Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Szegedi Péter: "Futballvidékiség" a két háború között. A keleti régió V/1149
„FUTBALL-VIDÉKISÉG" A KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT 1169 tudomást arról, hogy ezzel a rosszabb anyagi pozíciójú budapesti egyesületek érdekeit is sértik).6 3 A vidéki csapatoknak ez komoly jövedelemforrást jelentett (amiről nem szívesen beszéltek),6 4 a rekordot egy Sabaria-Ferencváros mérkőzés tartotta, a fővárosi egyesület 25.000 pengőért vette meg a pályaválasztói jogot.6 5 A másik jelentős konfliktusforrást a fővárosi játékvezetők jelentették. A vidéki egyesületek a bírókban ellenséget láttak, szerintük a játékvezetők rendszeresen a fővárosi egyesületeknek kedveznek. 1928 márciusában a Ferencváros debreceni vendégszereplése után az egyik debreceni napilap így írt: „Nem nehéz kitalálni, hogy a vidék minden áldozatkészsége mellett is csak játékszer a budapesti vezérek kezében, amely akkor tekeri ki nyakát, amikor akarja. Ha nem bír a vidéki csapattal a fővárosi ellenfél, akkor ott van a bíró és a vidékinek mégis el kell vérezni, mert óvni bíró miatt nem lehet. Ötezer élő tanú is kevés ahhoz, hogy egy mérkőzést a rosszindulatú bíráskodás miatt meg lehessen semmisíteni és ez a magyar futballsport átka, idővel pedig temetője lehet."6 6 Nem meglepő, hogy a vidéki egyesületek már 1927 februárjában azt kérték, hogy mérkőzéseiket vidéki bírók vezessék. Még olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy Budapestről szándékosan gyenge bírót küldenek vidékre. 1930 novemberében a Bocskay-Kispest mérkőzés játékvezetője az a Gerő Ferenc volt, aki a debreceniek szerint az Újpest elleni mérkőzésen a Bocskay ellen fújt. „Hajlandók vagyunk arra, hogy a vidéki klubok és elsősorban a Bocskay ellen irányuló tendenciát lássunk a bíróküldés mai rendszerében. Talán most az a cél, hogy a debreceni közönség türelmének végső megfeszítésével olyan jeleneteket robbantsanak ki, amelyek a Bocskayra nézve majd a legsúlyosabb következménnyel járhatnak."6 7 A szervezeti hatalom a fővárosé volt, de a vidéki egyesületek nem is követeltek maguknak nagyobb beleszólást a profi labdarúgó szövetség vezetésébe. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy a budapestiek soha nem éltek vissza hatalmukkal olyan mértékben, mint a debreceniek a keleti kerületben, másrészt a vidéki városok súlya az országos bajnokságban jóval kisebb volt, mint keleten Nyíregyházáé. Míg keleten Debrecen és Nyíregyháza között valódi rivalizálás folyt (azaz mindkét városnak nagyjából egyforma esélye volt arra, hogy bajnokcsapatot adjon), ez nem mondható el a Budapest-vidék relációról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem történtek volna kísérletek a folyamatosan javuló vidéki csapatok visszaszorítására. Ahogyan a nyíregyházi csapatok előretörésének megpróbált ellenállni a debreceniek vezette kerületi szövetség, úgy az 1930-as évek elején a vidéki profik megerősödése váltott ki ellenreakciókat a budapestiekből, akik,— ha nem is olyan sportszerűtlen módon, mint azt a debreceniek tették, de — meg 63 Természetesen e kérdéshez másképpen álltak az egyesületek vezetői (akiknek sokszor tetemes bevételt jelentett a pályaválasztói jog eladása), és másképp a vidéki szurkolók, akik -— hiába volt városuknak első osztályú csapata — a nagy egyesületeket nem láthatták játszani. 64 Sokszor kerültek kényszerhelyzetbe a vidéki egyesületek, amikor nem volt más választásuk és inkább Budapesten játszottak (ahol szinte mindig vereséget is szenvedtek). 1928-ban a Hungária 4.000 pengőt ajánlott a Bocskaynak a pályaválasztói jogért, de a debreceniek visszautasították az ajánlatot, pedig a hajdúságiak előző hazai mérkőzésének bevétele csak 200 pengő volt. (Debrecen, 1928. 11. 27.) 65 Debrecen, 1934. 04. 27. 66 Debreceni Független Újság, 1928. 03. 20. 67 Debrecen, 1930. 11. 09.
