Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Csetri Elek: Kőrösi és az Akadémia I/103
KÖRÖSI ÉS AZ AKADÉMIA 113 lenne Intézetünknek." Perger János, a nagyváradi születésű jog- és történettudós maga is ajánlotta Körösit. A Magyar Tudós Társaság aztán szótöbbséggel (a lehetséges 20-ból 18 szavazattal) kimondta Körösi levelező tagként való megválasztását; a jegyzőkönyv megemlíti róla, hogy „most Kalkuttában" tartózkodik.2 4 Az Akadémia döntése annál inkább méltányolandó, mert Körösi eddigi eredményei alapján történt, ami azt jelenti, hogy tudományos testületünk bizalmat előlegezett neki, hiszen egy évvel tibeti szótára és nyelvtana megjelenése (1834) előtt történt.2 5 Az akkori nemzetközi közlekedési és postaszolgálat nehézségei magyarázzák, hogy megválasztásának hírét Körösi csak 1835-ben kapta meg és féltve őrizte iratai között. Az életrajzát elsőként megíró Duka, Körösi akadémiai oklevelét 1854-ben még látta Kalkuttában, sajnos később az okmánynak nyoma veszett. A Körösi akadémiai tagságát tartalmazó oklevelet 1833. november 15-i dátummal Pesten állították ki s azt József nádor, gr. Teleki József és Döbrentei Gábor írták alá.26 3. Kérdés most már az, hogy milyen volt a kapcsolat a levelező taggá választott Körösi és az Akadémia között. Az 1842-ben bekövetkezett haláláig eltelt kilenc év alatt Körösi és az Akadémia között tudományos és honfitársi alapon álló szívélyes kapcsolat alakult ki. Ezalatt orientalistánk egyre inkább kötelességének tekintette, hogy kutatásai hazájának is szolgáljanak, s a tibetisztikán túlmenőleg a magyar őshaza, a magyar nyelvrokonság kérdésében is eredményt hozzanak. A Körösi - Akadémia kapcsolatot az is kedvezően befolyásolta, hogy a magyar tudományos testület titkára ekkoriban az a Döbrentei Gábor volt, akit Erdélyből már valószínűleg ismert, hiszen Gyarmathi Sámuellel együtt mindketten a kolozsvári „tudós kör" tagjai voltak, akik rokonszenvvel tekintettek a messzi őshaza-kutató útra merészkedő Körösire. Magunk részéről kapcsolattartásnak tekintjük azt is, ha az Akadémia részéről érkezett levelekre, különböző okokból, nem maga Körösi válaszolt, hanem Prinsep, a kalkuttai társaság titkára, aki Körösi zárkózottságát próbálta feloldani. Létének bizonytalansága, kiszolgáltatottsága, az őt ért kémkedési vádak és gyanakvás légköre Csornát óvatossá és tartózkodóvá tették és arra bírták, hogy csak az angol hatóságokkal érintkezzen. Az a tény, hogy az őshazakutatás háttérbe szorult munkásságában s az emiatt hazájában mutatkozó csalódottság Körösit végig nyomasztotta, Magyarország fele paszszivitásra kárhoztatta. Egy ideig a vélt szanszkrit-magyar nyelvrokonság illúziójában ringatta magát, mikor rájött annak alaptalanságára, újabb kutatásokra és utazásokra vállalkozott, hogy ifjúkori elképzeléseinek és a hazai elvárásoknak eleget tegyen. Döbrentei, úgy látszik, hogy csak hónapokkal (valamikor 1834-ben) megválasztását követőleg értesítette Körösit s levelével együtt akadémiai kiadványokat is küldött a messzi földön tartózkodó vándornak. Világosan mutatja ezt Jakob Prinsep, a kalkuttai Ázsiai Társaság titkárának Döbrenteihez szóló válasza. A levelet Prinsep írta ugyan, de abban Körösi gondolatai húzódnak meg, azért különös méltánylást érdemel. Prinsep 1835. január 20-i levelében arról ír Döbrenteinek, hogy megkapta (a valószínűleg Körösinek szóló) latin és magyar nyelvű 24 Viszota Gyula: Tagajánlások az Akadémiában. Akadémiai Értesítő. 1906. 503. 25 Csetri: Körösi Csoma Sándor. 150. 26 Emlékek Körösi Csoma Sándorról. 172.