád és éheztetés után kapitulált'(1326), „ostroma" sürgetően vetette fel a várvíváshoz elengedhetetlen, ütőképes gyalogság felállítását. Ez a gyalogos testület volt a jajok szervezete (a név maga is gyalogost jelent), amelynek tagjait kezdetben alkalmanként toborozták. Bizonytalan, hogy a katonák kaptak-e zsoldot a hadviselés idejére,1

az viszont tudható, hogy a szolgálat leteltével folytatták nomád vagy egyre inkább letelepedett gazdálkodásukat. Pályafutásuk csúcsára akkor jutottak, amikor a hadműveletektől megszabott esetlegességet és az önkéntességet rendszeres szolgálat váltotta fel, és rövid időre ők lettek Orhán szultán személyes, már állandónak tekinthető hadseregének egyik alkotóeleme (ennek elismeréséül fehér fejfedőt kaptak, szemben a „tartományi" katonák piros sapkájával). A 14. század vége felé adómentes telkeket (csiftlikeket) rendeltek nekik, amelyek nem voltak elidegeníthetők, de a szolgálattal együtt általában a jaja fiára vagy testvérére szálltak. A jaják az 1340-es évektől nagy részt vállaltak a Balkán-félszigetért indított háborúkban, a szultán személye "melletti katonáskodásuk azonban nem tartott sokáig. A kialakuló hadsereg központi csapatában helyüket egy új testület, az azaèoké foglalta el, az is csak addig, amíg a 14. század második felében kigondolt janicsárságban a hatalom végre rátalált az igazi megoldásra.2 * A tanulmány egy OTKA és OKTK támogatással folyó munka része, és szorosan kapcsolódik a török várkatonaság etnikumát és vallását vizsgáló közleményhez (Etnikum, vallás, iszlamizáció. A budai vilájet várkatonaságának eredete és utánpótlása. Történelmi Szemle 40(1998): 3-4, 229-256.). ! A szakirodalom általában elfogadja kezdeti zsoldos ellátásukat, Káldy-Nagy Gyula azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az Orhán szultán idejében szervezett alakulatokról nem maradt hitelt érdemlő forrás, zsoljukról egyetlen 17. századi elbeszélő tudósít (A török állam hadseregének kialakulása I. Szulejmán korára. In: Mohács tanulmányok. Szerkesztette Ruzsás Lajos és Szakály Ferenc. Budapest 1986, 181-182.). 2 Ismail Hakki Uzunçarçili: Osmanli Devleti te§kilatindan Kapukulu Ocaklari. I. Acemi Ocagi ve Yenigeri Ocagi. Ankara 1984 (második kiadás), 1-3. Uő: Çandarli Vezir Ailesi. Ankara 1974, 6. Mustafa Akdag: Türkiye'nin iktisadi ve içtimai tarihi. I. 1243-1453. Ankara 1959, 343-359; II. 1453-1559. Istanbul 1974, 103-113. Tayyib Gökbilgin: Osmanli müesseseleri te§kilati ve medeniyeti tarihine genel baki§. Istanbul 1977, 2Í-22. Ernst Werner: Die Geburt einer Grossmacht - Die Osmanen. Ein Beitrag zur Genesis des türkischen Feudalismus. Berlin 1966, 110-114. Halime Dogru: Osmanli Imparatorlugu'nda yaya-müsellem-tayci teçkilati (XV ve XVI. yüzyilda Sultanönü Sancagi). Istanbul 1990, 1-11. Uő: XVI. yüzyilda Eski§ehir ve Sultanönü Sancagi. Istanbul 1992, 107-113. A