Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Szegedi Péter: "Futballvidékiség" a két háború között. A keleti régió V/1149
„FUTBALL-VIDÉKISÉG" A KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT 1177 ujjaival mutatja a gólarányt. [...] A miskolci drukker még durva is, nem képes ellenállni ösztöneinek, számtalanszor előfordult, hogy debreceni vendégeit inzultálta, megverte az Attila-pályán. [...] A magyar sportnak igazán kára lesz belőle, ha az Attilát nem sikerül benntartani az első osztályban, hiszen akkor nem lesz elég alkalma a miskolci drukkernek, hogy ízlést, méltóságot, vendégszeretetet és sportszerűséget tanuljon a debreceni pályán."9 6 A harmincas évek elején elsősorban a Bocskay révén már jelentős sikereket is érhettek el a vidéki egyesületek. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ellenérzésük csökkent volna a fővárosi klubok iránt. Nem túlzás azt állítani, hogy 1930 a Bocskayról szólt: először júniusban — a vidéki egyesületek közül elsőként — megnyerte a Magyar Kupát, majd az 1930/31-es bajnokság félidejében a második helyen végzett. A fővárosi csapatok elleni sajtótámadások még erősebbé váltak. A Bocskay egyik vezetője a kupagyőzelmet ünneplő vacsorán — mintegy megszemélyesítve — a kupához intézte szavait: „Az idén megráztad magad, hátat fordítottál a fővárosnak, gerinces lettél, (kiemelés tőlem - Sz. P) otthagytad az elkényeztetett környezetet és eljöttél ide, vidékre, Debrecenbe. [...] A debreceni futballcsapat azt hirdeti, [...] hogy itt nincs önzés, de jelenti azt is, hogy ez a debreceni humusz tud lelkesíteni, fiatalságába emberfeletti erőt önteni, mert méltóztassék elhinni, hogy csakis a klubszínek, városunk színei, a kék-sárga szín az, amely megihlette a mi fiainkat és őket nagy eredmények elérésére képesítette."9 7 Az év végén a szombathelyi Nyugati Újságban jelent meg egy cikk, s az írás nemcsak abból a szempontból érdekes, hogy szinte már sértő hangnemben ír a fővárosi egyesületekről, hanem jó példája annak is, hogy mennyire idegen a magyar futballtól a Dunántúl-Tiszántúl rivalizálás. Jellemző, hogy a két világháború között nem találunk még két olyan vidéki egyesületet, amelyek között olyan szívélyes kapcsolat lett volna, mint a debreceni Bocskay és a szombathelyi Sabaria esetében. A viszony — melyet csupán a már említett 1927-es botrány árnyékolt be — olyannyira jó volt, hogy a Sabaria 1932-es megszűnése után a dunántúli egyesület fővárosi képviselője (tulajdonképpen menedzsere, Herzog Edvin) lett a Bocskay egyik elsőszámú vezetője. A Nyugati Újság cikke: „Bravó Bocskay!" „Debrecen derék tizenegyének tüze, lelkesedése áttörte a pesti futballfrontot s a Bocskay az őszi forduló másodikja. Pompás küzdőképesség, lendületes akarás juttatta a Nagyalföld fiait oda, hogy ma már mint komoly bajnokjelölttel kell számolni a Bocskayval. A profi futball három éve eddig nem volt más: csak vetélkedése három pesti csapatnak. Ferencváros, Hungária, Újpest váltogatták egymást a bajnoki sorrend élén. A pesti pajzsra emelt nagyok szekértolója lehetett minden más együttes, különösen a vidéki. Élre törni, az elsők között helyet foglalni, merész álom, vakmerőség volt. S most a Bocskay — a feltörekvő vidéki — maga mögött hagyta az Újpestet és a Ferencvárost. Két dédelgetett kedvencét Budapest ámulva látja negyedik helyén az őszi fordulónak. És a pesti futballsoron A debreceni sajtó a szurkolás e módjáról, az „impozáns látványról" (ekkor már) őszinte csodálattal és elragadtatással írt. 96 Debreceni Független Újság, 1928. 06. 14. 97 Debrecen, 1930. 07. 03.
